2012 09
13

Kinek kínos a muszlim-gyalázó film?

Már megint előkerült egy olyan alkotás, ami a keresztyén világban jelent meg és sérti a muszlimok vallási érzékenységét. Még emlékezhetünk a dániai esetre, amikor Mohamed prófétáról jelentek meg gúnyos karikatúrák. A muszlim világban az is viharos felháborodáshoz vezetett. Éppen így járt a napokban bemutatott film trailere.

Sajnos azt kell higgyem, hogy a film alkotói kifejezetten erre számítottak, ezt akarták.

Az mno.hu-n ma délután megjelent írás szerint a filmet egy Nakoula Basseley nevű amerikai kopt keresztyén rendezte, a producer pedig egy Steve Klein nevű radikális kaliforniai keresztyén, aki fia iraki sebesülése óta foglalkozik az iszlámmal kritikusan. Utóbbi büszke az eredményre, szerinte a reakciók világosan igazolják, hogy igaza van: a muszlimok erőszakos népség. És épp ez az ami az ördögi a történetben!

muszlimgyalazas.jpg

Részlet az Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) című filmből (Forrás: The Times of Israel)

Aki olvas újságot, néz tévét, tudja, hogy az iszlám világ érzékeny mindenre, ami vallását, hagyományait kritizálja, sőt gúnyolja. Azt is lehet tudni, hogy az iszlám világ szélsőségesei és/vagy iskolázatlan tömegei és/vagy fanatikusai ilyenkor törnek és zúznak, tüntetnek és erőszakosan közelednek mindenhez,ami keresztyén. Persze a keresztyén világnak is vannak szélsőségesei és/vagy iskolázatlan tömegei és/vagy fanatikusai, akik erre aztán szintén felháborodnak. És a mókuskerék sohasem áll le.

A nyugati civilizáció rendkívül büszke a sajtó- és szólásszabadságra. Olyannyira, hogy ez a jog erősebb a más kultúrák, a más vallások iránti tiszteletnél. Ha én utálom a koreaiakat, mert szerintem kutyát esznek, akkor jogom van gúnyt űzni a koreai kultúrából, még azokból is, akik sohasem ettek kutyát, sőt egyenesen vegetáriánusok. Erősebb az erre való jogom, mint a koreai nép joga arra, hogy tisztelettel közeledjek hagyományaikhoz, Jó ez így?

A dániai karikatúrák szerzője, a publikáló újság szerkesztője nem törődött a muszlimok érzékenységével, merthogy erre nekik joguk volt. Feltehetően saját nemzetük túlnyomórészt evangélikus lakosságának vallási érzékenysége sem érdekelné őket. Ők egyszerűen csak éltek szólásszabadságukkal. A mostani film készítői azonban kizárólag saját szempontjaikkal törődtek, sőt vallási fanatizmusuk irányította őket.

Hitem szerint keresztyén ember nem lehet intoleráns más vallások irányába. Az a vallás, amelynek legfontosabb kapott parancsa a szeretet, egyszerűen nem lehet intoleráns. Más kérdés, hogy a keresztyénség nevében, annak köntösébe bújva sokan követtek, követnek el bűnöket. Nem gondolom erkölcsösnek sem azt, ha indulatokra játszva provokál valaki másokat.

Mi a következtetés? Keresztyénként szégyenlem magam és csak reménykedem, hogy a szólásszabadságnak része az öncenzúra is, hogy egyszer mindenki képes lesz tízig számolni, mielőtt mások vallásával, kultúrájával szemben intoleránsan, provokatívan nyilvánul meg.

 

Ha tetszett, olvasd el ezt is: Hittan helyett szexuális felvilágosítást az óvodákban!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr814775847

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.14. 10:48:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Hittan helyett szexuális felvilágosítást az óvodákban! 2012.09.14. 09:27:32

Érdekes hír olvasható a hiradó.hu-n. Egy lengyel baloldali párt vitatja, hogy az erkölcsösség összefügg a vallásossággal és szexuális felvilágosítással cserélné fel az iskolákban a hittant. Mindig elönt kissé az ingerültség, amikor egy politik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@pHérték: Teljességgel osztom a véleményedet.
látom a topicban egyesekből már nemcsak arab és muszlim/iszlámgyűlölet jött elő, hanem a zsidógyűlölet/antiszemitizmus is

biztos, hogy erre a szintre kell lemenni?
"Keresztyénként szégyenlem magam"

Őrület, Magyarországon ez mekkora divat lett!!! :))))) Az egész rohadt keresztény magyarság szégyellje magát!
A holokausztért, az azeri baltásért, egy hülye amerikai filmért és egyáltalán, azért is, hogy még merészel létezni, magyarnak, kereszténynek vallja magát. Természetesen, a pozitív diszkriminációra jogosult magyar állampolgár kisebbségek kivételt képeznek, ők ne szégyelljék magukat, büszkén határolódjanak el a rájuk szégyent hozó, többségi keresztény magyartól. Éljen az Iszlám, a WTC-k helyére is mecsetet kell majd építeni?
@nemstatikus:
Láttam a filmet, véleményt is alkottam róla. Nem a saját nevemben beszélek: azokra hivatkozok, akik a filmet sértőnek találták. www.origo.hu/filmklub/20040319jezus.html?pIdx=1

A személyeskedést, feltételezéseket hagyjuk légyszíves, mert azt nem bírom a fórumokban. Én sem feltételezgetem rólad, hogy nem a saját véleményedet írod.
@fehérfarkas:

Kinek mi jutott, abból dolgozik...!
Okosodni persze lehet, de fárasztó.
Mi köze egy izraeli-amerikai zsidónak (a rendező) a keresztényekhez?
Más:muszlimokat lehet nyíltan provokálni,mocskolni mert az szólásszabadság,művészi szabadság.Viszont,ha egy szindarabban csúnyát feltételeznek a zsidókról akkor az antiszemétizmus,fasizmus,nácizmus és vonyítanak a világba.Kettősmérce.
@mikóka kálmán: Inkább vonyítsanak, mint lőjjenek. (De a zsidós párhuzamodat azért is sántának érzem, mivel az antiszemitizmusról tudjuk, hogy a holokausztig fajult, a muszlim ellenesség meg kimerül pár karikatúrában.)
@Drago Brutic: Elnézésedet kérem! Ebből a hozzászólásodból nem derült ki számomra, hogy Scorseset nem tartod provokátornak. "Ezek szerint Scorsese (Jézus utolsó megkísértése) és Woody Alen is gazember, mert szándékosan provokálja a keresztényeket, zsidókat."
Ezzel sem értek egyet:

"Aki olvas újságot, néz tévét, tudja, hogy az iszlám világ érzékeny mindenre, ami vallását, hagyományait kritizálja, sőt gúnyolja."

Azért nem, mert ez is azt sugallja, hogy az iszlám eme érzékenysége csak a "keresztény világra", kapitalizmusra, vagy egyáltalán csak nem iszlám világgal szemben áll fenn. Dehogy is!!!!!Ezek egymást is halomra ölik. Az iszlám világ belső konfliktusai sem kevésbé agresszívak és véresek, mint a külsők. Azt hiszem ezt nem is kell ecsetelnem: Síták vs Szunniták, vagy alavita-koranita-drúz, stb. ellentétek.

Pontosan, mint a keresztények esetében a reform irányzatok kiírtására való törekvés volt 500 évvel ezelőtt!!!!!

Az iszlám vs. minden más kultúra = 2012 vs. 1500 !!!!

Mit lehet ezzel kezdeni?
@Drago Brutic: egyetértek. A cikk szerzőjének okfejtése tényleg erősen sántít. Való igaz, hogy nem szép dolog más ember vallásán élcelődni. De ezzel egyáltalán nem azonos mértékű tett a gyilkosság. Véleményem szerint senkinek nincs joga megölni egy másik embert azért, amit az az ember mondott. Akár keresztény, akár muszlim, akár más vallású az illető.
@DICKtátor: A kultúrát legmeghatározóbb mértékben a világnézet alakítja, határozza meg. És valóban az iszlám agresszió nem csak kifelé, de befelé is meglehetősen kérlelhetetlen, ezt fontos látni. Betöltik a felőlük szóló próféciát: "(Izmael) pedig vad természetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen és mindenek keze ő ellene és minden ő atyjafiának ellenében üti fel sátorát".
@Bockó: a "felebarát" szó jelentésével kapcsolatod véleményed nem helytálló. Olvasd el Jézus példázatát az irgalmas szamaritánusról (pont erről szól), és gondolkozz el rajta.

A felebarát az az ember, aki melletted él. Akivel találkozol. Tök mindegy, milyen a vallása. Emiatt tehát nem sorolhatod Jézus tanítását abba a kategóriába, ahová soroltad :-)
@pHérték: Na igen,a jó öreg holo-kártya,mindíg elő lehet venni!
"a muszlim ellenesség meg kimerül pár karikatúrában"
persze,ennek azért nézz utánna,csak az elmúlt pár hónapban több muslimot(vagy annak vélt) személyt öltek meg gyűlöletből (pl. sikh templom lövöldözés) amit az ilyen dolgok generálnak,és mondom ezt ateistaként.
@DICKtátor: +1.

Még annyit tennék hozzá: ők lehetnek érzékenyek, de senki más nem? Ők égethetnek halomra különböző zászlókat más pedig meg sem szólalhat? Ha én nyílvánosan elégetnék egy közel-keleti zászlót mondjuk a Hősök Terén, másnapra már halára lennék ítélve.
@mikóka kálmán: Én a helyedben az olyan neonáci szóképződménnyel, mint "holo-kártya" nem égetném magam... De ez csak egy mellékes magánvélemény.
A lényeget tekintve, mármint a muszlim ellenesség, nekem mindig Zrínyi Miklós jut eszembe, meg a 150 éves török (muszlim) hódoltságunk meg annak máig tartó tanulságos következményei. Szóval talán önző alapon, de itt a magam kultúrájában a sajátomért jobban aggódom, mint az iszlámistákéért.
@nemstatikus:
Mit jelent neked a "provokáció"?
Ha több százezer ember provokálva érzi magát, akkor az nem az?
Egyébként egye fene, leírom a saját véleményem a filmről (bár ez rohadtul nem tartozik a témához). Nekem annyira nem tetszett, vontatottnak találtam és bár katolikus vagyok, nem éreztem vérig sértve magam. Szeretem a filmeket, ez is a szakmám, és hiszek a művészi szabadságban. A Jézus film messze nem lépte át az ingerküszöbömet.
De én csak arról beszélek, hogy te is, én is egy olyan kultúrkörben élünk, ahol nem szokás egy film miatt ártatlan embereket megölni (és most hagyjuk a középkort meg ilyeneket). És egyáltalán nem kell tudomásul vennünk, és mentegetnünk hogy az arab világban ez bevált szokás. Én ezt álszent nyugati önostorozásnak tartom --"jaj szegények, egy ZS kategóriás mozi vérig sértette őket, hát csoda, ha megölnek néhány embert?!"
@mikóka kálmán: "csak az elmúlt pár hónapban több muslimot(vagy annak vélt) személyt öltek meg gyűlöletből"

Amikor a kabuli piacon vagy egy bagdadi kormányépületnél százával halnak meg muszlimok, mert egy másik muszlim valamilyen vallási vezető szavain felbuzdulva felrobbantja magát az is muszlim-ellenesség???

Ha egymással ezt művelik, akkor tulajdonképpen mindegy mivel "provokál" a nyugat.
Nézzük csak az eseményeket lecsupaszítva:
a. egy barom készít vmi filmet egy vallásalapítóról
b. adott vallás tagjainak nem tetszik a dolog, ezért tüntetnek és gyilkolnak.

Adott film arról szólt (részben), hogy ez az iszlám mennyire intoleráns, agresszív vallás.
Nos, ezt remekül bizonyították a világ iszlám közösségei. És itt a pont: sikerült egy debil keresztény ismeretlen és pocsék filmjének olyan reklámot adni, hogy még egy olyan európai is megnézte, aki amúgy óvakodik a vallásos filmektől.

Ami a blog témája: szólásszabadság. Erről azt gondolom, hogy a másik félnek is megvan a lehetősége, hogy szabadon beszéljen adott témáról. Nem cenzúrázni és öncenzúrázni kell, hanem elmondani, amit gondolunk. Ha mindig figyelembe vennénk, amit egyes vallások követői állítanak, akkor már rég kihalt volna az emberiség.
(érdekes módon a frissen vágott marhahús reklámok esetében egyetlen buddhista vagy hinduista közösség sem tiltakozott, pláne nem gyilkolt, pedig már egy hete kinn van az óriásplakát városszerte)
@mese1: szeretnék a Vatikánban mecsetet építeni. Lehet?

.... na ugye.
@szil_: Igen, ez elgondolkodtató felvetés. Mármint a marhahúsos. Mert hát levágni a szent tehenet, ami (párdon: aki!) talán épp valami nagy guru reinkarnációja... Ezt is vehetnék provokációnak.
(Mint ahogy otthon annak is veszik és tán nem is hagyják annyiban. De itt csak bele kell nyugodniuk, hogy nem otthon vannak.)
"Steve Klein nevű radikális kaliforniai keresztyén, "

Gyanítom ezzel a névvel nem valami régóta keresztyén

És miért kell miatta szégyellni magunkat?
@Foxtrotty: Kis Pista névvel már inkább tűnne kereszténynek?! :D
@pHérték: Neonáci-kártya is repül,nem semmi.Nem sok maradt a liberális tarisznyában..
De ezek szerint te különbséget teszel ember és ember közt,sőt,a zsidót még előrébb helyezed,gratulálok.Az meg,hogy egy provokatív "filmet" sajátodénak érzel,mindent elmond.
@Kutchek: Igen,ők a fanatikusok,arról viszont valahogy elfelejtkezel,hogy zs haverjaid ártatlan országokat támadnak meg,igáznak le, mai napig drónokkal ölik ezrével civileket
@Drago Brutic: Elnézésedet kértem, mert nem sikerült helyesen értelmeznem szavaidat. Nem nyertem el jóindulatú megbocsátásod. Ennyi. Harag nincs bennem, élem tovább az életem.
@mikóka kálmán: Kár, hogy ilyen súlyosan bekategorizált a fölfogásod és csak merev sablonokban gondolkodsz! Így igazán nem ilik tőled a szemrehányás, miszerintén teszek különbséget ember és ember között.
látom egyes kommentelők nemcsak az iszlám világot nem ismerik meg az iszlám vallást, de még az internetet sem - legalábbis valahogy ebben a konkrét ügyben úgy mondanak véleményt, hogy a tényekkel sincsenek tisztában, pedig számtalan cikk foglalkozik vele,
és még a facebookon is külön oldaluk van a líbiai gyilkosokat elítélő muszlimoknak, de más muszlim facebook oldalak is foglalkoznak az üggyel, ahol meg lehet nézni a líbiai gyilkosok elleni tüntetését a líbiai muszlimoknak

gondolom az itt a muszlimokat leszóló nickek jó néven vennék, ha a külföldiek a összes magyar a magyarok nyilai nevű terrorszervezettel, vagy a cigánygyilkosokkal mosnák össze, ugye? van ez zavarná őket, és sértve éreznék magukat? mert itt egyes nickek pont ezt csinálják másokkal
@mikóka kálmán: Nincsenek zs haverjaim. A sémik hellyel közzel egy kalap alatt vannak nálam.
Mindkettő csak követelőzni tud a keresztény világgal szemben. A holocaustért en bloc teljes népket tesznek felelőssé ugyanúgy, ahogy egy bugyuta film miatt egy teljes országot támadnak.

Bezzeg amikor Franciaországban a koszos arabjai gyujtogattak, fosztogattak, akkor ment a sírás, hogy szegény fiataloknak rossz a szociális helyzetük. Valahogy akkor nem voltak pogromok.

A drónokkal ezrével ölik a civilket??? Bár úgy lenne!
@pHérték: Szerintem ti kategorizáltok,hisz szerintetek minden muszlim ha nem is terrorista,de minimum gonosz.
Hát bocs de ez a poszt tényleg elég furára sikeredett.
Nem láttam a filmet, de azt gondolom a reális reakció ugyancsak véleménynyilvánítás kellene legyen nem gyilkolás, zászlóégetés.
Lehet, hogy egyeseknek nem tetszik a tartalma, az is lehet, hogy ízléstelen mellesleg szar film, de ez a szólásszabadságba bele kell férjen. Max ők is rajzoljanak keresztény karikatúrákat - abból szerintem nem lenne hiszti a nyugati világban. Netán valami közös, nemzetközi bíróságon pereljék be az illetőt. De hogy a nyugati világ a muszlimok akarata szerint éljen? Kicsit durva lenne.

Én hiszek abban, hogy a hit jó dolog tud lenni egyesek számára, de a gyakorlati alkalmazása nem egyeztethető össze a mi kultúránkkal, sok egyház nagyon kirekesztő és agresszív. Talán kicsit nagyobb kontrollra lenne szükség felettük.
Keresztényként szégyellheted magad, de minek.

Akiknek viszont szégyellni kéne magukat, azok a legkevésbé sem keresztények.
Mindenki jól tudja kikről van szó, úgyhogy meghagyom másoknak azt, hogy tényszerűen zsidózzanak.
Ez van, a muszlimok bizonyos része ostoba. Ennek inkább köze van a zárt, elmaradott világukhoz és az alacsony műveltségükhöz mint a valláshoz. Pár száz éve a keresztények is végigirtották a világot és szentül hitték, hogy ők az igaz ügyet szolgálják. Csak azóta errefelé elterjedt a civilizáció és mint velejárója az oktatás. Az emberek felvilágosodottabbak lettek így egy elcsent alma miatt nem vágják le senkinek a kezét és boszorkányság miatt sem dobnak máglyára senkit. A muszlim világban viszont nem idegen dolog az ember lányát agyonverni mert teszem azt nem vett fel burkát. A mélyen vallásosság és ostobaság között mérhető reláció van bőrszíntől/vallástól függetlenül.
inkább a "szégyenlem"-ért szégyelld magad, mint a filmért! :D
Nekem meg a muszlimok kínosak.
Utaztatok már együtt egy rakat idétlen muszlim "férfival" tömegközlekedési eszközön?
Ajánlom, hogy próbáljátok ki!
Ők kapásból azt hiszik, hogy nem érti őket senki, tehát mondhatnak sértő és gyalázkodó dolgokat európai nőkre.
@A csótány is ember: Még mindíg nem keresztény,hanem zsidó filmről beszélünk,legalábbis nem sok Klein nevű amerikai-izraeli kettős álp. keresztény van.
"a nyugati világ a muszlimok akarata szerint éljen?" nem,de ha egy lifben fingasz akkor ne csodálkozz, ha kizavarnak.
"ez a szólásszabadságba bele kell férjen" érdekes,hogy épp most tiltattok be egy olyan darabot,amiben (állítólag)a zsidókról csúnyát feltételeznek,vagy,hogy tűzzel-vassal irtanátok,üldözitek a kuruc.info-t (és most jöhet megint a neonáci/holo/fasiszta kártya)
@Salemi boszorkány: Ugyan ez igaz a cigányokra,csak ők jó esélyjel beléd is kötnek/megkéselnek/kirabolnak
Nekem a hülye templomaik sértik az érzékenységemet (másokéi is), oszt mégis tesz a lelkivilágomra a kegyetlen külvilág.
A gyilkosságokat nem tudom tisztelni, akár része ez más kulturának, akár nem.
Ha nekem nem tetszik egy mise pl., akkor fel vagyok rá jogosítva, hogy katolikusokat öljek, mert nekem más a kultúrám? Ráadásul itt csak egy filmről van szó. Nem tetszik, ne nézd.
Te is amiatt szégyelhetnéd magad inkább, hogy a vallás nevében öltek megint.
Elég a sok hülyítős vallásból.
@blah: "A mélyen vallásosság és ostobaság között mérhető reláció van bőrszíntől/vallástól függetlenül."

ott a pont!
Egyébként jön a szép október, oszt majd kiderül, hogy menni kell-e ellenük, vagy sem és egyáltalán kiknek.
Majd szépen besoroznak minket orbánék polgári védelemre, nemi hovatartozásra, vallásra, apjafaxára való tekintet nélkül.
@Mérges 1234:
A szólás szabadsága nem egyenlő a sértegetés és gyalázkodás szabadságával!

De ha már a szólásszabadságnál tartunk, akkor miért büntetendő a holokauszt tagadás?

Ha a Kelin fia megsebesült Irakban, arról miért a muszlimok tehetnek? Ki küldte Klein fiát Irakba? A muszlimok biztos nem hívták...
@mikóka kálmán:
Ezek is megkéselnek, csak a sebészeten még medikus korukban.
@kokog:
" Véleményem szerint senkinek nincs joga megölni egy másik embert azért, amit az az ember mondott. "

És bebörtönözni szabad azért, amit valaki mond?
Megszólaltak a színészek is, akik többek közt a prófétáról adnak elő lealacsonyító jeleneteket a filmben. Az egyik szereplő arról beszélt a The New York Timesnak, hogy a produkciót eredetileg Sivatagi harcos címmel hirdették meg, a színészeknek pedig azt mondták, az ókorban játszódó kosztümös produkcióban kaptak szerepet – Mohamed kigúnyolásáról szó sem volt. „Száz százalékban elhatárolódunk ettől a filmtől, és kijelentjük, hogy átvertek minket céljaival és tartalmával kapcsolatban” – szól a szereplők közleménye, melyet a Los Angeles Times tett közzé. Állításukat igazolja, hogy a próféta utólag került a filmbe, látszik, hogy a színészek eredetileg nem a Mohamed nevet mondják a felvételen.

Hazugság árán készülhet-e igaz film?
A keresztyén és a keresztény nem ugyanaz...
@mikóka kálmán: "szerintetek minden muszlim ha nem is terrorista,de minimum gonosz."

Igazából a muszlimok sincsenek jobb véleménnyel rólunk. Csak magukban tartják addig amíg megkapják a segélyt, letelepedési engedélyt, koliszobát stb....
„Ha én utálom a koreaiakat, mert szerintem kutyát esznek, akkor jogom van gúnyt űzni a koreai kultúrából, még azokból is, akik sohasem ettek kutyát, sőt egyenesen vegetáriánusok. Erősebb az erre való jogom, mint a koreai nép joga arra, hogy tisztelettel közeledjek hagyományaikhoz, Jó ez így?”

Igen, jó.
Ha pedig a gúny igazságtalan, egy egészséges társadalomban amúgy is közmegvetés tárgya lennék miatta. Akkor hol a gond?
Én azt bírom, amikor a muszlimok úgy bizonyítják saját vallásuk békés jellegét és csudás mivoltát, hogy törnek, zúznak és gyilkolnak.
Ezekkel legyek toleráns és befogadó?
@fludd:
Nem lehet egyenlőségjelet tenni a szóbeli és a fizikai bántalmazás közé.
A Btk. sem tesz.
Ez igen. Egy zsidó kigúnyolta sunyi módon a szereplők megtévesztésével a muszlimokat, azok primitív része pedig öl és zászlót éget.
Erre egy nagyon hülye ír egy posztot, hogy keresztyénként szégyenli magát.
Mind barom.
@Drago Brutic:

Megmondta a gyülekezetben a főnök, hogy a film ellen tüntetni kell, így mentek tüntetni. A tüntetők 99 %-a nem látta a filmet. Ez az egész.

Az én véleményemet egyébként más keresztények is osztják. Persze ha valakinek csak azt részt mutatják, hogy Jézus szexel Mária Magdalénával (hozzáteszem: nincs semmilyen pornográf jelenet, azaz az égvilágon semmi sem látszik) és aztán van 4 gyereke és nem is halt meg a kereszten, akkor nyilván felháborodik, de ez a rész önmagában nem értelmezhető a film befejezése nélkül. A befejezés pedig 100 %-ban egyezik a hivatalos keresztény tanítással.

Eleve a keresztény tanítás szerint Jézus tökéletes ember és tökéletes Isten is volt egyszerre. Azaz emberként nem állt tőle távol semmi emberi. A film pedig éppen ezt elemzi: mi lett volna, ha a Sátán végül sikeresen becsapta volna Jézust. Megházasodott volna és gyerekei lettek volna. Majd a Pállal történt találkozás után rádöbbent, hogy át lett verve. Mit csinált ekkor? Isteni hatalmával visszaforgatta az időt a keresztrefeszítésig és végleg legyőzte Sátánt. (Ill. úgy is magyarázható, hogy az egészet csak elképzelte a kereszten elviselt fájdalmak közben és lepergett elő az alternatív történet.)

Szerintem Mel Gibson fimje és a Jézus utolsó megkisértése a két leghitelesebb és legkeresztényibb Jézus-fimje, amit valaha csináltak.

Nem is ismerek keresztényt, akinek nem erősödött volna meg a hite a film miatt. Viszont ismerek ateistát, aki nagyon elgondolkodott az egészen.
@erdelyik: Szóval ha valaki leköp téged, te lerúgod egy harmadik ember veséjét?
@fehérfarkas: Szerinted ott lenne hely? Róma egyébként is Róma...
@Kutchek:
Akiket merészeltem említeni azok nem segélyből élnek, nem koliszobában, hanem drága albérletben, angol programos hallgatók, évi "pármilliós" tandíjért tanulnak, majd az egyetem után egy-két darab itt marad belőlük alvó ügynöknek.
@Salemi boszorkány: Sokkal jobban hangzik mint a csordában járó 3 osztályt végzett agresszív,primitív bűnöző cigányok ezrei
@Kara kán:
Bizony nem. Én nem is tettem.
@fludd: annyit írtam, hogy megölni szerintem nincs joga.
@mikóka kálmán: Mi az, hogy "ti"? Milyen kategória? Mert, hogy én én vagyok és nem ti, vagy mi. Csak én magam. És szó sem volt arról, amiről szerinted.
Csak a díszlépést kívántam lassítani, ami arra masíros, hogy a megtorlásnak szánt gyilkosságokért az áldozatok (illetve az áldozatok kultúrája) a felelős.
Simán elképzelhető, hogy (most is) a háttérből titkos amerikai ügynökség szervezte ezeket az "iszlám terrorista" akciókat.
Ezt a későbbi fejlemények erősíthetik vagy cáfolhatják... és hatása lehet az elnökválasztás kimenetelére is.
@mese1:

Szaúd-Arábia minden vallás tiltott az iszlámon kívül. Csak külföldi állampolgároknak engedélyezett más vallás követése, de istentisztelet csak magánlakásban tartható, s csak akkor, ha nincs jelen iszlám vallású személy.
@mikóka kálmán: hát ez pont rossz példa volt mert nem a liftben fingott film hanem az udvaron. Erre a liftben elkezdenek ámokfutni.
Az első személy nem tudom pontosan mit takar, kifejtenéd? Ha netán tudnád ki vagyok akkor azt is tudnád, hogy nem csak nem tilottam be de nem is tudnék betiltani semmit, egyszerű állampolgárként akinek nincs semmiféle lobbira befolyása. A kurucinfón röhögni szoktam csak de tény, hogy az már szisztematikus, évek óta tartó gyűlölethadjárat és rasszista propaganda, nem szimpla véleménynyilvánítás. Amint mondtam ha valakit sért a film akkor perelje be a rendezőt, ne gyilkoljon random embereket akiknek közük sincs hozzá. Ha szerinted ez helyes akkor beteg és antiszociális ember vagy akit el kéne zárni, nehogy te magad is elkezdj egyszer gyilkolni.
Csak, hogy tisztázzuk: A szólásszabadságot nem arra találták ki, hogy mindenki össze-vissza marhaságokat beszéljen. Mert, aki szerint igen, az láthatja hová vezet a hülyeség.
@szemtanú:
Nem a féktelen szólásszabadság vezetett ide, hanem egyes kultúrák agresszivitása.
Egyébként az ilyen atrocitások miatt még nehezebb a gátlástalan szólók megfékezése is.
@szemtanú: Ez is igaz! Az össze-visza marhaságokat beszélőket viszont nem úgy kéne "elhallgattatni", ahogy azt az iszlamisták képzelik. És naná, hogy ezt a fajta elképzelést normális ember nemhogy nem osztja, de föllép ellene!
Sajnálom azokat az embereket akik ennyire belehülyülnek saját vallásukba. Ha hisznek benne, higgyenek abban is, hogy az Istenük majd megvédi magát, nem hiszem, hogy félművelt bunkók segítségére szorulna.
@Kara kán: Dehogy nem, gondold át. Tehát, provokálni lehet és utána csodálkozni, hogy nini, bejött. Nem védeni akarom az iszlámot, de ismerjük már régóta a kultúrájukat, tudjuk mire hogy reagálnak.
@pHérték: Persze, hogy ellenzi, de nem provokál.
@szemtanú: És ha mégis, akkor ki lehet nyírni? Vagy ha nem provokál, de valaki mégis provokációnak érzi?
Rossz oldalról közelíted meg a dolgot, mert a vélt vagy valós provokáció nem mentség, nem indok a gyilkosságokra.
Az iszlám összeegyeztethetetlen a demokráciával. Ennyi. Tiszta sor, hogy minden borulna, ha ott is jogokat kapnának a nők.
Igenis a szólásszabadság fontosabb, mint az iszlám fundamentalista disznók.
A film egy kalap sz.r ettő független.
@szemtanú: na nem mond. pedig de.
@szemtanú: Ők hasonlóképp ismerik a nyugati kultúrát és tudják milyen idétlen, szkeptikus, cinikus módon reagálnak dolgokra... Ők hasonlóképpen tolerálhatnák ezt a dolgot, különösen, hogy egyre nagyobb számban telepednek meg a nyugati országokban.
@szemtanú:
"A szólásszabadságot nem arra találták ki, hogy mindenki össze-vissza marhaságokat beszéljen."

Gondolom egy demokratikus jogállamról beszélsz, mert diktatúrákban nincs "kitalálva" a szólásszabadság, ott akár akasztanak is, ha valaki nem jól szól.

A szólásszabadságot pont arra találták ki, hogy akár hülyeségeket is lehessen mondani, persze ez nem kötelező. Hogy mi hülyeség, az amúgy is relatív. Korlátja más szabadságjog, például az emberi méltósághoz való jog lehet. Az egyenértékű szabadságjogok ütközését úgy kell szabályozni, hogy egyik jogot se korlátozzák szükségtelenül és aránytalanul. A tiltásokat (ha vannak) tételesen fel kell sorolni és ami a törvényben nincs tiltva, azt szabad.

A minden embert megillető szabadságjogokat az ENSZ tagállamok többsége elfogadta, az más kérdés, hogy betartja-e.
@szemtanú:
az a szerencsétlen lány mivel provokálta az iszlámot, akire ráfogták :index.hu/kulfold/2012/08/20/istenkaromlas_miatt_tartoztattak_le_egy_pakisztani_kislanyt/

nem kell ezeket provokálni.

Amúgy egyetlen más nagy vallás nem ilyen agresszív már régóta, mint az iszlám.
amúgy azt gondolom az iszlamistákat ki kell paterolni Európából. szóval aki ideköltözik az ne hitetlenezzen itt.

Amúgy szegény szerzőt simán halálra köveznék egy idegesebb pakisztáni városban, aztán jöhetne a vallási toleranciával.
@pHérték: @Belpo: @nu pagagyí: Igazatok van, én látom rosszul. Maradjon minden úgy, ahogy eddig volt. Nekünk van igazunk és punktum. Ettől majd lenyugszanak.
Nem érzitek, hogy ugyanúgy felsőbbrendűnek érzitek magatokat, mint az iszlámisták. Ez, nem vezet sehová, illetve dehogynem .
@szemtanú: Nem érzem magam felsőbbrendűnek. De alsóbbrendűnek sem, és nem osztom a nézetet, miszerint amit szabad Jupiternek (Mohamednek)...
Ha én eltűröm, hogy a kereszténységet gyalázó megnyilvánulásokat tesznek muzulmánok, elvárom, hogy hasonlóképpen ők is tűrjenek, vagy foglalkozzanak a saját dolgukkal. Ne akarják itt bevezetni az ő sariájukat stb.
Naív gondolat, hogy ha majd te mindent eltűrsz, elfogadsz, elviselsz az iszlám részéről, akkor majd jó fiú leszel a szemükben. Amíg nem válsz te is muzulmánná, maradsz a Nagy Sátánhoz tartozó gyaúr kutya.
@pHérték: Nem a tűrésről beszéltem, hanem az értelmes reagálásról. Lehet, őket jelenleg még nem hatja meg a normális reakció, de a provokálással biztosan nem lehet megoldani a problémát.
@Belpo: Ők legálisan költöztek ide (Európába, elvégzik a piszkos munkát pl),- ha nem az más tészta- és állampolgárok, akkor pedig megilleti őket az összes jog. Az a kérdés, miért nem éri meg nekik asszimilálódni, miért ragaszkodnak előző identitásukhoz. Erre kellene választ találni.
@szemtanú: Sajnos nem cél a probléma megoldása, amíg annak minden felelőssége és ára a nyugati világot terheli. Vagy mit tesz az iszlám fél a problémák megoldása érdekében? Pedig kettőn áll a vásár!
(Igaz Belponak írtad, de: nem az a kérdés, hogy a muszlimok miért ragaszkodnak identitásukhoz, hanem az, hogy a nyugatiak miért nem ragaszkodnak a sajátjukhoz?)
@szemtanú:
ezek semmitől nem nyugszanak le. ezek akik tüntetnek, rombolnak, ölnek jó része nem is látta a filmet. csak aszonta nekik valaki, és megy a csürhe. nem tudsz velük szót érteni, ez a lényeg( rosszabbak mint egy fideszes) Én nem megyek rombolni, ölni, ha csinálnak egy filmet mondjuk jézusról. Miért van az, hogy minden vallás lassan már megtűri a másikat, kivéve az iszlám? Nekem nagyon elegem van belőlük, de nem fogok fegyvert. ezzel szemben egy fundamentalista hollandiában elvágja a torkát egy másik embernek, mert nem tetszik a véleménye. na, nekem ebből elegem van. Azért szerencsére bengáziban is voltak ellentüntetők, szóval nincs minden veszve
@pHérték:
ha meggondoljuk, az azeri problem is ez(hitetlennek lehet hazudni, gondolhatta az ottani főnök). Ezért megbocsáthatatlan Orbán tette, ilyen ügyben nem lehet egyezkedni.
@szemtanú:
nem kéne asszimilálódni, de fogadják el a más kultúrát, vallást legalább. De egyre agresszívabbak mindenhol. (és akkor jön egy másik elmebeteg, egy breivik fajta, mi meg ott állunk két tűz között)
Sok gond lesz még a muszlimokkal a világon, én mondom nektek.
Akár vissza is vethetik az emberi civilizációt, mint a népvándorlások tették Európával anno.
Amerika hozza vissza a hadihajóit a Csendes-óceán térségéből, és védje meg Európát!
Na, jól mondtam?
@Belpo: Hát nem tudom. Lehet. De én nem merném egyértelműen csak erre nézve értelmezni ezt a helyzetet. Inkább úgy látom, a Fidesz elképesztően gyenge a diplomáciában. Mondhatni analfabéta. Nem is értem, hogy lehetnek ekkora antitalentumok ezen a területen. Na mindegy, ez egy másik történet. Minden esetre be kell(ene) kalkulálni az érintkezésekkor, hogy ami nekünk evidencia, az nekik semmit nem jelent (és viszont).
(Meg tán a nyugatiaknak sem kéne már oly mértékben "rugalmasnak" (puhánynak)lenni, hogy tripla csomokat köthessenek bárkik a becsesebb tagjaikra úgy, hogy még köszönetet is mondjanak érte! Aztán még csodálkoznak, hogy nem vonzó a nyugati kultúra a szilárdan elkötelezett muszlimok előtt.)
index.hu/kulfold/2012/09/14/negy_embert_orizetbe_vettek_libiaban/

na, akkor javaslom a kedves szerzőnek, hogy magyarázza el a csürhének bárhol, (kereszttel a nyakában), hogy ezt a filmet egy szélhámos készítette, és a németeknek végképp semmi köze hozzá....szépen eszkalálódik a dolog....
@pHérték:
igaz, kicsit sarkítottam azeri ügyben, de a magyar választó annyira hülye, a templomban arról beszél, hogy a viktor nem tehet róla, ki kellett adnia a baltás gyilkost.

de visszatérve az iszlámra, képmutató álságos az egész rendszerük. Rendelik a kurvákat Dubaiba vs egy 14 éves szellemileg visszamaradott kilányt meg a korán káromlásával vádolnak. Nincs ott józan ész, tökre nem a travel channel megy ott
@Belpo: Csak felületesen ismerem az iszlám vallást, de úgy vélem ott is abból fakadnak a bajok, hogy elnyomás és külső kényszer hatására cselekednek, nem jó lelkiismeret szerinti meggyőződésből. Mert hát az életével játszik az az ember, aki nem kívánja muzulmánként élni az életét. Mert melyik apa ölné meg a lányát saját ötlet alapján, csak azért, mert európaihoz ment feleségül? Vagy miért szinte kizárólag fiatalokat, szinte gyerekeket küldenek öngyilkos merénylőnek? Öreg islamistát (pláne imámot, vallási vezetőt) még nem láttunk önmagát fölrobbantani...!
@pHérték: Az iszlám társadalom jelenlegi helyzetében inkább hasonlít a 16. századi európai társadalmakéhoz, mint a jelenlegihez. Olyan társadalmi hagyományok, erkölcsök uralkodnak, amelyek miatt nem is értik a nyugati demokráciát. Azok a fogalmak, amelyek nekünk értelemszerűek, számokra nem megérthető.
Ha egy apa azért öli meg a lányát, mert európaihoz ment feleségül, azt nem feltétlenül követi el parancsra. Legalábbis nem külső parancsra, ez sokkal inkább belülről fakad. Neki, hívő muzulmánnak szégyen, hogy keresztyénhez (aki lehet, hogy ateista, de ezt a fogalmat sem érthetik) ment férjhez. Szégyen a családjára nézve is. És az ilyen szégyen büntetése a halál.
Még valamit ne hagyjunk figyelmen kívül. A siita-szunnita ellentét napjainkban legalább akkora, mint volt a katolikus-protestáns ellentét a 16-17. századokban. Tanultuk ugye az ellenreformációt és a kapcsolódó háborúkat. Nos Irak és Irán között ez nem is olyan régen ugyanúgy megtörtént. és akkor még nem is mentünk bele mindkét muzulmán felekezet szélsőségeseinek világába.
@erdelyik: Értem én amit mondasz, de a szégyennél mégiscsak erősebbnek kéne lennie a szülői szeretetnek. És erősebb is annál. (Annál is inkább, mivel a gyermek miatt érzett szégyen lényegében a szülő kudarca. Ezt pedig nem a gyereken kéne megtorolni.)A vallási parancsnál és a közösségi elvárásnál nem tud csak erősebb lenni.
@pHérték: Te most európai értékrenddel gondolkodsz. Egy egyszerű iskolázatlan muzulmán értékrendje teljesen más. Szereti a gyermekét, de a családon esett szégyent meg kell torolni. ha nem teszi, akkor a családot közösíti ki a közösség és oda az egzistenciájuk és a becsületük. Erkölcsileg akkor válik tisztátalanná, ha nem torolja meg a szégyent. De ha ő mégse tenné meg, akkor megtennék a család más férfi tagjai, persze az apával együtt.
D@erdelyik: Nem hinném, hogy nekem, itt (itthon), Európában felróható lenne, hogy európai értékrend szerint gondolkodom. Sőt szerintem az sem felróható, ha elvárom, hogy aki itt Európában kíván élni, vegye tudomásul az európai értékrendet és alkalmazkodjon hozzá.(Ne önbíráskodjon és egyebek.) Különös tekintettel arra, hogy (finoman szólva) tőlem se vennék jó néven, ha egy iszlám országban európaiként viselkednék (öltözködnék, szórakoznék, imádkoznék Jézushoz...) De az már mindennek a tetteje, hogy itt is ott is az iszlám fölfogáshoz alkalmazkodjon mindenki, különben vessen magára, ha halálra üldözik.
@kekec8: Ott a pont. Keresztényként a magam bűnei miatt szégyenlem magam. Mások hülyeségei nem érdekelnek.
@Namir: És a muszlimok mennyire tisztelik a kereszténységet? Vagy Európa az alaptörvényében?
@Gondolkodni Próbáló Birca: Hát,ez azért így erős túlzás. Abban igazad van, hogy az "utolsó megkísértés" fölvetésében semmi eretnekség nincs. Végülis lehetett Jézusnak olyan kísértése, hogy "mivé teszed magad, te egy közönséges átlagember vagy, élj le egy életet és halj meg ágyban-párnák között."

Ami a filmben zavart, az Júdás szerepe, aki lényegében rákényszeríti a húzódozó Jézust a kereszthalálra. Ez így azért erősen fölveti a Júdás-evangélium kérdését: nem Júdás-e véletlenül az emberiség megváltója?

Szóval összességében hülye film volt, mozit azért nem robbantottam volna miatta.
@pHérték: "Nem hinném, hogy nekem, itt (itthon), Európában felróható lenne, hogy európai értékrend szerint gondolkodom."

Senki (én legalábbis nem) sem várja el, hogy ne európaiként gondolkodj. De ha meg szeretnéd érteni, hogy mi folyik a muszlim világban, akkor bizony tudnod kell, hogy ők hogyan gondolkodnak és miért.

Egyébként Európában sok helyen próbálkoztak már akadályozni az iszlám térhósítását. De ilyenkor azért hajlamosak megfeledkezni, hogy Európa egy időben tárt karral fogadta az olcsó munkaerőt kínáló törököket, észak-afrikaiakat. Aztán 20-30-40 évet töltöttek el itt, családot alapítottak, gyerekeket neveltek fel és nekik már itt van otthon. És éppen az európai emberi jogi felfogás miatt ugyanúgy joguk van a szabad vallásgyakorláshoz, mint nekünk.
@erdelyik: Nem igaz, de mondhatnám azt, hogy nem érdekel mi zajlik a muszlim világban. Annál inkább érdekel, hogy mit művelnek a muszlimok itt, nálunk, a nyugati világban!
Elvileg mi nyugatiak annyira, de annyira bűnösök meg gonoszak vagyunk a szemükben (lásd Nagy Sátán), hogy nem is szabadna nekik nyugati, szellemi termékekek fogyasztani. Minek nézik a nyugati filmeket? Minek figyelik, hogy itt ki mit rajzol, ír, mond, beszél? Mi közük hozzá?
Arról, pedig, hogy "nekik már itt van otthon": aztán nekünk majd hol lesz otthon, ha itt is ott is a muszlim fölfogáshoz kell alkalmazkodni ahhoz, hogy ne robbantsanak föl?
Nekem mindig az jut eszembe, hogy a muszlimok miért nem tartják tiszteletben Európa és a keresztények (bár a kettő nem fedi egymást és nem is kell, hogy fedje) szokásait, véleményét, elvárásait, kéréseit? Lásd csador, burka viselete a nyugati világban, stb.
Egyébéknt meg vihar a biliben, hiszen ugyanaz az istenünk. Csak van, aki Istennek, Úrnak, Allahnak, Mindenhatónak, sorsnak, véletlennek hívja. Miért nem lehet ezt megérteni???

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás