2012 12
07
--

Készülni Krisztus eljövetelére

Tudatosítani kell, hogy az Úr eljött és eljövendő – hangsúlyozza Pap Ferenc. A Károli-egyetem teológiai tanárával a karácsony ünnepét megelőző egyházi hagyományokról beszélgettünk.

November végén, adventet megelőzően a gyülekezetek hitmélyítő, evangélizációs alkalmakat tartanak. Miért pont ekkor? Hogyan alakult ki ennek a hagyománya?

Egyrészt karácsony ünnepének jelentőségét emeljük ki azzal, hogy önvizsgálattal, hitvizsgálattal, hitmélyítéssel készülünk Krisztus testet öltésének ünnepére. Másrészt ennek történeti oka is van: a karácsony körülbelül a negyedik század után kezdett meggyökeresedni, és amikor a keresztyénség első évszázadai lezárultak, akkor a karácsony vízkereszttel együtt ugyanolyan keresztelési ünneppé lett, mint amilyen a húsvét volt. Erre felkészülésként tartottak hitmélyítő alkalmakat. Miután általánossá vált a születés utáni közvetlen keresztelés, a már megkereszteltekben elevenítették fel az ünnepi titkokat. Az evangélizációs alkalmak alapvetően mindig prédikációs istentiszteletek voltak. A sorozatprédikációkon általában egy-egy témát magyaráztak, és ez segítette az ember önismeretét és a keresztyén hit újbóli tudatos felvállalását.megvalto_szuletett.jpg

A beszélgetés további része

Pap Ferenc református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Kara Újszövetségi Tanszékének egyetemi docense, a Tanítóképző Főiskolai Kar Teológiai Intézetének intézetvezetője. 2001-ben végezte el a KRE Hittudományi Karát, közben germanisztikát hallgatott, majd Münsterben ösztöndíjas volt. 2009-ben a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett doktori (PhD) fokozatot. 2002-2007 között a Nagykőrösi Református Egyházközség segéd-, beosztott-, majd intézeti lelkésze. A Szenci Molnár Albert Egyházművészeti Intézet liturgiai szakcsoportjának vezetője, a Generális Konvent Liturgiai Bizottságának meghívott szakértője.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: advent református
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr944952813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás