2013 05
29
--

Teremtésvédelem kérdésekkel

Annak, aki felelősséggel és elegendő ismerettel felvértezve figyeli a teremtett világ sorsának alakulását, több dolog is nyilvánvaló. A Föld már ma sem képes még közép-európai szinten sem eltartani annyi embert, mint amennyi benépesíti a bolygót. A bolygó klímájának romlása egyre nehezebbé teszi még a most viszonylagos jólétben élők eltartását is. A népesség alakulása és a bolygó környezeti állapotának minőségi változása ellentétes előjelű. Előbbi növekedést mutat, utóbbi azonban minőségi csökkenést.

A teremtésvédelemmel foglalkozó teológusok és laikusok azt állítják, hogy a világ ilyetén alakítása bűn. Bűn a teremtett világ ellen, bűn Isten alkotásának rombolása miatt. Nézzük a két fő problémát részleteiben, látni fogjuk, hogy a probléma sokkal nagyobb, mint ahogyan gondoljuk.

Míg a nyugati (másként keresztyén) világban mára az abortusz a társadalom többségének elfogadott, a családtervezés szempontjából hasznos eszköznek számít, nincs ez így a fejlődő világban és árnyaltabb a megítélése az egyházak körében. Ha ma Magyarországon egy fiatal, még iskoláit be nem fejező, családot nem alapított lány méhe megfogan, többen javasolják a magzat elhajtását, mint a megtartását. Hogyan sodródott idáig a világ? A kérdés a tekintetben érdekes igazán, hogy látjuk, a nyugati világ népessége csökken, a lakosság várható életkora nő, tehát egyre több a nyugdíjas, míg a nyugdíj alapját nyújtó költségvetési bevételt megtermelők száma csökken. Az abortusz mégis elfogadott, sőt liberális jogvédők szerint a magzatgyilkosság emberi jog. Ezzel szemben az egyházak – amelyek hatása a társadalomra egyre kisebb – szerint az élet a fogantatáskor kezdődik és ugyanolyan védelmet érdemel, mint a megszületett ember élete. Az ellentét feloldhatatlan és az a tábor erősödik még inkább, amelyik elfogadja az abortuszt.

nekikbejott_1.jpgNekik bejött. Bár eszükbe sem jutott, de jólétük ára a környezetszennyezés

Mit tehetne hát a nyugati társadalom? A kulcsszó a tudatos családtervezés. Ennek hátulütője, hogy egy széles társadalmi csoport számára ez távoli, műveltségük állapota szerint felfoghatatlan dolog. Ergo, mindig lesznek olyanok, akik akaratukon kívül, tudatlanságuk és/vagy szegénységük miatt esnek teherbe. A másik probléma – már egyházi téren – a különböző felekezetek hozzáállása a családtervezéshez, a szexuális védekezéshez. A keresztyén világ legnépesebb felekezete a római katolikus. Ez az egyház tiltja a szexuális védekezés bármely módját. Nem fogadják el sem a gyógyszeres, sem az óvszeres védekezést, de még a megszakított közösülést sem. Azt hirdetik, hogy a szexuális együttlét férfi és nő között, házasságban és kizárólag gyermeknemzés céljából elfogadott. Ugye látjuk, hogy a mai szekularizált, liberális, az örömöket jognak hirdető világban nehéz ennek az elvárásnak eleget tenni. Más a helyzet a protestáns felekezeteknél, az evangélikus, református és egyéb felekezetek elfogadják a fogamzásgátlást, de ők is bűnnek, gyilkosságnak tartják az abortuszt.

És még mindig csak a nyugati világot vizsgáljuk, de nézzünk ki európai civilizációnkon kívülre, Afrikába, vagy Ázsiába. Az afrikai országokban az európai szemmel fel sem fogható szegénység, a kulturális különbségek és a műveltségi lemaradás miatt még a családtervezés fogalmát sem ismerik. A kontinenst járványok és éhínség sújtja. Van olyan ország, ahol az AIDS fertőzöttség 25-30 %-os, sok gyerek már ezzel a vírussal fertőzve születik. Nincs pénz sem gyógyszerekre, sem megelőzésre. Az úgynevezett Szahel-övezetben az évekig tartó szárazság miatt már-már megszokott az éhezés. Itt a föld még csapadékos esztendőkben sem tud már annyi élelmiszert termelni, amennyi elég lenne a lakosságnak. De mert nincs család- és népességtervezés, jelentős a népszaporulat még akkor is, ha sok gyermek nem éri meg a felnőttkort.

ehezo.jpgÉhező kisgyerek a Szahel-övezetben. Neki nem jött be...

Ázsia egyes részein hasonló a helyzet az afrikaihoz, legrosszabb talán az Indiai-félsziget környékén. Kína, mint a világ legnépesebb és leginkább túlnépesedő állama már 1979-ben bevezette az egyke-rendszert. Ez mára komoly társadalmi gondokat okozott. A hagyományos kínai családmodell szerint a szülőket a fiúgyermekek kötelesek eltartani idős korukban, ezért mindenki fiút szeretne. A lány születése egy kínai családban tragédia akkor, ha több gyermekük nem lehet. Két dolgot tehetnek: vagy eltagadják a megszületett lányt a hatóságok előtt és próbálkoznak újra, hátha lesz egy fiú, vagy beletörődnek sorsukba. Azt a lehetőséget, hogy a lányt esetleg megölik, már nem is merem említeni. Akárhogy is, a kínai társadalom is elöregedésre ítéltetett. A ma tapasztalható gazdasági expanzió néhány évtizeden belül nem lesz képes a népesség eltartására, hiszen az végletekig el fog öregedni.

Mi várható tehát a 21. század közepére? Az elöregedő társadalmak vagy bevándorlókkal frissítik népességüket, vagy előbb gazdaságilag omlanak össze, majd társadalmi tragédia vár rájuk. Ha bevándorlók érkeznek – ami már ma is tapasztalható több országban – akkor meg kell küzdeni bevándorlók eltérő kultúrájával, be kell őket illeszteni a nyugati társadalmakba, el kell velük fogadtatni az európai szemléletet. Hogy ez mennyire nehéz, mutatják a közelmúlt angliai, franciaországi, vagy németországi lázongásai, vagy a múlt heti svédországi események.

vesztesek.jpgNekik kellene eltartani az öreg nyugatiakat

Szükséges a szemléletváltás? Igen. Szükséges a döntéshozók demagógiától és politikai haszonszerzéstől megtisztított gondolkodása? Igen. Látok erre rövid távon esélyt? Nem.

A világ másik nagy problémája a környezeti károsodás. Az igazán érdekes e tekintetben az, hogy a II. világháború utáni ipari növekedés teremtette meg azt a jólétet, amiben a nyugati világ ma él. Ennek a jólétnek azonban nem csak az volt a hatása, hogy a legtöbb családban van ház, autó és évente nyaralhatnak meleg tengerpartokon. A jólétet megalapozó ipari termelés tönkretette a teremtett környezetet. Már évtizedekkel ezelőtt cikkezett arról a sajtó, hogy a levegőbe jutott gázok üvegházhatást és savas esőket okoztak. Emiatt nő a felmelegedés, átalakul az időjárás, pusztulnak az oxigént termelő erdők. A talajba és a folyókba engedett szenny sok helyen visszafordíthatatlanul tönkretette a talajt, majd a szennyező anyagok az élelmiszerláncon keresztül eljutnak az emberek szervezetébe és okoznak gyógyíthatatlan betegségeket. A környezet szennyezése ráadásul nem áll meg a szennyező országok határain, a hatás globális. A gazdaságilag fejlett országok mocska teszi tönkre a gazdasági növekedésből semmi hasznot nem élvező országok környezetét is. Ráadásul a globális tőke nem is áll meg saját országai határán. Keresi a nyersanyag-lelőhelyeket az egész világon. Befektetnek és kiaknáznak mindenhol, ahová be tudják tenni a lábukat. És mert a fejletlen és fejlődő világban a nyugati környezetvédelmi normák ismeretlenek, vagy korrupt helyi politikusok miatt nem érvényesíthetők, a multik a profitot hazaviszik, de helyben hagyják a mocskot, a betegségeket. És még meg sem fizetik rendesen azokat a szerencsétleneket, akik megtermelik hasznukat és együtt élnek a szennyel.

fust.jpgVajon hová száll, mit okoz?

Hogy mit tehetnek a lemaradás csökkentéséért a hátrányos helyzetű országok? Felélik természeti kincseiket, pusztítják a természetet. Hogy nem látszik ennek jótékony hatása a fejletlen országok társadalmaiban? Hát mert korrupt és kapzsi politikusok, üzletemberek teszik zsebre a hasznot. Felélik országaik kincseit, az országok lakosságának közös tulajdonában álló ásványi és természeti ajándékokat, de csak épp annyit osztanak ebből szét, hogy működjön a rendszer. És a hatás. A hatás az emberek életterének zsugorodása, elszennyeződése, az emberek millióinak halála, vagy megnyomorodása. Nem látok olyan meggyőző folyamatot a világban, ami ezt meg tudná állítani.

szennyezes_nigeria.jpgNigériai halász napi fogása. Vajon hány gyereket kell belőle eltartania?

Mivel számolhatunk hát? Isten teremtett világa pusztul és a pusztulás okozója épp a teremtés koronája, az ember. Tehet-e valamit a társadalom, tehetnek-e valamit az egyházak azért, hogy ez a folyamat megforduljon, átalakuljon? Tehetünk-e valamit a fogyasztói társadalom igényei, a túlfogyasztás és az ezzel járó környezeti és társadalmi hatások ellen? Az elmúlt években elindult egy ökumenikus mozgalom a világon. Ez a mozgalom azt hirdeti, hogy Isten nem azért hagyta örökül Ádám és Éva leszármazottainak a Földet, hogy azt kizsigereljék, az örökség része a gondoskodás is. Gondoskodás felebarátaink, gondoskodás a természeti értékek felé. A mozgalom új, gyenge, kicsi a hatása. De vannak más, az egyházaktól független mozgalmak is, amelyekkel összefogva élhet a remény. Még az olyan pesszimistáknak is, mint amilyen én vagyok.

A teremtésvédelemről bővebben

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr365331884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás