2012 09
13

Ars Sacra Fesztivál 2012 - A Szent Művészet Ünnepe

Budapestről indították, országos rendezvényként folytatták a programsorozatot, majd Kárpát-medence szerte szerveztek eseményeket, és további céljuk: határok nélkül továbbadni a Hit által ihletett művészetekben rejlő Remény örömét.

 

arssacra.jpg

Kis tüzeket szeretnének gyújtani mindenfelé, melyek a lelket melengetik, és felhozzák annak mélyéből a vágyat a szép, az igaz és a jó iránt, míg utat mutatnak a Végtelen felé.


Egy-egy éven át gyűjtögetik az ötleteket, a művészi produkciókat, a helyszíneket és az anyagi lehetőségeket hogy a szakrális művészet különböző szálai egy óriáscsokorba kötve messze ragyogjanak, illatozzanak, magjukat szétszórva terjeszkedjenek

Az alvó lelkeket szeretnék felébreszteni a szakrális művészet széles spektrumának vonzerejével, és nemzeti kultúránk meghatározó értékei mellett a különböző kultúrák találkozásával is.


Szűkülő anyagi lehetőségeik ellenére igyekeznek megfelelni e céloknak, ezért számítanak bizalmunkra és támogatásunkra.


Ünnepeljünk együtt, erősítsük egymás örömét

A fesztivál honlapja a programokkal I T T tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr564774025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Egy a Ház!
Köszönjük, hogy ajánlja a blogján a programunkat. Legalább is tavaly felfedeztünk híradást.

Szíves figyelmébe ajánljuk az idei Ars Sacrát, amely különösen gazdag. Valamint egy kis beharangozót is:
www.youtube.com/watch?v=b055cHvLgtk&feature=em-share_video_user

Várjuk a programokra!
Üdvözlettel,
Babarczy Veronika

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás