2012 12
06

Orbán a fasiszta Vatikán nagykövete

...írja az Amerikai Népszava. Nyilván elgurult a mai pirulája a szerzőnek, de még akkor is megdöbbentő a cikk eszmefuttatása. Nincsenek persze kétségeim az AN nézetei és módszerei felől. A szélsőbal úgy tűnik minden, idehaza vállalhatatlan mocskot erre az Egyesült Államokban működő felületre küld és publikál. Nézzük csak, most miről is van szó!

ovpapa.jpgVajon Orbán és a pápa epp a fasiszta célokat egyezteti? (a kép forrása: Mandiner)

Az verte ki a biztosítékot a szélsőbal kutyába lecsúszott orgánumánál, hogy Orbán Viktor Madridban egy beszédében a katolikus értékekre alapuló Európáról beszélt. Ez már csak azért is furcsa lehet, hiszen OV református, tehát a reformáció egyik egyházának tagja. De nézzük csak, mit is mondott konkrétan a magyar miniszterelnök? „Mi úgy gondoljuk, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a keresztény értékeken alapuló politika a történelem folyamán most ismét meg fogja újítani Európát.” Vajon műveletlenségből következtet arra az AN szerzője, hogy ez a katolikus egyházat jelenti, és csak a hitoktatás hiánya az oka annak, hogy nem tudja: a keresztény értékeket a katolikusokon kívül más felekezetek is magukénak vallják? Vagy jól sejtem, hogy ugyanaz a Bartus a szerző, akinek az egyik karizmatikus magyarországi egyház is túl puhának tűnt a katolicizmus elleni harcban?

OV beszédében többek között megemlített Szent Erzsébetet, akinek ünnepe a beszéd napján volt. Mellette említette még Puskást és Kubalát, merthogy spanyolok előtt szólt és őket is Magyarország adta a világnak. Említette a spanyol és magyar gazdaság hasonló helyzetét, a kilábalás nehézségeit. Említette a két nép szabadságszeretetét.

Ezt is mondta: „A keresztény hagyomány iránt elkötelezett embereket, laikusokat, klerikusokat, katolikusokat és protestánsokat egyaránt összekapcsolja egy közös érzés. Ez az őrálló felelőssége. Ezékiel próféta könyvében olvassuk, hogyha az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezteti a népet, akkor Isten tőle kéri számon az elveszett emberi életeket. Az én fölfogásom szerint Isten ilyen őrállókká rendelte az egyházi és a világi vezetőket, vagyis a politikusokat is.” keresztény hagyományról beszélt, nem katolikusról. A fent idézett mondat kapcsán beszélt arról, hogy Európa szerinte a hagyományos értékei, a munka, hitel, család, nemzet fogalmai eltávolodtak a keresztény erkölcsi alapoktól, véleménye szerint ez az alapvető oka a mai válságnak. Említést tett arról, hogy Európa kihagyta alkotmányából a keresztény gyökereket, pedig „Schuman, az európai gondolat egyik atyja még azt mondta, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”.

Lehet még sorolni a beszéd fontosabb tételeit, egy valami azonban feltűnő: a katolikus szó szinte fel sem tűnik a beszédben, OV az értékek mellé a keresztény szót használja. No ebből következtet az AN arra, hogy Orbán fasiszta katolikus ügynök.

Mindenki számára világos, hogy a baloldalnak, különösen a szélsőbalnak két dolog az identitásához tartozik. Az egyházak, különösen a hierarchikus, jól szervezett katolikus egyháznak a gyűlölete, másrészt minden ideológiára, eszmére azonnal rásütik a fasiszta jelzőt, ha azzal nem értenek egyet.

Foglalkozzunk az utóbbival részletesebben! Nemrég jelent meg egy kiváló könyvkritika Békés Márton tollából Jonah Goldberg könyvéről (Kommentár, 2012/4, 98. oldal). Goldberg arról ír, hogy a fasizmus alapvetően baloldali eszme. Nem célom a könyvet, vagy a kritikát részletesen bemutatni, de még a főbb állításokat sem. Békés Márton néhány mondatát idézném csak. Békés említést tesz arról, hogy Adorno és szellemi köre 1947-ben alkotta meg az ún. „F-skála” tesztet. Ezután aztán a fasiszta jelzőt már „tudományos” alapon alkalmazták mindenkire, aki jobboldali, aki konzervatív volt. A teszt alkalmazása során odáig jutott, hogy „a '68-as mozgalmak már egész fasizmus-koncepcióval rendelkeztek arra vonatkozóan, hogy egy kalap alá tudják venni a múltjával le nem számoló nyugatnémet burzsoáziát, a párizsi Quartier Latinbe kivezényelt rendőröket, a diáklázadást nem támogató baoldali pártokat, a munkaadókat és a Springer-lapokat”. Mára odáig jutottunk, hogy a marxi és/vagy maói alapokról indult baloldal számára mindenki fasiszta, aki más. Eljutottunk odáig, hogy ha a baloldalnak elfogytak az érvei, akkor azonnal előkerül a fasiszta kártya.

Talán nem tévedek abban, hogy az AN eszmeisége valahol a fenti fogalom-evolúcióban gyökeredzik. Ebből az aspektusból érthető, hogy honnan kerül elő a fasiszta jelző. A kérdés még az, hogy OV beszédében hol van elrejtve az a szándék, amiből arra következtet az AN szerője, hogy OV célja „demokrácia látszatába csomagolt fasiszta vallási elnyomó rendszer”. Hiszen Orbán nem mond se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy véleménye szerint Európát az mentheti meg, ha visszaveszi a „hivatalos” alapok közé a keresztény etikát. Nincs szó se kizárólagosságról, se kötelező vallásosságról. Az AN-nél előkerül persze az unos-untalan előhúzott sztereotípia: „egyetlen szervezet sem ölt meg annyi embert a történelem során, mint a katolikus egyház”. Ennél a megállapításnál következik egy karizmatikus kereszténységből származó okfejtés a katolikus egyház sátántól valóságának igazolására – ebből is Bartusra lehet következtetni.

Az AN szerzője a cikk utolsó bekezdésére hagyja az ütőkártyát, azt amivel megpróbálja igazolni, hogy OV arról beszélt, amiről nem beszélt: „A “keresztény” alatt katolikust kell érteni, mert a katolicizmust egyes pontokon megreformáló ún. protestáns egyházak ugyanabból a gyökérből nőttek ki, és az anyaegyházukkal lényegileg azonos társadalmi nézeteket vallanak.” Azért kell tehát a „keresztény” alatt katolikust érteni, mert ugyanabból a gyökérből nőttek ki. Idáig rendben van, valamennyi keresztény felekezet a Szentírás tanításaiból nőtt ki. De az a félmondat, hogy a protestáns egyházak lényegileg azonos társadalmi nézeteket vallanak, már akkora ostobaság, hogy nem lehet véletlenül leírni. Vegyük csak a két nagy protestáns egyházat, a reformátust és az evangélikus. Mindkettőnek a gyülekezet az alapja, a felsőbb kormányzati szintek szerepe az alapul szolgáló gyülekezetek épülésének segítése. Ez pontosan az ellentéte a hierarchikus felépítésű, a pápa tévedhetetlenségére alapuló katolikus egyházépítménynek. A protestáns egyházak ellenállás elmélete is nagyon különbözik a katolikustól. Épp ez az ellenállás elmélet az egyébként, ami az egyház és állam közötti viszonyt meghatározza.

Miért született hát vajon az AN cikke? Egyértelmű, egyszerre gyalázni az egyházakat és OV-t. A cikk tematikája nyilvánvalóan tendenciózus. Alapvetése független a beszédben elmondottaktól, a beszédet pedig nem önálló jelentésében értelmezi, hanem hozzáigazítja, hozzámagyarázza a szerző saját koncepciójához.

Hogy vannak, akiknek ez tetszik? Teljesen nyilvánvaló. Hogy csúnyán hazudik? Ez is nyilvánvaló. Hogy vezet-e bárhová is? Ezt döntsd el te, kedves Olvasó!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr34950805

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézus szerint is bunkóság a sok kereszt mindenütt 2012.12.13. 08:29:59

Jézus mondá vala, hogy erkölcstelen és bubkóság is: " Szóval, visszajövök a földre és mit látok? Kibaszott keresztek mindenütt! Emberek, most komolyan:szerintetek például akit fejbe lőttek, mit szólna ha kurva pisztolyokat látna m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikor szabadul fel végre az euroatlanti civilizáció a kereszténység illetve a világ, az emberiség a vallások agyterrorja alól? Mikor lesz vége az agyhalálnak, amiben 2000 éve és még most is, bármi áron akarja a tömeget tartani ez a globális maffia? Mikor fejlődik oda az emberiség végre, hogy ráébred, kígyót melenget a mellén, mert egy parazita, tömeggyilkos, erőkszakszervezet, egy terrormaffia évezredek óta erőszakosan, arrogánsan pofátlanul és hazugságait erőltetve turkál az agyakban, zsebekben, alsóneműben MINDENBE beleokoskodik, bele erőszakoskodik, mindent akar magának… testet lelket politikát, kultúrát, tudományt MINDENT, s mint ahogy ezer éven át ez sikerült is ennek a nácizmust messze túlszárnyaló tömeggyilkos emberiségellenes bűnszervezetnek megszerezni a hatalmat és rémuralmat fenntartani, úgy gondolják jelen elitjei hogy ezt el lehet újra még érniük egyszer, s gőzerővel dobják be a Semjén Zsoltokat, Hoffman Rózsákat, hogy mérgezzék, aknázzák tovább a társadalmakat, az elveket “értékeikkel”… Mikor látja végre be az emberi civilizáció hogy a vallások élükön a kereszténység, az emberiség legnagyobb legdestruktívabb tragédiája, hátráltató tényezője, gyakorlatilag egy elmevírus és egy hozzákapcsolódó bűnszervezet, mely évezredek óta áttétes rákként szövi át, mérgezi, mételyezi az eszméket, az elméket, a társadalmakat, mindent amit csak tud… és mikor mondjuk ki végre az igazságot, nevezzük nevén a meztelen királyt, hogy ELÉG VOLT BELŐLÜK! Tűnjenek el mindenhonnan minden szinten, az elrabolt, elbitorolt véres és csillagászati vagyont visszavenni, a bitorolt ingatlanokat visszavenni és embermilliárdok ezerévnyi sanyargatásáért és megszámlálhatatlan de vélhetőleg szintén százmilliós nagyságrendű ember évezredek alatt való konkrét kiírtásáért legalább olyan státuszba helyezni őket mint a nácikat, hiszen utóbbiak betiltva kiiktatva izolálva vannak, holott “csak” 20 évig tették ugyanezt, és “csak’ néhány tízmilliós nagyságrend szárad a lelkükön. A keresztényterror ugyanezt vagy durvábbat sokszorosan több ideig sokszorosan több emberen követte el és mégis él és virul és aknázza, rombolja továbbra is a társadalmakat.. nincs nagyobb hátráltató tényező, nagyobb kártevő mint a vallások és élükön a kereszténység, nekik köszönhető az a gondolkodásmód, ami miatt épp most is a bolygón a helyzet az, hogy egyetlen napon 100 000 ember pusztul el a nyomor miatt, embermilliárdok nyomorognak nélkülöznek, emberhez nem éltó szinteken vegetálnak, miközben néhány százaléknyi elit meg dőzsöl pazarol fényűz… ez a keresztény modell… amíg ez alól nem szabadulunk fel végleg és nem töröljük el írmagjában a keresztény elmevírust, addig ugyanez a nyomorúság marad a Földön, élünk tovább agyhalálban (hiszen az ateisták nagy része is keresztények által évezredek óta plántált torz beteges gondolkodás mód rabja), és egyre csökken az emberiség esélye hogy a jó úton szabaduljunk meg tőlük, a békés, a kevésbé veszteséges módon lépjünk túl rajtuk, fejlődjünk végre tovább.. ehelyett egyre inkább haladunk afelé, hogy főleg ennek a tömegpszichózisnak a hatására KI FOGUNK PUSZTULNI… a 24 óra utolsó perceiben vagyunk hogy végre felébredjünk, összefogjunk és felszabaduljunk a vallások agyterrorja, agymosása, agyhalála alól, mert már most is késő….
@kiskutyauto: szép gondolatmenet lenne, ha leszámítjuk azt a sajnálatos tényt, hogy a nagy világvallások (kereszténység, buddhizmus, iszlám) által kialakított, és megkövetelt morálok nélkül most valószínűleg egy barlangban ülnél, és bunkósbotokkal baszkodnád halálra a többi barlanglakót
@Gerilgfx: szép gondolatmenet lenne ha nem lenne egy apró logikai bökkenő: semmi sem igazolja azt hogy CSAK EZEN AZ ÚTON juthatott el az emberiség a jelen kvázi morális fejlődési szintjére. Azért írtam kvázit, mert manapság is a planétán több helyen követnek el embertelen bestiális bűncselekményeket társadalmi legitimáció mellett; ergo pl az említett iszlám abszolút nem áll túl magas morális szinten... nemde?
@kiskutyauto: nem állítottam, hogy kizárólag ezen az úton juthattunk el a mostani szintünkre, de a valóságban ez volt az az út, mely segítségével eljutottunk idáig. Szerintem emiatt bizonyos alázatot és tisztelet kell mutatnunk ezek iránt az igencsak ősi filozófiák, vallások iránt, még ha nem is értünk velük bizonyos dolgokkal egyet.

A moralitás és az iszlám kapcsolata megintcsak egy igencsak bonyolult gondolatmenet - miközben nálunk, a kereszténynek mondott (!), középkori európában embereket végeztek ki azért, mert fekete macskájuk volt, addig a muszlim országokban a polgári jogok és tudományok világszínvonalra emelkedtek: írás, csillagászat, matematika. Ha nem lett volna muszlim vallás, talán a középkori muszlim géniuszok sem silabizálják ki az algebra alapjait (életművekről van szó), és akkor most nem írkálhatnál számítógépről, mert legalább 300 éves technológiai lemaradásban lennénk, ha ők nem csináltak volna akkoriban semmit. nem véletlenül hívják a számokat sem ARAB számnak ám. bár maguk a számok nem tőlük származnak, az ő tudósaik által kidolgozott matematikai alapokat használjuk ma is. ezzel persze nem azt mondom, hogy tenyésszünk arabokat az országban - dehogy! menjenek szépen haza. de most a muszlim világ egy része komolyabb válságban van/volt, feltehetően a most végbement/zajló arab tavasz eseményeinek hatására az ő civilizációjuk egy új lépcsőre lép majd át. és azzal nem fogsz segíteni, ha a moralitásukat kritizálod, mert nem tudom, hogy te morálisan vagy -e azon a szinten, és vajon neked lenne -e pöcsöd kimenni harcolni azok ellen a totalitárius diktátorok ellen, akik ellen a muszlim civilizáció többé-kevésbé sikeresen összefogott, és hatalmas véráldozatok árán kivívta a demokráciát. nekünk, fórumokon hőbörgő kommentelőknek az egyetlen dolgunk az, hogy tisztelettel a hangunkban ebben legalább szóban támogassuk őket.
Nanananana... ez egy kissé eufemisztikus félremagyarázás szagú... szükséges volt-e a Római Birodalom (a maga rabszolgatartásával, tömeggyilkosságaival, kultúrák kiírtásával), hogy legyen csatornarendszerünk..? Vagy kellett-e feltétlen a náci őrület ahhoz, hogy fejlettebb repülőgépeink legyenek? És hosszan lehetne sorolni hasonlatokat... nehogymár hálás legyek Hitlernek azért hogy felgyorsult miatta az atomkutatás és előbb fejleszteték ki az atomerőművet!!! Előbb-utóbb, kicsit később (vagy ha nem lettek volna vallási rémuralmak, SOKKAL előbb??), de úgyis kifejlesztettük volna.
A vallásoknak is vannak természetesen kvázi pozitív, azaz olyan hatásaik, melyek az emberiség fejlődéséhez járultak, csak éppen azt nem tudjuk cáfolni hogy NÉLKÜLÜK e fejlődés megtörtént volna-e vagy sem, illetve nem tudjuk bizonyítani hogy igen... azaz nyilvánvaló és ésszerű, hogy az ilyesmi egy-egy EGYÉNEN MÚLT, egy adott térben és időben élő lángelmén, aki vallástól, kultúrától, hitvilágtól, társadalomtól FÜGGETLENÜL, kigondolt valamit és megalkotta vagy legalábbis megindította a folyamatot.. (nézzük csak meg Leonardo-t aki kiröhögte az egyházat!)
Persze lehet mentegetni akár az iszlámot akár a kereszténységet, csak a felvilágosult, progresszív, SZABADgondolkodó ember ezeken az izzadtságszagú (nem ritkán bér-) konzervatív kapálódzásokon már csak mosolyogva legyint... minden jel arra utal hogy eme vallások illetve A VALLÁSOK ha nem lettek volna, vagy leqalábbis nem domináltak volna keserves évezredeken át az emberiséget nyomorítva, rabosítva és legfőképp: HÁTRÁLTATVA, most már SOKKAL ELŐRÉBB TARTANÁNK (mind morálisan mind technológiailag, egyszóval minden téren); s igen könnyen lehet, hogy akár ezer évvel előrébb is, már ott, hogy pl röhögve utazgatnánk más galaxisokba, nem létezne sem betegség, sem öregség stbstbstb... Gondolkodni még nem tilos, akárhogy is fáj ez az egyházaknak és vallásoknak...
@kiskutyauto: eszemben sincs vitatni a gondolkodáshoz való jogod. De amennyiben úgy gondolod, hogy a vallások nélkül előbbre tartanánk, akkor mivel magyarázod azt, hogy a komolyan vehető, viszonylag harmónikusabb életet és morált sugárzó vallások hiányában létező népek úgy haltak ki, hogy még nyomok se nagyon maradtak utánuk?

hogy lehet akkor, hogy mi, akiknek megadatott az, hogy komolyabb hangvételű vallások tévén, komolyabb morál keretei között, vallásos népek - keresztények, buddhisták, muszlimok, hinduk, stb - viszont feltaláltuk a modern gyógyszereket, az atomreaktort, eljutottunk a csillagok közé, miközben az ezen vallásokat birtokló kultúrák kivétel nélkül önmagukat írtották ki?
@Gerilgfx: Ezt az állítást sem támasztja alá sajnos semmi. A vallások ezredévnyi rémuralma és terrorja alatt eltűntek kultúrák, népcsoportok, írások (teljes kulturák teljes írott emlékei) nyomtalanul, mert mifelénk inkvizíció, keletebbre dzsihád, ésatöbbi szó szerint tűzzel-vassal pusztítottak el mindent, ami ellent mondott elveiknek; az elveknek, melyek a világon SEMMI MÁST SEM szolgáltak mint HATALMAT, ÖNKÉNYT!!! ELITIZMUST!!! Egy mindenkori embertelen, erkölcstelen, szűk kör érdekeit. (mely kör örökösei mai is pusztítják-sanyargatják az emberiséget változatlanul folytatólagosan azóta is) A hatalmi korrupció, hazugság, szemfényvesztés, agymosás átszövi az emberiség történetét a kezdetektől. Erről szól a mondás: a történelmet a győztesek írják. Tehát triviális: NEM TUDJUK mi a pontos igazság nagyon sok kérdésben. A történelem is megkérdőjelezhető emiatt és eme eltűnt "pogány" népek is. Eltűntek az igaz. De MIÉRT TŰNTEK EL VAJON??? Tudjuk biztosan? NEM!!!
Talán azért mert pogányok, hitetlenek, hamis vallásúak voltak, vagy épp ellenkezőleg: az igazsághoz voltak közelebb és egy hatalmon levő agresszív hamis vallás eltörölte őket??? Van erre biztos válaszold? Van rá bizonyítékod? Én inkább utóbbira, arra voksolok. hogy azért nem maradtak nyomok sem, mert az inkvizítorok és hasonlók (hiszen a keresztényterror évezrede előtt volt bőven más misztikus alapra helyezett elitista tömegelnyomás) ezer éve alatt volt bőven idejük, energiájuk és ugyebár az összefogás a nemességgel, királyokkal császárokkal, egyszóval az elit részeként, nagyon-nagyon akkurátusan tudtak eltüntetni mindent, ami nem felelt meg szájízüknek, ami veszélyeztette hatalmi pozícióikat eme vallásnak és egyháznak nevezett emberiségellenes bűnöző terror-maffia csoportot... Nem kell messzire menni, tessék csak nézni pl a Borgia-k sorozatot... (történelmileg hiteles!) Napról napra derül fény egyre több mindenre, napról-napra vagyunk egyre közelebb ahhoz, hogy vallások és egyházak véglegesen lelepleződjenek, mint sokszorosan, hatványozottabban súlyosabb emberiségellenes bűnözők, aki sokszorosan nagyobb károkat okoztak mint a nácik ésvagy kommunisták...
A második kérdésedre meg már válaszoltam.
Eme vallásokkal kénytelen kelletlen együttvéve a civilizációnk feltalált, kifejlesztett ezt-azt. Mitől lenne ebből következően bizonyos, hogy eme vívmányok kizárólag a vallások, egyházak, a miszticizmus, a misztikus gondolkodásmód eredményei? Semmitől. A világon semmi sem bizonyítja ezt. (vagy neked van erre bizonyítékod?) Tudhatjuk-e azt biztosan hogy NÉLKÜLÜK mire jutottunk volna..?
Csak Dawkinst tudom idézni elnézést: manhattani kép és egy felirat "képzelj el egy világot vallások nélkül"... a kamera elfordul: a WTC két tornya még mindig áll.... 4000 ember nem halt meg OTT SEM.. és sok más MILLIÁRDNYI EMBER MÁSHOL SEM... Hát erről ennyit kérlek szépen...
@kiskutyauto: a tények teljesen ellentmondanak a meglátásaidnak: nézd meg az indiánok vallás nélküli tömegeit, vagy nézd meg az ausztrál bennszülötteket. az indiánok közül a vallásosabb rétegnek egy része maradt meg, a többi kihalt - és nem a fehérek ölték le őket elsősorban, hanem képtelenek voltak még szaporodni is.
vallási keretek nélkül még a populációjukat sem bírták a megfelelő szinten tartani, és ha mégis, egyből lemészárolták egymást.

hát meg lehet nézni, hogy hova jutottak ők, és hova jutottunk mi. és majd megnézheted hogy mi, a ,,fejlett nyugat'', hova jutunk majd most, hogy a társadalmi-vallási alapjainkat eldobtuk (a reproduktív szint már nálunk sincs meg, és ha ez így marad, vagy a cigányok gyarmatosítanak minket, vagy az arabok - akiket nem zavar a THM hitel, mert a kultúrájukban hitelt adni illegális). és ezek nem fikciók, meg errőlennyitkérlekszépenek, mint a te gondolatmenetedben, hanem cáfolhatatlan tények, és nem milettvolnaha elméletek, mint amelyekkel te dobálózol. ez a világ, ebben élünk.

az egyetlen dolog, amit le kell leplezned, az a te elmédben húzódó szélsőséges vallásgyűlölet valódi oka. a vallásgyűlölet is vallás.
" a tények teljesen ellentmondanak a meglátásaidnak: "

Kérlek e "tények"-ről jelölj meg egy hivatkozást, mert nem tudok ilyesmiről...

"nézd meg az indiánok vallás nélküli tömegeit, "

Tudomásom szerint nem létezett egyetlen egy indián törzs és személy sem melynek / akinek ne lett volna misztikus hite vallása, természetvallások, sámánizmus, animizmus, totemizmus stb. Attól hogy az arrogáns keresztényterror nem tartja azokat vallásnak, a valóság meg az hogy azok is nagyon is vallások. Szóval nagyon el vagy tájolva... Pontosan az indiánok ill egyéb törzsi életmódot folytató bennszülöttek voltak mindig is a legvallásosabbak és legnaivabban legőszintébben hívők valamilyen misztikumban, tudtommal.

Mindezen túl, az észak és dél-amerikai indiánok kihalt tömegeinek kihalása kizárólag az európai embernek köszönhető.!!! 1. konkrét genocidumok, 2 fertőzések 3 (és tán ez a legfőbb) kultúrájuk megzavarása felborítása (egy megzavarodott-, ősrégi bevált megszokott életmódjából kizökkentett populáció ill társadalom jóhogy tragédiába kerül, akár ki is hal)

"vagy nézd meg az ausztrál bennszülötteket. "

Megnéztem. Csodálatos természetvallásuk volt (ajánlom a Kanyini c filmet - fenn van a Youtube-on, vagy máshol a neten magyarul is, csak keresni kell)...
Hitlert megszégyenítő genocidummal irtották ki szinte teljesen őket a brit hódítók és a mai napig az a kevés aki maradt belőlük is elnyomásban, megkülönböztetésben, kirekesztésben senyved, embertelen körülmények közt... (ki emlékszik meg a keresztény ausztrál-britek aboriginal-holokausztjáról? Ki emlékszik meg a Konkvisztádorok holokausztjáról? És még lehetne hossza sorolni... Senki! Ezek a genocidumok is el vannak tussolva a kereszténység többi rémtettével együtt...) Egy pápai elnézéskérés elég teljes népek kiirtásáért vajon? Ha Hitler elnézést kért volna, akkor minden rendben lenne, le lenne tudva a dolog?

"az indiánok közül a vallásosabb rétegnek egy része maradt meg, a többi kihalt - és nem a fehérek ölték le őket elsősorban, hanem képtelenek voltak még szaporodni is."

Teljesen butaság... Ezeket honnan veszed?
Évezredeken át éltek nagyon fejlett morállal természeti, törzsi életmódot. A törés akkor történt, amikor az erőszakos, tömeggyilkos, keresztény fehér ember nekikrontott...
Kérlek ne terjessz az interneten dezinformációkat! Befolyásolható emberek, gyerekek is olvassák...

"vallási keretek nélkül még a populációjukat sem bírták a megfelelő szinten tartani, és ha mégis, egyből lemészárolták egymást."

Ennek semmi értelme, mert egyrészt mint írtam nem létezett vallástalan indián, másrészt pedig, az imént írtam, évezredeken át, morálisan szuperfejlett (mi ma itt Európa közepén sem közelítjük a morális szintjüket meg Jézus ide vagy oda) igazságos, méltányos, kulturált törzsi társadalmakban éltek nagy harmóniában. Sok más vallási keretekkel bíró társadalom a történelem során pontosan úgy lezüllött és kihalt, mint amit te az indiánokra húzol... vagy még rosszabb szcenáriókat éltek meg. Melyből trivialitásig kiviláglik, hogy az égvilágon semmiféle koreláció nincs a vallásos társadalom vagy anélküli és a társadalom sikeressége és boldogsága közt... Ergo analógiád visszafelé sül el...
Nézd meg az ókori birodalmakat pl! Mind vallási keretekkel bírt (pl Róma vagy Alexandria) szaporodtak, sajátos etikájukkal és törvényrendszerükkel szabályoztak, ilyen téren kvázi nem volt gond és mégis folyamatosan háborúztak, bomlottak, belülröl rothadtak, majd szétestek... Hol itt a vallási társadalmi rend sikeres szabályozó ereje? Sehol! Mivel valójában nincs neki olyan. Sőt pontosan ellenkezőleg: rohaszt... Pontosan az látszik a történelmi példákból, hogy erőszak és hazugság, hatalmi célok, hatalmi gőg és arrogancia áll a vallás intézménye mögött, ezért minduntalan megbukik újra és újra minden, melynek fundamentumát képezi.

"hát meg lehet nézni, hogy hova jutottak ők, és hova jutottunk mi. és majd megnézheted hogy mi, a ,,fejlett nyugat'', hova jutunk majd most, hogy a társadalmi-vallási alapjainkat eldobtuk "

Dehogy dobtuk el. Mindent átsző a vallások agresszív mételye ami napig. Többek közt látható a csendháborító erőszakos, kéretlen harangozás (ami az emberek legalább felét zavarja), az egyházak a legnagyobb ingatlanbitorlók mindenfelé és folyamatosan belepofátlankodnak a politikába és közéletbe.
Mindenáron a deszekularizációra törekszenek, pénzt energiát nem sajnálva dobnak be fizetett "ügynököket", semjénzsoltokat, akik mindenféle sunyi trükköt bevetnek, lobbiznak, lefizetnek, kavarnak az un "konzervatív értékek" aximoron nevében, azért hogy minél inkább integrálják hamis, elavult, ásatag, társadalommérgező ostobaságaikat...

"(a reproduktív szint már nálunk sincs meg, és ha ez így marad, vagy a cigányok gyarmatosítanak minket, vagy az arabok - akiket nem zavar a THM hitel, mert a kultúrájukban hitelt adni illegális)."

Az azért elég elszomorító lenne, ha a vallás dominanciája lenne egy társadalom reproduktív indexének záloga.
Megintcsak semmi összefüggés. Nézd csak meg a keresztény afrikai és dél-amerikai országokat! Van baj a szaporodással? Pedig nagyon mély keresztény vallásosok, de akár az iszlámot is megfigyelheted.
Egész más a probléma gyökere. A kereszténység egy olyan ősi tömegnyomorító társadalmi elit hatalmi célokat kiszolgáló terror intézmény, melynek nagyon fontos a tömeg, a túlszaporodott összezsúfolt és persze nagyon primitív ostoba TÖMEG. Ez az egyik táptalaja, alapvető működési közege. Ha ez csökken, akkor máris veszélyt érez a kereszténység. A felvilágosult intellektuálisan fejlettebb régiókban a túlszaporulat érthetően csökken, hiszen a józan ésszerűség ezt adja. (az égvilágon semmi értelme a milliós nagyvárosoknak, a százmilliós országlétszámoknak, szinte kizárólag hátránya van eme elképesztő tömegeknek, ezért nyomorog az emberiség 80-90%-a)... ergo nem a szekularizáció miatt csökken a népesség, hanem a fejlettebb régiókban a növekvő átlagértelmi szint miatt... és a növekvő értelmi szint nagy veszély a vallásokra ugyebár... ;)

"az egyetlen dolog, amit le kell leplezned, az a te elmédben húzódó szélsőséges vallásgyűlölet valódi oka. a vallásgyűlölet is vallás. "

Ha gyűlölném is vallást, ép ésszel és korrektséggel bárki beláthatja, hogy megalapozott lenne, csak úgy ahogy gyűlölöm a nácikat és a bolsevikokat. Mért? Mert egyik is és másik is embermilliókat mészárolt és még több milliót sanyargatott nyomorított. Csakhogy utóbbi kettő legalább helyre van téve és mondjuk megbűnhődött, felelősségre lett vonva. Ma már ha náci intézményt akarsz csinálni, szimbólumait használod, börtönbe kerülsz. A bolsevizmus helye is hasonló bár enyhébb megítélés alatt van. (ez is külön téma lehetne) És tessék mondani a vallások? Évezredek alatt embermilliárdok, sőt ki lehet jelenteni az egész emberiség folytatólagos megnyomorításáért és lényegesen több ártatlan ember halálért felelősek, eme emberiségellenes bűnöző globális erőszakszervezet, mely egyenesági jog- és eszmeutód (az inkvizíció intézménye mai napig nincs visszahívva pl) pedig szépen zavartalanul működik tovább; nem lett felelősségre vonás, nem érvényesült az igazság, hanem tovább végzi aknamunkáját a társadalmakban, rohasztja belülröl, mérgezi és hülyíti a tömegeket. (ez az emberiség történetének legfelháborítóbb pofátlan globális igazságtalansága) Egy ilyen tömeggyilkos emberiségellenes bűnöző szervezetet, mely mindezen nyilvánvaló és ismert attributuma mellett egyúttal a világ legbefolyásosabb és leggazdagabb szervezetei között van, nagyon is lenne alapom gyűlölni.
De tévedsz, ez itt nem az érzelmekről szól, hanem az értelemről. Csak annyira gyűlölet ez mint az említett analógia a nácikkal. A nácikat illetve a bolsevistákat szabad gyűlölni? Ha kiiktatjuk vagy ki akarjuk iktatni őket a társadalomból (megelőzve a ziccert: nem gyilkosságra gondolok, hanem törvényes igazságos konszenzusos megoldásra), akkor gyűlölködünk? Ha egy gyilkost életfogytigra ítél egy bíró, akkor gyűlöli? Tessék már kicsit gondolkodni!

Ez a fajta csúsztató manipulatív demagóg retorika pedig, hogy a vallásellenesség is vallás, meg az ateizmus is hit, lehet hogy elbutított hívők közt működik, de gondolkodó emberek közt inkább szánakozó mosolyt indukál és a vitapartner szellemi nívójára nyújt szignifikáns rálátást... ;)
@kiskutyauto:
szignifikáns realitást inkább az indiánok leírt, homokba dugott fejű struccot megszégyenítő szelektív leírásod hordoz:

www.mommo.hu/media/Az_indian_emberaldozatok

itt van például ez a link, googleba beírtam nagyhirtelen, és ez jött ki 3. találatnak az indián emberáldozat keresőszavakra.

nyilván erre replikázhatsz úgy, hogy hátde a keresztények meg fekete macskáért égettek embert, igen, de az azért mégsem termékenységi szertartás és tömegsport volt az emberek tömegeinek random kivégzése, azért ebből a szempontból nyilván vitathatatlanul morális fölényben voltak a megérkező keresztények. az indián kultúrában pedig már rég nem volt lendület, amikor megérkeztek a keresztények.

én is láttam nagyon szép filmeket róluk, csak a valóság az, hogy az indiánok azon része, amelyek túlélték a paradicsom meghódítását, most mégis jobbára keresztények, és köszönik szépen, nem kérnek a rituális emberáldozatokból, hanem szépen elvannak, főleg délamerikában, ahol gyakorlatilag modern emberként integrálódtak.

az ausztrál bennszülötteket pedig senki nem kényszeríti semmire, már régóta van szavazati joguk, társadalmi státuszukat helyreállították, mégis ki fognak halni hamarosan.

ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy szép dolog egy egész kontinenset leigázni, természetesen nem az, de ezek az indiánok - kultúrálisan mégis csak eltűntek, és csak fajilag maradtak fenn. de CSAK azok, akiknek ehhez megfelelő lelkületük volt, és nem írtották ki vallási okokból mondjuk a szomszéd várost akkor, ha személyes sérelem érte őket ott.

hogy nácikat és bolsevikokat találj, nem is kell messzire menni, magyarországon az első ideológia reneszánszát éli, jelenleg magyarország második legjelentősebb pártjának részben alapideológiája gyakorlatilag a nácizmus. isten megítélte a nácizmust, és a hitleri irányzat elbukott, de ugyanazok a gondolatok részben megint itt vannak, a kommunista gondolatok megint itt vannak...
kommunista országból pedig még rengeteg van jelenleg, kína, kuba például. sőt, nácikommunista hibridországra is van példa, ilyen például észak-korea. a szimbólumaikat meg hiába tiltod, a szimbólum elpusztításával még nem pusztítod el azt, aminek ez a szimbólum a jele volt, mert egyszerűen kicserélik valami másra, és mennek tovább, mintha mi sem történt volna. amikor kultúrákról, ideológiákról, vallásokról van szó, akkor az egyetlen, amiben reménykedhetünk, hogy ezek a mozgalmak tanultak múlt béli elődjeik esetleges hibáiból, és ezeket kijavítva, környezetükkel nagyobb harmóniában manifesztálódhatnak újra. de ezen gondolatmenetedet az eredeti téma szempontjából kissé irrelevánsnak érzem.

amennyiben azt állítod, hogy mindent átsző a vallások agresszív mételye nálunk, akkor kérlek, mutass mondjuk az elmúlt évből néhány olyan súlyos, közfelháborodást okozó példát, amelyet minden kétséget kizáróan a minket elárasztó vallási eredetű métely idézett elő.

a szaporodásindex egyik záloga valóban a vallás. nálunk, európában, keresztény jellegű államberendezkedésről beszélni egyszerűen irreleváns. a keresztény vallás morális kereteinek biztosítását semmiféle törvények nem garantálják, sőt, az esetek többségében ezen törvények áthágása az általános gyakorlat (és most nem csak olyan súlyoabb törvényekre gondolok, mint pl a házasságtörés, hanem ott van például az ünnepnapokhoz való hozzáállás, pl bizonyos meghatározott napokon a munka tilalma, de több száz ilyen apróság van, amit említeni lehetne). bizony, a mi társadalmunk válsága egy nagyon jelentős része a keresztényi erkölcsök elvesztésének következménye, az általad említett afrikai, délamerikai, és egyéb keresztény országokban úgy tekintenek ránk, mint a régi nagy elveszett kontinensre, ami elvesztette a hitét, és gyakran ők jönnek hozzánk téríteni azt a hitet, ami amúgy nálunk bontakozott ki.

visszatérbe, azt meg, hogy milyen ideológia-vallás-akármi a jó, vagy rossz, nem te, nem én, és nem is a bíró dönti el. az általad amúgy leginkább lenézett egyház is meg fog fizetni azért a bűnökért, amiket elkövetett, itt vagy például te, és még hozzád hasonlóan nagyon sokan, te is az egyház által elkövetett bűnök miatt írod ezeket a hozzászólásokat, és ezekért - ne legyenek kétségeink - az egyház súlyos árat fog fizetni, és el kell majd számolnia minden egyes vércseppel, amit a nevében ontottak. ez ELKERÜLHETETLENÜL meg fog történni.

de az örök igazságokat nem mi szolgáltatjuk, hanem valami egészen más.

a demagóg-csúsztató-manipulatív retorikát pedig inkább te folytatsz, és nem látom, hogy miért lenne jobb inkább egy olyan világban élni, mint amilyet te propagálsz. szerintem szörnyű lenne. én példákkal alátámasztottam, hogy miért gondolom így, de te még nem támasztottad alá példákkal, hogy miért igen, vagy ha annyira tetszenek a benzinszívó ausztrál bennszülöttek, akkor költözz közéjük.

én keresztény vagyok, bár operatíve nem gyakorlom. életemben kb 5x jártam templomban.

megkérdezhetem, hogy van -e valamilyen vallásod - akár csak papíron is, vagy ha nincs, akkor a szüleid - nagyszüleid rendelkeztek -e vallással, és ha igen, mikkel, illetve hogy gyakorolták -e a hitüket?
@Gerilgfx: okoska ha az indiánokat szerinted némelyik társadalmuk, ahol volt emberáldozat is bizonyos időszakban, úgy képzeled, hogy repezentálják az indán kultúrát, mint olyat, az kb olyan mintha azt mondanád a nácizmus illetve holokauszt reprezentálja az európai kultúrát... nem győzöm ismételni: gondolkodni gondolkodni... ;)

A többire majd később...
"amennyiben azt állítod, hogy mindent átsző a vallások agresszív mételye nálunk, akkor kérlek, mutass mondjuk az elmúlt évből néhány olyan súlyos, közfelháborodást okozó példát, amelyet minden kétséget kizáróan a minket elárasztó vallási eredetű métely idézett elő. "

Hosszú listát tudnék írni de kapásból jelen hazai közéletből egy:
- oktatásügy: Hoffman Rózsa téboly... az állítólagos "konzervatív értékek" nevében rombolják szét züllesztik pusztítják le az oktatást - s ezt azt hiszem nem kell bizonygatni, bizonyítja az, hogy a diákok lázonganak teljes egyetértésben országosan tömegesen

"európában, keresztény jellegű államberendezkedésről beszélni egyszerűen irreleváns. a keresztény vallás morális kereteinek biztosítását semmiféle törvények nem garantálják, sőt, az esetek többségében ezen törvények áthágása az általános gyakorlat"

A jogból tisztult valóban sokat és szekularizált jelentősen a nyugati kutúra, azonban még mindig divatos a hittan, a templomi házasság, és a keresztelkedés meg szinte "kötelező"... Ezekből nem kér sem hindu, sem iszlám, sem zsidó, sem ateista, sem hotttentotta és ilyen emberek tízmilliós nagyságrendben élnek Európában, mindegyikük fejére tojik a drága klérus... nemde?
Node ez csak a felszín. Menjünk mélyebbre! A probléma igazi mentális gyökere sokkal makacsabb és szinte reménytelenül sző át mindent , mint az áttétes rák. Az elitista, vallásos gondolkodásmód ill agymosás melyet évezredek óta plántálnak a tömegekbe mindenütt, természetesen a klérus kottájából és dirigenciája mellett...

"bizony, a mi társadalmunk válsága egy nagyon jelentős része a keresztényi erkölcsök elvesztésének következménye"

Kösz de sem én sem sokan mások nem kérnek a keresztényi hamis erkölcsből, az álszent és képmutató, bort ivó és vizet prédikáló dogmatikus demagógiából...
Talán nem véletlen hogy megbukott sok tekintetben, nem kellett volna 1000 év terror, hazudozás, álszentség és képmutatás züllött korszakába taszítani az euroatlanti civilizációt. Ma is pedofil botrányok tömege, vatikáni banki korrupció (egyre több jel utal arra hogy a Vatikán feketén fehéren egész egyszerűen egy MAFFIA) - nem véletlen tán a latin gengszter szubkultúra mély ájtatos szemforgató és természetesen hazug álszent és képmutató vallásossága... Ez az alapjelleg még a római időkből jön, hiszen ugyebár, köztudottan hamis korrupt hatalmi érdekek alkották eleve a kereszténységet, mint hivatalos nagyvallást.

A jog és becsület a keresztény arrogancia, álszentség és képmutatás nélkül is működik, sokkal tisztábban lehetsz becsületes nélküle, csupán egy parazita a keresztény erkölcs a valódi erkölcsön... Gyakorolt-e valaha és gyakorol-e ma jézusi elveket bármely keresztény szervezet??? Fényűzésben dőzsölésben élnek, pazarolnak zabálnak, híznak, aranyozott ruhák és luxus veszi körül őket, csupán PONT ELLENKEZŐJE mint amit Jézus tanított és követelt... nagyon buta ember kell ahhoz hogy egy ilyen álszent képmutató bort ivó és vizet prédikáló rendszerhez őszinte hittel csatlakozzon... s ha megteszi mégis, sajnos az igazság: nagyon-nagyon csúnyán ÁT VAN VERVE... a világ egyik legnagyobb ha nem legnagyobb szélhámossága a vallás és egyház nevezetű társadalmi csalás.

"hogy milyen ideológia-vallás-akármi a jó, vagy rossz, nem te, nem én, és nem is a bíró dönti el. "

Gyümölcséről a fát! Miért rossz a bolsevizmus vagy nácizmus? Mert embermilliókat mészárolt és nyomorított a történelem során! Pont ugyanezt tette a kereszténység és az iszlám is, de a többi nagyvallás sem különb... Akkor miért is jók ők tessék mondani? Nincs itt valami nagyon nagy lóláb, valami ocsmány kettős mérce????

"az általad amúgy leginkább lenézett egyház is"

Értsd már meg, hogy sem nem gyűlölöm sem nem nézem le, egészen egyszerűen az az arányosság, méltányosság, felelősség, azaz az IGAZSÁG érvényesítését követelem meg.

" meg fog fizetni azért a bűnökért, amiket elkövetett, itt vagy például te, és még hozzád hasonlóan nagyon sokan, te is az egyház által elkövetett bűnök miatt írod ezeket a hozzászólásokat, és ezekért - ne legyenek kétségeink - az egyház súlyos árat fog fizetni, és el kell majd számolnia minden egyes vércseppel, amit a nevében ontottak. ez ELKERÜLHETETLENÜL meg fog történni."

Lehet, de nem bosszúért kiáltok, az semmit sem old meg. Történt ami történt. A nácikat sem lehet és lehetett arányosan és méltányosan megtorolni. Nagy eredmény az, hogy ki lettek úgy-ahogy takarítva a társadalmakból - bár igaz sajnos amit mondasz, hogy egy dolog hogy külsőségek szintjén tiltott és stigmatizált, ha tovább létezik mint mém, azaz mentális fertőzés, sok bomlott illetve sok ostoba elmében.. sajnos...

Előre célszerű nézni és nem hátra. Nagy eredmény lenne már az is, ha bármi megtorlás nélkül kitisztulna a vallások mételye a társadalmakból, legalább a fontos területekről, mindenféle megtorlás, vagy felelősségrevonás nélkül... egyszerűen az egyszerű embereket békén kéne hagyni és nem programozni tovább az elméjüket és megvezetni őket folyamatosan valami maszlaggal. Ez persze nyilván nem csak a vallások reszortja, de most itt róluk van szó csak....

" nem látom, hogy miért lenne jobb inkább egy olyan világban élni, mint amilyet te propagálsz. szerintem szörnyű lenne. "

Milyen világot propagálok én? Semmi konkrétat nem írtam. Én csupán a konszenzusos igazság arányosság méltányosság és ŐSZINTESÉG világát vágyom, de még csak azt sem propagálom. Én csupán az emberiség szellemi fejlődéséért szűkölök ami még mindig sok aspektusban meg van rekedve, pl a sokat emlegetett morál és erkölcs terén, s ennek szerintem egyik legfőbb oka a vallásos gondolkodásmód mely mindent áthat, az érdemtelen és értelmetlen, méltatlan tekintélyelv, a képmutatás és álszentség... ez mind a vallások hozománya, és ez alól lenne végre jó felszabadulni az emberiségnek, mert amíg eme átok rajtunk van helyben topogunk és marad a holokauszt helyzet ami van: egyetlen napon 100 000 ember pusztul el nyomor miatt és vállat vonunk rá. Ez az elitista azaz a vallásos gondolkodás eredménye...

"megkérdezhetem, hogy van -e valamilyen vallásod - akár csak papíron is, vagy ha nincs, akkor a szüleid - nagyszüleid rendelkeztek -e vallással, és ha igen, mikkel, illetve hogy gyakorolták -e a hitüket? "

Katolikus vagyok elvileg. Elég merev ilyen jellegű nevelést kaptam, kis "szépséghibával" hogy néhány családtag kommunista volt eközben. Tehát bal fülembe kaptam a konzervatív keresztény agymosást, jobb fülembe a bolsevista agymosást... szóval ne csodáld ha meg vagyok kissé billenve még felnőttkoromban is, de azt nem kívánom neked, amit nekem kellett átélnem emiatt gyerekkoromba, a sok félelmet, sérülést, frusztrációt és összezavarodottságot...
Tudod te milyen az hogy egyik embert is szereted meg másikat is és az egyik fehéret mond balról, a másik feketét jobbról..?

Nos zárszóként annyit még, hogy 'amint fent, úgy lent' pontosan ugyanaz meghasonultság és zavarodottság ami az én gyermeki elmémben kavargott van jelen a magyar társadalomban és persze az egész világon is éppen most is... e mi kis vitánk is pontosan ennek folyománya...
@kiskutyauto: ,, Hosszú listát tudnék írni de kapásból jelen hazai közéletből egy:oktatásügy: Hoffman Rózsa téboly... lázonganak teljes egyetértésben országosan tömegesen''
<-
tehát a hosszú lista 0 eleműre degradálódik. én nem hallottam még olyanról, hogy a biblia a tandíj bevezetését írná elő, hoffman rózsáról se tudom, hogy pap lenne. ő az oktatási miniszter.
azon felül, hogy valószínűleg keresztény, nem értem, hogy ennek hol van bármilyen köze a szóban forgó témához, erősen gyanítom, hogy sehogy.

,,A jogból tisztult valóban sokat és szekularizált jelentősen a nyugati kutúra''
<-
rendben, tehát ezt elismered, jó. hisz elgére a jog a lényeg, az biztosítja a társadalmi kereteket, azt pedig jelenleg a demokratikusan megválasztott parlamenti pártok hozzák, és nem pedig az egyház.

,,azonban még mindig divatos a hittan, a templomi házasság, és a keresztelkedés meg szinte "kötelező"... ''
<-
azok az emberek a szabad akaratukból járnak hittanra, házasodnak templomban, a szülők szabad akaratukból viszik a porontyukat keresztelni. miközben végzik ezeket a rituálékat, nem ártanak senkinek, nem okoznak/szereznek semmilyen sérülést, nem mennek oda a tornácodra ordítozva, hogy vallásukkal rodhasszák a csodálatos európai értékrendedet.

,,Ezekből nem kér sem hindu, sem iszlám, sem zsidó, sem ateista, sem hotttentotta és ilyen emberek tízmilliós nagyságrendben élnek Európában, mindegyikük fejére tojik a drága klérus... nemde?''
<-
én meg a hindu/muszlim/zsidó/ateista/hottentotta fejére tojok, ha nem tetszik itt neki, menjen haza. mellesleg emlékeztetnélek, hogy jelenleg az általad említett hindu/miszlim/istentudja milyen vallású ember is egy VALLÁST követ, és teljesen szabadon gyakorolhatja a hitét, amennyiben ezen hit gyakorlása közben nem árt másoknak. és ennek megfelelően gyakorolja is. akár még te is szabadon csatlakozhatsz bármelyikhez, egyéni izlésedtől függően, HA akarsz. én meg még olyat nem láttam, hogy ateistát berángattak volna a temlomba megkeresztelkedni, és nem tudok róla, hogy az elmúlt 100 évben előfordult volna ilyesmi az országban.

,,Az elitista, vallásos gondolkodásmód ill agymosás melyet évezredek óta plántálnak a tömegekbe mindenütt, természetesen a klérus kottájából és dirigenciája mellett... ''
<-
jó, akkor nézzük tágabb értelemben, általánosságban. van olyan vallás, amely elitista - van olyan, amely nem elitista. európai értelemben véve a katolikus egyház hosszú időn át mondhatni, hogy elitista volt. manapság maximum a szervezeti hierarchiája az elitista és merev, de abban biztos vagyok, hogy nem az egyház tehet arról, hogy orbán/gyurcsány/mittudoménki épp milyen törvényt javasol a parlament előtt, vagy hogy a munkahelyeden egy esetleges hierarhia van, ami neked esetleg nem tetszik. nem ment oda a pápa se orbánnak azt mondani, hogy mostantól elitizmus lesz az országban, sőt, szigorúan véve a biblia azt tanítja, hogy isten színe előtt minden ember egyenlő, ezt a gondolatot meg valljuk be, nehéz lenne elitistának tekinteni. arról meg, hogy mi volt 1000 éve, igazán nem tehetsz se te, se én, se a pápa, se orbán.

,,Kösz de sem ... . kereszténységet, mint hivatalos nagyvallást.''
<-
érdekes gondolatmenet, és biztos sok valóságalapja is van. de ez alapján nem lehet általánosítani, mert ez olyan, mintha azt mondanád, hogy mivel a vezetőink korrupt, szar alakok, ezért mi, magyarok is korrupt, szar alakok vagyunk. a vallást szerintem inkább a közös eszmerendszer jellemzi, sem mint az, hogy mikor melyik vezető mennyit lopott. ne feledjük el, hogy az egyháznak odaadott pénzt a hívők saját szabad akaratukból adják oda. senki sem kényszeríti őket templombajárásra, pénzadásra, és hasonlókra.

,,A jog és becsület a keresztény arrogancia, álszentség és képmutatás nélkül is működik, sokkal tisztábban lehetsz becsületes nélküle, csupán egy parazita a keresztény erkölcs a valódi erkölcsön... ''
<-
tudnál példát mondani arra, hogy a keresztény erkölcs mely tényezőit véled igaztalan parazitának?

,,Gyakorolt-e valaha és gyakorol-e ma jézusi elveket bármely keresztény szervezet??? Fényűzésben dőzsölésben élnek, pazarolnak zabálnak, híznak, aranyozott ruhák és luxus veszi
körül őket, csupán PONT ELLENKEZŐJE mint amit Jézus tanított és követelt... nevezetű társadalmi csalás. ''
<--
még évekkel ezelőtt egy egyetemista ismerősömnek nem volt pénze kollégiumra, és befogadták 1 hónapra a paplakba. szerintem ez egy egész jézusi jócselekedet volt. a fényűzést, dőzsölést, hízást, pazarlóan zabálást, aranyozott ruhákat, luxust pedig az ég adta világon SEMMI nem tiltja, a keresztény erkölcs azt mondja, hogy ezt igyekezzünk megosztani másokkal: ismerősöm is befogadták. ismerek 1-2 papot, egyik se él fényűzésben, ilyen havi 100ezer körül keresnek, én azt nem mondanám egy olyan hatalmas fényűző bérnek, persze a vezetők nyilván több pénzre teszik rá a mancsukat, dehát ez még nem illegitimizálja a vallásokat, mint formációkat.

,,Gyümölcséről a fát!''
<-
így van. vajon tudod -e, hogy ez egy bibliai idézet volt, amit most mondtál? tehát vallások nélkül nem is tudtad volna ilyen szépen kifejezni azt, amit mondani szerettél volna.

,,Akkor miért is jók ők tessék mondani? Nincs itt valami nagyon nagy lóláb, valami ocsmány kettős mérce????''
<-
nincs. a hibákat meg kell keresni, és javítani kell. a múltbéli sérelmeken nem szabad örökké rágódni. a vallások igyekeznek is ezen hibákat fennállásuk során folyamatosan javítani.

,, Értsd már meg, hogy sem nem gyűlölöm sem nem nézem le, egészen egyszerűen az az arányosság, méltányosság, felelősség, azaz az IGAZSÁG érvényesítését követelem meg.''
<-
na jó, és hogy követeled meg? bepereled torquemada-t népírtásért?

,,ha tovább létezik mint mém, azaz mentális fertőzés, sok bomlott illetve sok ostoba elmében.. sajnos... ... Ez persze nyilván nem csak a vallások reszortja, de most itt róluk van szó csak....''
<-
hát azért ha a nácizmus alapvető pontjait nézzük, akkor az azt mondja, hogy idegen fajok helyett a sajátod kell támogatni, ha a kommunizmust nézzük, az azt mondja, hogy birtokolja a nép a termékeket, és ne nagyvállalatok, ha a kereszténységet nézzük, akkor azt mondja: ne ölj, ne lopj, stb. mint mondtam, a hibákat meg kell keresni, és javítani kell, mindenben rengeteg sok pozitívum és megszívlelendő dolog van, ha megnézzük az egyházat, nem nagyon van olyan, amire egyértelműen kijelenthetően azt lehetne mondani, hogy teljesen rossz ötlet.
ezek a dolgok, ideológiák, mozgalmak velünk lesznek még nagyon nagyon sokáig, a lényeg, hogy azok a momentumok érvényesüljenek belőlük, melyek konstruktívak, és jobbá teszik életünket.
ahogy társadalmunk folyamatosan evolválódik, és már visszavonhatatlanul a részei. én ezeket nem hívnám mentális fertőzésnek, szerintem a kereszténység révén végső sorban inkább több lett a világ mintsem kevesebb.

,,Milyen világot propagálok én? Semmi konkrétat nem írtam. ''
<-
hát azt csak te tudhatod. nyilvánvalóan egyfajta vallás nélküli utópisztikus világot kívánsz, ami azonban - mint már ebből a beszélgetésből is kiderült - elég valószínűtlen, hogy megvalósulhatott volna.

,,Én csupán a konszenzusos igazság arányosság méltányosság és ŐSZINTESÉG ....... az elitista azaz a vallásos gondolkodás eredménye...''
<-
én is vágyom az igazság, arányosság, méltányosság elvét, és az általad felsorolt egyéb pozitív eszméket. de én inkább ellenkezőleg látom, szerintem ezeken az elveken hatalmasat lendítettek a nagy világvallások.
a vallások mind az igazság, arányosság, méltányosság elveit igyekeznek vigyázni, gondolj csak jézusra például, aki nem engedte a házasságtörő nőt kivégezni - mert bár a házasságtörés bűn, de a büntetése nem lehet halál.

,,Katolikus vagyok elvileg. Elég merev ilyen jellegű nevelést kaptam, kis "szépséghibával" hogy néhány családtag kommunista volt eközben. ..... frusztrációt és összezavarodottságot...''
<-
én is egyetértek, szerintem esetedben esetleg ez egyfajta személyes lázadás lehet az általad kapott neveltetés ellen. szerintem a saját személyes tragédiáinkba sosem
szabad túl mélyen belesüppednünk. pszichológusok szerint a gyermek örökli a szülő belső vívódásait. szüleid azért neveltek ilyen keményen ezekre az értékekre, mert
bennük, magukban is komolyan düledezett és labilissá vált ez a katyvasz. ráadásul a kommunizmus és a kereszténység eléggé összeegyeztethetetlen, hisz a kommunizmusban az
egyházakat egy kizsákmányoló elitista intézménynek gondolták - pont, mint te, most - ami ellen minden áron harcolni kellett, és leépíteni. ha ez a neveltetés, amelyet ezzel kapcsolatban kaptál, nem tetszik, hát hagyd el, és építsd fel viszonyaidat a kommunizmussal és az egyházzal újra, nulláról, tiszta lappal. persze csak ha érdekel.

ha nem, akkor mehetnek a francba, és kész.

ezek igazából filozófiai rendszerek, ideológiák, eszmerendszerek, különböző életszemléletek. ha dühösen magadbatemeted őket, görcsösen ragaszkodva ahhoz, hogy
valamelyik jó, vagy rossz, akkor sose fogod megtalálni azt az igazságot, amit keresel. fújd ki a levegőt, bocsájtsd meg szüleidnek, hogy bigott bolsevikok voltak, vond le a megfelelő konzekvenciákat - miszerint te nem leszel ilyen. a te ellenséged nem a vallás, hanem erőszakkal ráderőltetett idegen gondolatok, melyektől meg kell szabadulnod.

szerintem ezen mindenki átesik az életében legalább egyszer. az én világképem eddig kétszer resetelt így le, abból az első az egy teljes reset volt, a második csak egy részleges.
talán épp most jött el a te számodra, hogy ez megtörténjen. és ha az itteni kommentjeimmel segíthettem ebben, akkor boldogan tettem.
@Gerilgfx:
"tehát a hosszú lista 0 eleműre degradálódik. én nem hallottam még olyanról, hogy a biblia a tandíj bevezetését írná elő, hoffman rózsáról se tudom, hogy pap lenne. ő az oktatási miniszter.

Nézd, én megértem hogy próbálod védeni a védhetetlent. Egy hitrendszer makacs dolog és a remény hal meg utoljára ugyebár, sokan haltak meg az emberiség történetében hiába, bukott hitrendszereket, eszméket foggal-körömmel már rég értelmetlenül védelmezve.
Egy bukott államtitkár mellett szólsz, kin már rég röhög az ország... csak arrogáns pszichopata főnökei miatt maradt, pedig már valószínűleg rég lemondott volna és elássa magát szégyenében....
Az nem zavar hogy ő IGEN ahogy írtad KERESZTÉNYDEMOKRATA és a főnöke, a miniszter meg konkrétan csak csupán EGY PAP... de sebaj ez NULLA szerinted.. oké...
A lista mint írtam hosszú könyveket lehetne teleírni, hogy ugatnak bele pofátlanul kéretlenül agresszívan, a társadalom több mint felének ellenére a normáinkba épp most is a mai napon is, csak pl az istenes alkotmány hogy folytassam vagy éppen a születésszabályozás, a hittan és sok sok egyéb "konzervatív érték" mely NEKIK lehet hogy érték, de a társadalom többségének nem, mégis törvényileg agresszívan diktatórikusan és hisztérikusan akarják rájuk erőszakolni, mert tévképzeteikben ez a jó...

"demokratikusan megválasztott parlamenti pártok hozzák, és nem pedig az egyház."

Persze, ez is a felszínes színjáték része, a tömeg kápráztatása.
Adott egy keresztény párt, mely kb ugyanúgy tűnt VOLNA el a süllyesztőben mint a liberálisok, csak éppen a liberálisok a zsidó kasszát adták a bolsiknak, míg A KERESZTÉNYEK ADJÁK A VATIKÁNI KASSZÁT cserébe a hatalomért a jobboldalnak. Ilyen pofon egyszerű a képlet. Orbán 12 éve lefeküdt egy pszichopata Torgyánnak, aki elképesztő korrupt bűnbandát tolt hatalomba így, most lefeküdt a klérus pénzeszsáknak, mely a kereszténység hatalomért bárhol bármikor, feneketlen - történelem során tömeggyilkossággal összerabolt véres vagyonból - feneketlen kincstárakat képes megnyitni gátlástalanul... régi régi képlet...

,,azonban még mindig divatos a hittan, a templomi házasság, és a keresztelkedés meg szinte "kötelező"... ''
<-
azok az emberek a szabad akaratukból járnak hittanra, házasodnak templomban, a szülők szabad akaratukból viszik a porontyukat keresztelni. miközben végzik ezeket a rituálékat, nem ártanak senkinek, nem okoznak/szereznek semmilyen sérülést, nem mennek oda a tornácodra ordítozva, hogy vallásukkal rodhasszák a csodálatos európai értékrendedet."

Ezt hívják populista demagógiának. Pont ezzel operál épp most nyomorult hazánkban Orbán is, hogy de hát kérem itt teljes demokrácia van itt a választók adtak nekünk kétharmadot. Ami natúr, nettó pofátlan hazugság és ezt az egész világ körülöttünk EGYBEHANGZÓAN megerősíti. Mégis erre hivatkozva végezheti el Mussollinit megszégyenítő társadalom rombolását.
Te ugyanezt a kottát írtad le. Nem kényszeríti őket semmi, csak a legerősebb kényszer, a kulturális öröklött, szocializáció által sulykol AGYMOSÁS, apu is keresztelkedett anyu is nagyi is hát én nekem is KELL; a kényszer, s az érv mellette felszínes, külsőséges, képmutató; a mélyben pedig pontosan ez a sunyi alattomos lappangó, torzan mosolygó és ártatlanul kezeit széttáró szürke eminenciás, mely mérgezi-mételyezi évezredek óta a társadalmakat. Megint csak Dawkinst tudom idézni: A kisgyerek pokolian érzi magát az iskolában rosszak az eredményei és évekkel később ez kiderül. A szülők kérdezik, "de hát mért nem szóltál hogy nem jó ott neked és áttettünk volna másik iskolába" - MERT NEM TUDTAM HOGY LEHET...
Ennyi kérlek szépen.
Ha az ősi ezredéves erőszakos terror-agymosás belénksulykolta megyünk "ÖNSZÁNTUNKBÓL" templomi esküvőre keresztelkedünk pappal temetkezünk, mert ez van kulturálisan sok generációra visszanézve belénksulykolva, erőszakkal agymosva, ezek a konvenciók. És a diktátor mosolyog, a szürke eminenciás vállat von és azt mondja ártatlan képpel: de hát ők önszántukból csinálják, de hát őket senki sem kényszerítette erre... aha persze... ezek a SÁTÁN szólamai, már ha létezne... bár létezik: AZ EMBERI ELME GÁTLÁSTALAN GONOSZ OLDALA, az a sátán... a vallások és egyházak abszolút ezt a metaforikus sátánt szolgálják...

"az általad említett hindu/miszlim/istentudja milyen vallású ember is egy VALLÁST követ, és teljesen szabadon gyakorolhatja a hitét, amennyiben ezen hit gyakorlása közben nem árt másoknak. és ennek megfelelően gyakorolja is. akár még te is szabadon csatlakozhatsz bármelyikhez, egyéni izlésedtől függően, HA akarsz. én meg még olyat nem láttam, hogy ateistát berángattak volna a temlomba megkeresztelkedni, és nem tudok róla, hogy az elmúlt 100 évben előfordult volna ilyesmi az országban."

Ismét csak klasszikus demagógia. A fent említetteken túl még annyi ehhez, hogy az hogy SZABAD a legfelháborítóbb fogalom kisajátítás, mely emberiségellenes bűnt merít ki. Hol szabad egy indiai vagy egy iszlám mond már meg könyörgöm, hol szabad neki vallást választani.. gondolom magad is elképedtél magadtól hogy ilyen demagógiát képes voltál leírni. Ezek az emberek szinte kivétel nélkül bele vannak kényszerítve a "választásba".. milyen szabadság ne nevettess már... nem csak az kényszer ha a rendőr gumibottal terel valahová, hanem az is és még nagyobb, aljasabb és gyalázatosabb, ha pl a faluban megszólnak, kiközösítenek, apád kitagad stb, tehát a régi erőszakos és ostoba kulturális berőgződések terelnek kényszerítenek a "választásodban"... ez a mindenkori klérus legaljasabb és leggusztustalanabb hazug terror-eszköze... mert úgy erőszakol és terrorizál hogy közben ártatlan képpel szét tudja tárni a karját: "de hát senki sem kényszerítette őt, maga választotta szabadon"

,,Az elitista, vallásos gondolkodásmód ill agymosás melyet évezredek óta plántálnak a tömegekbe mindenütt, természetesen a klérus kottájából és dirigenciája mellett... ''
<-
jó, akkor nézzük tágabb értelemben, általánosságban. van olyan vallás, amely elitista - van olyan, amely nem elitista. európai értelemben véve a katolikus egyház hosszú időn át mondhatni, hogy elitista volt. manapság maximum a szervezeti hierarchiája az elitista és merev, de abban biztos vagyok, hogy nem az egyház tehet arról, hogy orbán/gyurcsány/mittudoménki épp milyen törvényt javasol a parlament előtt, vagy hogy a munkahelyeden egy esetleges hierarhia van, ami neked esetleg nem tetszik. nem ment oda a pápa se orbánnak azt mondani, hogy mostantól elitizmus lesz az országban, sőt, szigorúan véve a biblia azt tanítja, hogy isten színe előtt minden ember egyenlő, ezt a gondolatot meg valljuk be, nehéz lenne elitistának tekinteni. arról meg, hogy mi volt 1000 éve, igazán nem tehetsz se te, se én, se a pápa, se orbán."

A felszínt kapargatod. Méghozzá a jéghegy csúcsának felszínét. Ezek a mérgezések olyan mélyen gyökereznek az emberi civilizációban ill társadalmakban, ami döbbenetes és nehezen gyógyítható, akár a rákos áttét. Az egyházak és vallások valós és mély elitizmusa nem abban merül ki, hogy mennyit keres egy pap, hanem egy ősi folyamatban, mely még az ősközösségek idejében indult el. Amikor az első gátlástalan és embertelen törzsfőnök kényűr először lepaktált az első szintén hasonló természetű varázsló-pappal - kb odáig vissza kell tekintenünk hogy megértsük ezt a problémát, az emberiség mindenkori és legnagyobb poklát, tragédiáját, melynek a vallások és egyházak fő okai, eszközei és fentartói. Rájött a kényúr, hogy a tömeg butaságban tartásában és elnyomásában a leges legjobb fegyver a misztikum , az intézményesített "felkent" hatalommal és tekintéllyel felruházott misztikus, pap, varázsló stb
Tökéletes tízezer éves embernyomorító recept, melynek hatásait épp most épp a bőrünkön is erősen érezhetjük Hoffmann Rózsák és Semjén Zsoltok "jóvoltából"..
Vajon miért feküdt le a pszichotikusan hatalommán Orbán, ki 15 évvel korábban még antiklerikális liberalista volt, mint egy szűzkurva a keresztényeknek? CSAK EZÉRT és a világon semmi másért, mert rájött hogy nem csak a nagy pénz, de a nagy hatalom záloga is még mindig náluk van... éééés ennyiiii... semmi más a világon... az igazság mindig pofon egyszerű ezt már Occam bácsi is megmondta... sajnos nagyon kevesen vagyunk sajnos (egyelőre), aki látják hogy a király meztelen....

". ne feledjük el, hogy az egyháznak odaadott pénzt a hívők saját szabad akaratukból adják oda. senki sem kényszeríti őket templombajárásra, pénzadásra, és hasonlókra."

Nem feledem el gyerekkoromból a fenyegetéseket, "ha nem mész misére pokolra kerülsz, halálos bűn" ha nem gyónsz halálos bűn pokol jár érte... mentem is buzgón "szabad akaratomból" templomba... ugye te sem gondoltad komolyan ezeket a szabad akaratos dolgokat, amiket írogatsz, mert ma már kb egy felvilágosult 14 éves is mosolyog ezeken...
Ó ja bocsánat tudom... ez nem szabad gondolkodás, hanem erkölcstelenség, a hit elhagyása miatti züllés... hát persze-persze..

,,A jog és becsület a keresztény arrogancia, álszentség és képmutatás nélkül is működik, sokkal tisztábban lehetsz becsületes nélküle, csupán egy parazita a keresztény erkölcs a valódi erkölcsön... ''
<-
tudnál példát mondani arra, hogy a keresztény erkölcs mely tényezőit véled igaztalan parazitának?

Erre tudod mit idézettel válaszolok. Weöres Sándor (nem hitetlen nem vallástalan csak ezoterikus keresztény):

"Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az ál-erényből bajosan.
Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élősködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az erőszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő-
forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegős-szívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság
és mások szennyesében túrkálás, stb.
Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: "Amit én nem teszek, másnak sem szabad."
Az ál-erények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást,
szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket."
terebess.hu/keletkultinfo/teljesseg.html

"még évekkel ezelőtt egy egyetemista ismerősömnek nem volt pénze kollégiumra, és befogadták 1 hónapra a paplakba. szerintem ez egy egész jézusi jócselekedet volt. a fényűzést, dőzsölést, hízást, pazarlóan zabálást, aranyozott ruhákat, luxust pedig az ég adta világon SEMMI nem tiltja,"

A törvény nem valóban...
De vajon Jézus sem tiltotta, aki azt monda: dobj el minden csillogó világi vagyont... aki azt mondta könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán... ??? Átgondoltad te ezt biztos?
Az hogy a felszínen, a nagy globális vagyonuk elenyésző részét látszat adakozásra fordítják szerinted valami? Az egyházak olyan vagyonon ülnek, amiből az egész emberiség éhezését meg lehetne szüntetni. Soha sehol nem enyhített vallás és egyház nyomort ÉRDEMBEN, csak morzsákat dobott, látszat adakozás. Nem hiszek annak a papnak aki egy érmét kivesz a perselyből, annak a hívőnek aki kicsit ad a javaiból épphogy picit, hogy ne érje kár és egy szegénynek adja, csak annak aki mint Assisi: pucérra vetkőzik és MINDENÉT adja.. az egyháznál és vallásnál, felvilágosult gondolkodó szemében, nem létezik hiteltelenebb emberi intézmény...

,,Gyümölcséről a fát!''
<-
így van. vajon tudod -e, hogy ez egy bibliai idézet volt, amit most mondtál? tehát vallások nélkül nem is tudtad volna ilyen szépen kifejezni azt, amit mondani szerettél volna.

Az hogy vallások és egyházak kisajátítanak triviális törvényeke, az emberi alaptermészetből, vallás és hit nélkül is alapvetően fakadó pozitív késztetéseket és törvényeket, gondolkodó szemében csak még mélyebbre süllyeszti a vallásokat és egyházakat.
A ne ölj-t vagy ne lopj-t a biblia nélkül a biblia előtt is értette és érezte a fejlett elme. A gyümölcséről a fát - hasonlatot sem hiszem hogy a Biblia írói vagy az abban idézett állítólagos nagy szent emberek találták ki, csupán plágium, kisajátítás nyilvánvalóan, mint minden más benne...

"a hibákat meg kell keresni, és javítani kell. a múltbéli sérelmeken nem szabad örökké rágódni. a vallások igyekeznek is ezen hibákat fennállásuk során folyamatosan javítani."

Ja értem, tehát akkor bocsássunk meg a náciknak és a bolsevikoknak is a népírtásokért és felbecsülhetetlen károkért? Hiszen örökké mégsem rágódhatunk múltbéli sérelmeken nem?
Figyelj: az emberiség ellenes bűncselekmény a tömeggyilkosság a népírtás SOHA EL NEM ÉVÜL, nem megbocsátható... tudtad???

"na jó, és hogy követeled meg? bepereled torquemada-t népírtásért?"

Leírtam. Mivel a vallások és egyházak olyan mértékű emberiségnyomorító globális maffiák, nem lehetséges és nem is ésszerű a megtorlás vagy büntetés. Bőven elég ha mint az igazság felé haladó fejlődő emberiség érdeklében TÚLHALADOTT ÉS FÉLREÁLLÍTOTT, elavult zsákutcaként megszabadulni intézményeiktől, mint domináns társadalmi jelenségektől. Nyilván ez nem megy egyik napról a másikra hanem társadalmi több generációs folyamat. Azonban nem mindegy hogy ez a folyamat, néhány évtized vagy további keserves évezredek során zajlik le. Az biztos hogy zajlik, csak éppen a sebesség nem mindegy és a klérus Semjénzsolt-jaival-hoffmannrózsá-ival gőzerővel végzi aknamunkáját planetárisan hogy ezt késleltesse, azaz hatalmát és vagyonát minél tovább megtarthassa... sőt ha lehet vesztes pozícióiból is minél többet vissza raboljon... az emberek felvilágosítása ezért fontos... a helyben topogás amit a klérus aknamunkájának köszönhetünk menjen át végre FEJLŐDÉSBE, útba az igazságos élet, a boldog emberiség felé. Apropó ismét csak gyümölcséről a fát: mondj az egész emberiség történetében egyetlen helyet és időt, mely a vallásoknak és egyházaknak köszönhetően igazságos és boldog volt.... és máris fejem hajtom... ;)

"hát azért ha a nácizmus alapvető pontjait nézzük, akkor az azt mondja, hogy idegen fajok helyett a sajátod kell támogatni, ha a kommunizmust nézzük, az azt mondja, hogy birtokolja a nép a termékeket, és ne nagyvállalatok, ha a kereszténységet nézzük, akkor azt mondja: ne ölj, ne lopj, stb. mint mondtam, a hibákat meg kell keresni, és javítani kell, mindenben rengeteg sok pozitívum és megszívlelendő dolog van, ha megnézzük az egyházat, nem nagyon van olyan, amire egyértelműen kijelenthetően azt lehetne mondani, hogy teljesen rossz ötlet."

A farkas báránybőrbe bújik, az ördög is szépséges és jóságos képben jelenik meg. Ezzel az alaptrükkel nagyon primitív elméket lehet csak megdelejezni..
Persze, minden pusztító izmusban, (a katolicizimusban is) ott van egy-egy igazságmorzsa egy -egy "jó dolog" is bedobva... ha pusztán rossz és gonosz lenne, csak hatalmat és elitizmust szolgálna nyilvánvalóan és koncot - cirkuszt és kenyeret - sem dobna az elhülyített tömegnek, nyilván kudarcra lenne ítélve... a hatalmi tényezők nem ostobák ennyire, sőt nagyon is okosak, mi sem bizonyítja jobban ezt, hogy a vallások, egyházak, miszticizmus és hitvilágok zseniális hatalomszolgáló találmánya évezredek óta zavartalanul nyomorítja az emberiséget globálisan...

"ezek a dolgok, ideológiák, mozgalmak velünk lesznek még nagyon nagyon sokáig, a lényeg, hogy azok a momentumok érvényesüljenek belőlük, melyek konstruktívak, és jobbá teszik életünket.
ahogy társadalmunk folyamatosan evolválódik, és már visszavonhatatlanul a részei. én ezeket nem hívnám mentális fertőzésnek, szerintem a kereszténység révén végső sorban inkább több lett a világ mintsem kevesebb."

A fehérből csinálsz feketét, de mentségedre szóljon hogy ezt a demagógiát évezredek óta szinte változatlanul így alkalmazza a mindenkor elitista hatalom pontosan... te is csak azt a kottát fújod, nekik szolgálsz akaratod ellenére is akár, nem tehetsz róla...

"hát azt csak te tudhatod. nyilvánvalóan egyfajta vallás nélküli utópisztikus világot kívánsz, ami azonban - mint már ebből a beszélgetésből is kiderült - elég valószínűtlen, hogy megvalósulhatott volna."

Tévedsz és ez egyáltalán nem nyilvánvaló amit írtál. Felőlem legyen hit vallás és egyház HA IGAZ, miden egyes állítása és elve tételesen és kivétel nélkül. Egy igaz korrekt valós vallás ellen semmi kifogásom. Egyetlen kritériuma van a szerinted (s mellesleg igazad van, rövid- sőt középtávon is tán, ez valóban utópia ismerve a tömegek jelen szellemi állapotát)
I-GAZ-SÁG semmi más a világon!!! Ennyi csak. Objektív konszenzusos, arányos, méltányos, valós, őszinte és igaz elvekből álló rendszerekkel élő társadalmak ill civilizáció.
Nem olyan bonyolult ám ez...

"én is vágyom az igazság, arányosság, méltányosság elvét, és az általad felsorolt egyéb pozitív eszméket. de én inkább ellenkezőleg látom, szerintem ezeken az elveken hatalmasat lendítettek a nagy világvallások."

Évezrednyi tömegmészárlás és tömegnyomorítás az nálad e lendítés... aha értem...
Megint feketéből csinálsz fehéret. Amit leírsz egyszerűen nyilvánvaló tévedés vagy rosszabb esetben hazugság. A vallások és egyházak követték el a történelem során a legtöbb igazságtalanságot, hazugságot és csalást és bár visszahúzódva és lappangva sunyibban te végzik eme aknamunkát ma is; az elmék mételyezését, a tömegek megvezetését, agymosását...

"én is egyetértek, szerintem esetedben esetleg ez egyfajta személyes lázadás lehet az általad kapott neveltetés ellen. "

Tévedsz. Nem valami ellen, hanem valami ÉRT. Az igazságosságért és őszinteségért. Ugyanis kisgyerekként már átláttam a szitán és értettem tudtam, egyik oldal SEM ŐSZINTE, mindenki hazudik és képet mutat és SAJÁT MAGUKAT IS ÁMÍTJÁK, maguknak is hazudnak... az emberi civilizáció évezredek óta nagyon mély, nagyon súlyos pszichopatológiás betegségben szenved, melynek lényege a vallásos, hívő, ön- és egymást ámító gondolkodásmód....

"szerintem a saját személyes tragédiáinkba sosem
szabad túl mélyen belesüppednünk. pszichológusok szerint a gyermek örökli a szülő belső vívódásait. szüleid azért neveltek ilyen keményen ezekre az értékekre, mert
bennük, magukban is komolyan düledezett és labilissá vált ez a katyvasz."

Hát ezt nevezheted tragédiának, de a generációm kb 80%-a pontosan ugyanezt élte át, van hogy sokkal keményebben...
Mondhatin: korszellem...

ráadásul a kommunizmus és a kereszténység eléggé összeegyeztethetetlen, hisz a kommunizmusban az
egyházakat egy kizsákmányoló elitista intézménynek gondolták - pont, mint te, most - ami ellen minden áron harcolni kellett, és leépíteni. ha ez a neveltetés, amelyet ezzel kapcsolatban kaptál, nem tetszik, hát hagyd el, és építsd fel viszonyaidat a kommunizmussal és az egyházzal újra, nulláról, tiszta lappal. persze csak ha érdekel.

Megtettem. Ennek eredménye lett az, hogy az őszinteség, az igazságosság az elitizmus illetve sziámi ikertestvére a vallásos-hívő gondolkodásmód (s értelemszerűen az egyházak) az emberiség legnagyobb tragédiái, mely pokol állapotban, holokauszt állapotban tartja az emberiséget, az urbanizáció kezdete óta... Ím ez az a bizonyos "újraépített" viszony... elvetettem és fatálisan stigmatizáltam ezt is azt is, amazt is... ;) Mondhatni, nem létezik hivatalosan emberi elvrendszer, mely a valódi őszinte és igaz boldog, mondjuk úgy: aranykort tenné lehetővé. Ezen dolgozom, hogy hasonló gondolkodású embereket keressek (vannak bőven és kommunikálni itt az internet szupermód) és megkezdjük a munkát kidolgozni a VALÓBAN boldog és igazságos rendszert. Minden eddigi próbálkozás azon vérzett el hogy ELITISTA volt, a leg-elitellenesebbek is, a kommunizmus is, nagyon hamar visszaállt a vallási beidegződéseken szocializált ember alapsémájára: az elitizmusra... és ezzel kudarcra is ítélte magát. Ergo egy primitív mozzanat az melyre jutottam, ki kell vonni a képletből az elitista illetve a vallásos gondolkodásmódot... Ennyi. Ettől még lehet valami miszticista, ha misztikuma VALÓS és ŐSZINTE, nem álszent, nem képmutató és nem önámító (kérdés hogy létezik-e ilyesféle szubjektív hitvilág - én még nem találkoztam vele)

"ezek igazából filozófiai rendszerek, ideológiák, eszmerendszerek, különböző életszemléletek. ha dühösen magadbatemeted őket, görcsösen ragaszkodva ahhoz, hogy
valamelyik jó, vagy rossz, akkor sose fogod megtalálni azt az igazságot, amit keresel. "

Nem értettél. Nem találtam sem jót sem rosszat. Mind rossz. Minden eddigi tévút ez nyilvánvaló, bizonyítja, hogy soha sehol, ismerten, emberi boldog társadalom hosszú távon nem jött még létre, csakis elitista és igazságtalan. Ilyen egyszerű ez.

"szerintem ezen mindenki átesik az életében legalább egyszer. az én világképem eddig kétszer resetelt így le, abból az első az egy teljes reset volt, a második csak egy részleges.
talán épp most jött el a te számodra, hogy ez megtörténjen. és ha az itteni kommentjeimmel segíthettem ebben, akkor boldogan tettem. "

Akkor tán mégis előrébb tartok. Ugyanis nálam már 3 ilyen "reset" volt... ;)
,,Nézd, én megértem hogy próbálod védeni a védhetetlent. .... A lista mint írtam hosszú könyveket lehetne teleírni, hogy ugatnak bele pofátlanul kéretlenül agresszívan, a társadalom több mint felének ellenére a normáinkba''
<-
azért ugatnak bele, mert te, én, meg a többi 10 millió szerencsétlen közül a választásra jogosultak többsége melléjük baszta az X-et, és nem azért, mert vallásra hivatkozott előjogaik lennének.

,,épp most is a mai napon is, csak pl az istenes alkotmány hogy folytassam vagy éppen a születésszabályozás, a hittan és sok sok egyéb "konzervatív érték" mely NEKIK lehet hogy érték, de a társadalom többségének nem, mégis törvényileg agresszívan diktatórikusan és hisztérikusan akarják rájuk erőszakolni, mert tévképzeteikben ez a jó...''
<-
te most itt ezzel a gondolatmenettel vagy a képviseleti demokráciát, mint olyant szapulod, vagy a mostani kormányt, de megintcsak nem a vallásokat. jó lenne, ha mindenről kötelezően megerősítő népszavazás lenne kötelezően, én támogatnám is, hisz az egy jobb minőségű demokrácia lenne.

,,Persze, ez is a felszínes színjáték része, a tömeg kápráztatása. Adott egy keresztény párt, mely kb ugyanúgy tűnt VOLNA el a süllyesztőben mint a liberálisok, csak éppen a liberálisok a zsidó kasszát adták a bolsiknak, míg A KERESZTÉNYEK ADJÁK A VATIKÁNI KASSZÁT cserébe a hatalomért a jobboldalnak. .... régi régi képlet...''
<-
kezdünk nagyon összeesküvéselméletekbe átmenni. hogy ezt az elméletet gyakorlatra fordítsuk: tudnál legalább egy olyan példát mondani, amikor mondjuk a vatikán utasítására végrehajtott valamit a mostani kormányunk, hogy ezért cserébe valamiféle pénzbeli előnyöket szerezzen?

,,Ezt hívják populista demagógiának. .... a vallások és egyházak abszolút ezt a metaforikus sátánt szolgálják... ''
<-
ez nem populista demagógia, az egyház nem kényszerít senkit semmire, te pedig egy szabad ember vagy, olyan pártot, vagy mozgalmat alapítassz, amilyet akarsz. pl Az Egyház Agymosásából Embereket Felszabadító Párt. :D az meg, nem az egyház hibája, hogy valahol elesik egy kisgyerek, lelő a vadász egy kisnyuszit, vagy elolvad a hóember...

,,Hol szabad egy indiai vagy egy iszlám mond már meg könyörgöm, hol szabad neki vallást választani..''
<-
pl nálunk?

,,gondolom magad is elképedtél magadtól hogy ilyen demagógiát képes voltál leírni. ''
<-
persze, már hozom is az ostort, hogy megkorbácsoljam magam :D

,,nem csak az kényszer ha a rendőr gumibottal terel valahová, hanem az is és még nagyobb, aljasabb és gyalázatosabb, ha pl a faluban megszólnak, kiközösítenek, apád kitagad stb,''
<-
engem még nem szóltak meg azért a faluban, hogy a temlom közelébe sem járok, érdekes egy falu lehet az, ahol igen. olyannal meg nem találkoztam még életem során, hogy kitagadott volna valakit az apja, főleg nem vallási okokból. persze bizonyára van ilyen, de valószínűtlennek tartom, hogy ez a gyakorlat annyira széleskörben elterjedt legyen, hogy ezt egyáltalán felhozd, mint példát.

,,mert úgy erőszakol és terrorizál hogy közben ártatlan képpel szét tudja tárni a karját: "de hát senki sem kényszerítette őt, maga választotta szabadon"''
<-
ezt most úgy mondod, mintha az egyház utasítására embereket ölnénk halomra nap mint nap, mint valami agymosott birkák, holott ez nincs így. valamikor persze így volt, de az már nagyon rég történt.

,,A felszínt kapargatod. Méghozzá a jéghegy csúcsának felszínét. ....
<-
nem a felszínt kapargatom, ezek a vallás eredeti alapjai, ami nem a felszíne. a felszíne kívül van. szerintem abba az alapvető hibába esel, hogy a vallásokat azonosítod az őket képviselő szervezetek negatívumaival. ez olyan, mintha a szállj el, kismadárt azonosítanám azzal, aki énekli - holott a dolog fordítva történik, az éneklő akar azonosulni a szálljelkismadárral, a rihannával, meg a himnusszal.

,,Rájött a kényúr, hogy a tömeg butaságban tartásában és elnyomásában a leges legjobb ..... ''
<-
biztos, hogy voltak ilyenek, de nem igazán értem, hogy ez mitől nullázná jézus, mohammed, vagy buddha tanításait. hoffman rózsáról meg nem tudtam, hogy misztikus varázsló lenne :D

,,Vajon miért feküdt le a pszichotikusan hatalommán Orbán, ki 15 évvel korábban még antiklerikális liberalista volt, mint egy szűzkurva a keresztényeknek? ''
<-
vagy megváltozott a véleménye, és/vagy pénzért, és/vagy hatalomért, és/vagy előnyökért, és valószínűtlennek tartom, hogy azért, mert jött volna egy nagy varázsló, és agymosta volna, hogy a vatikán felkent rabszolgája legyen. orbán egy politikus, ez nyilván feltűnt.

,,templomba... ugye te sem gondoltad komolyan ezeket a szabad akaratos dolgokat, amiket írogatsz, mert ma már kb egy felvilágosult 14 éves is mosolyog ezeken...''
<-
persze, ezen mosolygok, hogy veled ilyen történt, de mégviccesebb az, hogy azt hiszed, hogy ezek a fenyegetések még gyakoriak az országban, eddig te vagy az első, aki ilyesmiket mondott nekem

,,Weöres Sándor''
<-
nem hiszem, hogy az ál-erény a vallásosak sajátossága lenne, épp ugyanúgy jelen van mindenhol.

,, De vajon Jézus sem tiltotta, aki azt monda: dobj el minden csillogó világi vagyont... aki azt mondta könnyebb egy tevének átmenni a tű fokán... ??? Átgondoltad te ezt biztos?''
<-
átgondoltam, persze. de jézus nem azt mondta, de ez szerintem nem azt jelenti, hogy dögöljünk éhen, hanem hogy akinek sok van, az segítsen belőle másokon, és ha valaki körülötte bajba kerül, akkor ne legyen fösvény vele szemben.

,,Az egyházak olyan vagyonon ülnek, amiből az egész emberiség éhezését meg lehetne szüntetni.''
<-
nézzük az országunkat, a lakosság 15%-a jár templomba, annak nagyrésze évente 2x, otthagy 2x200 forintot, ez templomonként nézve még a pap fizetését se bírná kitermelni. persze ehhez hozzájön az adó 1%-a, azt a nép 19%-ától tudták leakasztani. az átlagfizetés 150k, annak 1%-a 1500 forint, ha van egy 400 lakosú falu, és abban egy templom, ez pontosan azt jelenti, hogy 80 ember befizetett éves szinten 1500+400 forintot az ő vallásának, ami kb falvanként azt jelenti, hogy egy vidéki templom éves szinten kb 200ezer ft körül gazdálkodik, amiből a pap fizetése se nagyon jön ki, tehát a városi templomokból kell a pénzt elvonni, ahol viszont városonként az arányokat tekintve kevesebb templom van, és néhány milliót ki tudnak termelni. azért nagyon megnézném, ha te ebből megoldanád az éhezés problémáját a világban, csak hogy kontrasztot állítsunk ehhez, a teljes magyar gazdaságon NAPONTA 50-200 *MILLIÁRD* forint baszatja keresztül magát (tehát kb 4-16 óra alatt megy át annyi pénz a magyar gazdaságon, mint amennyi az összes magyar egyház ÉVES költségvetése!), aztán mégsem tudjuk megoldani az éhezés problémáját, hiába dolgozok, előfordul, hogy éhes maradok, ma magyarországon normális minőségben csak az tud enni, aki legalább havi 1 milliót keres, olyan meg nem sok van. nyilvánvalóan nem számoltál utána. azzal meg, hogy az egyház gyűjti a pénzt, sokra nem megy, mert ami forint ma még 1 milliót ér, az 10 év múlva már csak 500ezret, a mostani áron számolva, tehát van a dolognak pár év után egy határértéke.

,,Az hogy vallások és egyházak kisajátítanak triviális törvényeke''
<-
le merték írni a próféták a gondolataikat, amikből később aztán szállóige lett - a rohadt kisajátító, plagizálós, alantas lények, fúj! :D

,, Ja értem, tehát akkor bocsássunk meg a náciknak és a bolsevikoknak is a népírtásokért és felbecsülhetetlen károkért? Hiszen örökké mégsem rágódhatunk múltbéli sérelmeken nem?''
igen. azok az elkövetők már meghaltak. a sírból már nem rángathatod elő őket, hogy rituálisan kivégezd az elkövetőket. akkor kellett volna megbüntetni őket, amikor alkalom volt rá - és akkor meg is lettek bűntetve - lásd, 56, amikor felakasztották a komcsikat. de mostmár így utólag nem lehet mit tenni.
buddha azt mondta, hogy a harag olyan, mint az izzó parázs, amit a markodban szorítassz, annélkül, hogy másra dobnád: te vagy az egyetlen, akit megéget.
a zsidók pl azzal is csak mégnagyobb unszimpátiát ébresztenek maguk iránt, hogy még mindig a holokauszton pörögnek, megbocsájtásra képtelen népség. és mind a mai napig írtják őket mindenhol, még nálunk is, ha megnézel egy zsidó oldalt, majdnem minden napra jut valami *jött 10 skinhead és félholtraverte a zsinagóga előtt* jellegű poszt.
a zsidók is majd akkor tudnak egy elfogadottabb néppé válni, ha végre beismerik maguknak, hogy kibaszott nagy lúzerek, és képesek lesznek a megbocsájtásra, amíg ez nem történik meg, addig minden egyes mozdulatuk hiba, amivel maguk alatt vágják a fát.

,,TÚLHALADOTT ÉS FÉLREÁLLÍTOTT, elavult zsákutcaként megszabadulni intézményeiktől, mint domináns társadalmi jelenségektől. Nyilván ez nem megy egyik napról a másikra hanem társadalmi több generációs folyamat. ''
nyilván, hisz nem lehet a kultúrát csak úgy kihúzni senki lába alól, és nem is kell, hisz akkor nem lesz a lába alatt semmi. azt viszont ne felejtsd el, hogy az úgynevezett moderneurópai ,,toleráns'' gondolkodásmód is egy vallás, és számomra undorítóbb, mint a kereszténység.

,,Apropó ismét csak gyümölcséről a fát: mondj az egész emberiség történetében egyetlen helyet és időt, mely a vallásoknak és egyházaknak köszönhetően igazságos és boldog volt.... és máris fejem hajtom... ;)''
mondok egyet, amit mondassz nekem te egy olyan helyet és időt, mely a vallások hiányának köszönhetően volt boldog.

,,zseniális hatalomszolgáló találmánya évezredek óta zavartalanul nyomorítja az emberiséget globálisan...''
de nem nyomorít senkit globálisan, épp most számoltam ki feljebb, hogy nemzetgazdasági szempontokból mennyire jelentéktelen pénzekről van szó, jelenleg törvénykezésnek közelében sincs semmilyen egyház, nincs olyan gondolatmenet, melyből levezethető lenne, hogy az egyház nyomorgat minket.

,,te is csak azt a kottát fújod, nekik szolgálsz akaratod ellenére is akár, nem tehetsz róla...''
én nem szolgálok senkinek, találtam itt a blog.hu-n ezt az írást, és kommentelgetem ide az őszinte véleményemet :D

,,Egy igaz korrekt valós vallás ellen semmi kifogásom.''
akkor nyiss egy vallási blogot, ahol leírod, hogy melyik vallással mi a probléma, melyikben mi a hiba, hogy a vallások igazabbak, korrektebbek, valósabbak lehessenek, hogy kellene az adott vallást javítani, stb. ha csak vagdalkozol ellenük, elnyomó világhatalomnak titulálod őket, habzó szájjal uszítassz ellenük, az részedről nem fog szignifikáns előremozdulást hozni.

,,Évezrednyi tömegmészárlás és tömegnyomorítás az nálad e lendítés... aha értem...''
ha az emberiség alapállapotára vagy kíváncsi, nézd meg közép-afrikát, ahol a négerek heccből bozótvágóval írtják ki a szomszéd falut, néha határokon átívelő genocídiumok kíséretében a mai napig. ahhoz képest a vallásosság időszaka a béke szigete.

,,reset''
a mennyiségük nem számít, hanem a minőségük :D
én pontosan az ellenkezőjére jöttem rá annak, mint amire te, és én így egy boldogabb, egészebb ember lettem. ez például úgy nyilvánul meg, hogy sokkal elfogadóbb, és nyitottabb lettem bizonyos típusú emberekkel és gondolatokkal szemben. nem mind rossz. nagyon kevés olyan van, ami rossz lenne (a kis, elsősorban nyereségorientált szekták rosszak, az ilyen régi nagy vallások nagyrészt jók, szerintem).
Sok igazat írsz, jól vitázol, de most nincs időm tételesen válaszolni. Egy dolgot emelek ki csak ami viszont eléggé durva.
Ismét fürdeted a szerecsengyereket, aztán még a lefolyón igyekszel a fürdővízzel együtt le is ereszteni, úgy akarod valami miatt elmaszatolni az egyház(ak) vagyoni helyzetét.
A néni aki a perselybe dobál, meg a hittanra rugdosott 7 éves még lehet hogy elhiszi azt neked, hogy az egyház(ak) bevétele és költségvetése abból áll, hogy a faluban mennyit dobtak a peselybe, de gondolom azért még a te arcod is belepirul ebbe, legalább most hogy én írok róla.
A vallások és egyházak, mint társadalmi domináns tényezők mind nagyon gazdagok. Persze vannak extrém maffiák, mint a Szcientológai vagy a Hit Gyülekezete, de még a legkisebb unitárius közösségben is mindig szépen vakolt falakat látsz, még akkor is ha a falu egy bódékből álló putri-telep; melyben árválkodik a templom; amúgy a legkisebb falukban is 3-4 templom szokott lenni szerintem inkább mint egy Európában.
Ha azt mondod az egyházak vagyona a perselybe dobottpénzekből van, az kb olyan mintha azt mondanád az RTL Klub pénze a betelefonálús műsorok percdíjából származik... talán lennének is páran akik rábólintatnának...:)
Figyelj! A perselybe dobott pénzek enyhítik a lokális egység költségét valamennyire, de semmi jelentőségük, továbbá a vagyon, mint olyan, nem egyenlő az aktuális bevétellel.
Ha ilyen számolgatós kedvedben van csak saccperkábé számold ki, hogy planetárisan az egyházak, mint ingatlan tulajdonosok, az ingatlanok hány százalékát birtokolják!
Utána gondold át amit írtál, az egyházak vagyonáról.
De nézzük a katolicizmusból derivatív keresztény egyházakat, hiszen bennünket leginkább ez érint kulturálisan kénytelen kelletlen. A kersztény kulturájú országokban minden településen van legalább egy keresztény templom. Legyein igazad a legkisebb falvakban egy darab, bár én kétlem, mert igen ritka a teljesen egy felekezetű falu, bár biztos van kontinens szinten pár ezer ilyen pici falu is, de én inkább azt mondanám, legalább két keresztény templom van a legkisebb településeken is jellemzően. Te azt írod a nagyobb helyeken arányosan még ennyi sem. Hát kérlek ez már egy bonyolultabb kutatás lenne. Megint biztos vannak kivételek, tehát van olyan kisváros, ahol mondjuk egy darab katolikus templom van így ha csak ezt figyeljük meg mondhatjuk hogy ez szinte elhanyagolható. Azonban lehet hogy a szomszéd városban, meg van 10 templom és még 10 másik egyházi ingatlan, iskola, óvoda, zárda, kórház, szerzetesház, paplak, park, tér, termőföld és néhány - ki tudja hány - lakás...
Namost ezt vezessük át egy nagyvárosra!
Saccperkábé vagyunk mint mindig hiszen nincs előttünk erről kimutatás. Én azt mondom, hogy Budapesten szerintem saccperkábé több ezer egyházi ingatlan van. És a nagyvárosban a a legdrágább az ingatlan! Ergo az lehet hogy a kisfalukat nézzük reprezentatívnak, akkkor úgy tűnhet igazad van, de ha minden települést nézzük és a glóbuszt nézzük, nem kell sok ész hogy belássuk, az egyházak a legnagyobb ingatlantulajdonosok a világon, nyilván nagysági sorrendben, tehát a katolikusok vélhetőleg az élen, de legalábbis az élbolyban vannak.
Gondoljunk csak pl az Opus Dei dollármilliárdokat érő luxus felhőkarcolójára! Gondoljunk csak a hatalmas műemlék katedrálisokra! Belegondoltál már mennyit érhet a Notre Dame vagy akár a Bazilika??!!! És nem egy ilyen van, hanem tízezrével százezrével a bolygón! Ezek igencsak elbillentik a mérleg nyelvét. De akárha csak belegondol valaki, mennyit érhet a Vatikán, még csak akár telekárban is, de mi is van rajta? Elképesztő csillagászati vagyonokat érő műemlék épületek, benne megintcsak csillagászati vagyonokat érő festmények, műkincsek freskók (és nem csak a Vatikánban) és MI VAN ALATTA? Mit rejt a vatikáni kincstár, mit rejt a vatikáni könyvtár, mit rejtenek a vatikáni számlák? (a vatikáni bank mostanában nagyon csúnyán bebukott a korrupcióval ugyebár) És ez csak a VAtikán.... Mit rejt mondjuk egy kanadai kersztény egyház részvénytulajdona, mennyi ingatlana van Svájcban mondjuk az angikán egyháznak stb stb stb... erről bizony nyilvánvalóan ezer könynyi dokumentumot lehetne összeírni.
Én pedig VAGYONRÓL írtam és nem bevételről vagy forgalomról. Látod? Ilyen egyszerű egy manipulatív csúsztatást tetten érni.
Persze te igazat írtál, az egyházi bevételekből még a helyi papbácsi élelmezését sem biztos hogy fedezni lehetne.
De az egyházi VAGYONBÓL, a planetáris minden és mindenkori egyházak által bitorolt vagyonból, mely ingatlanok, értékpapírok, vélhetőleg nem kevés nemesfém, műkincs, ékszer, szinte felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentum és csak utolsósorban konkrét pénz a számlákon... Ha az egész bolygó összes egyházának összvagyonát nézzük, megkockáztatom, nemhogy végleg meg lehetne szüntetni a nyomort és éhínséget az egész bolygón, de még maradna is belőle bőven barátom...
Ehhez képest mi is van.. Az egyhzázak dobnak pár morzsát, a korrupcióval rendszeresen meg-meg bukó karitatív szervezetek ill szeretetszolgálatokon kersztül és a NYOMOR MARAD... A FÖLD NEVŰ BOLYGÓN EGYETLEN NAPON EGYSZÁZEZER EMBER HAL KÍNHALÁLT NYOMOR MIATT!!!!
Az egyházak tehetnének ellene és semmit sem tesznek, holott azt állítják magukról, abban tetszelegnek, hogy ez az ő feladatuk és teszik is ezt... Van-e volt-e az emberiség történetében ennél nagyobb holokauszt???
A Vatikánban dőzsölnek pazarolnak híznak a gazdagságot elutasító Jézust képviselve és tétlenül tűrik hogy évezredek óta a tömeg nyomorog és senyved tizedelődik. Mára ez oda fajult, hogy EGYETLEN NAPON 100 000 EMBER PUSZTUL EL A BOLYGÓNKON NYOMOR, SZEGÉNYSÉG MIATT ÉS ELLENE SEMMIT NEM TESZNEK AZ EGYHÁZAK MIKÖZBEN TUDNÁNAK TENNI, MERT A FÖLD LEGGAZDAGABBJAI... na ez az igazi sátáni dolog...
Ezért mondom azt jó ideje: ha létezne Sátán bizonyosan egyetlen dolgot csinálna, vallást és egyházat alapítanak, vallásokat és egyházakat...
Viszont ha Jézus létezett netán és feltámadna, a Vatikánból és ilyen Opus Dei féle luxusépületekből páros lábbal rugdosná ki a sok dőzsölő fényűző pazarló egyházatyát, akik hamisan őt képviselik; minden pénzzé tenne és arra fordítaná hogy felemelje a pokoli nyomorban élő embermilliárdokat, kik közül EGYETLEN NAPON 100 000 EMBER PUSZTUL EL SZEGÉNYSÉG MIATT...

Ezeken nem ártana néha elgondolkodni nagy vallásos áhítat közepette...
az ilyen szektácskákat szerintem ne is keverjük bele a gondolatmenetbe, én elítélem az egyháznak álcázott agymosó gazdasági társaságokat, szóval ezektől tekintsünk is el. egy faluban jellemzően 1 templom van egyházanként. általában a falvak fallásilag homogének, ez azt jelenti, hogy 1, ritkább esetben 2 templom van az adott faluban. olyan is van, ahol egy van, de
több felekezet használja. persze minnél több templom van, egy főre jutóan számolva annál több veszteséget termel. ha már számolgatós kedv, egy 300 lakosú faluban ha átlagban 99 ház van, és egy templom, akkor az adott faluban az egyház az ingatlanok 1%-át birtokolja (aminek persze értékét felfelé befolyásolja, hogy az az ingatlan általában nagyobb, és lefelé befolyásolja
az a tény, hogy földterület vagy nem tartozik hozzá, vagy csak nagyon pici). a vallások megoszlásáról ábrát itt találhatsz:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/39/Vall%C3%A1sos_%C3%A9s_nem_h%C3%ADv%C5%91_k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gek_Magyarorsz%C3%A1gon.png

önmagában, szigorúan véve, logikailag összeszámolva ezeket az ingatlanokat persze, az egy komoly vagyon. de mire jó az egyházak ingatlanvagyona?

tán kimegy, és belefekszik a pápa dőzsölni?

az egyházi ingatlanokkal való ilyen módú zsonglőrködés azért problémás, mert az egyházi iskolákat, óvodákat az egyház gyakran csak fenntartja, illetve bérli. van persze olyan
- a jelentősebbek - ami az egyház tulajdonában van. egy iskola azért nem épp egy pénztermelő hely, épp ezért sózták őket sok helyen az egyházakra. fizetni kell a tanárokat, a fűtést, az épületet karban kell tartani. állandó kontaktban kell lenni az állami szervekkel, hatóságokkal, önkormányzatokkal. a paplakok általában nagyon kis objektumok (legalábbis én cuzammen 2 db-ot láttam életem során), az összehatonlítás szempontjából mármár szinte unszignifikáns méretűek. gyors gogel keresés szerint 46 női szerzetesrend van az orszában, azok nagy részéhez valószínűleg tartozik zárda/szerzetesház, vagy valamilyen objektum. tegyük fel, hogy a becslésed helyes, és van több ezer egyházi ingatlan a városban, ahol drága az ingatlan.
bp-n laknak kb 2 millióan, az több, mint fél millió háztartás (hasraütésre). persze ezen háztartások nem mind ingatlanok persze, de azért ezt összehasonlítva az általad becsült több ezer egyházi ingatlannal arányaiban tekintve ég és föld.

és akkor most nézzük: fogod a fővárosi ingatlanokat, és felosztod őket a fővárosiak között, beköltözteted bele a csöveseket - és akkor majd azokban az ingatlanokban halnak éhen, vagy fagynak halálra, és nem a csövesszállókon, padokon. az egyházi ingatlanok alaksorában nem terem se hurka, se leves.

az éhezés/nyomor felszámolása szempontjából tehát kizárólag az áramlásban lévő pénz mennyisége a szignifikáns, az ingatlanok nem igazán azok, feltéve, ha van elég ház (van).

a gazdaság működése egy kicsit bonyolultabb jellegű ennél. egy gazdaságot leginkább azzal lehet jellemezni, hogy a dolgozók mennyit termelnek. végső soron az az emberek által létrehozott javak mennyisége és minősége a fedezet a pénzünk mögött: a megtermelt javakra aztán rá lehet ülni, belelépni, pornófilmet lehet rajtuk nézni, meg lehet őket enni, és/vagy el lehet őket adni/cserélni más embereknek/országoknak. eközben áramlik a pénz - ami ezen javak értékének papír alapú reprezentációja.

tegyük fel, hogy elveszed a bazilikát és a notre damet, bedarálod ilyen kis 2 köbcentiméteres kockákra, és átszállítod mondjuk középafrikába. nesze nigger, itt a notredame, elvettük a gonosz egyháztól, mostmár te is gazdag vagy. rápillantana, aztán menne éhenhalni. de ha egyben adnád nekik oda, se oldanád meg az éhezésük gondját, mert senki se repülne oda, hogy ott menjen bele a notre-dameba, ahol az emberek egymást eszik. ha meg pénzt adsz nekik, akkor ezek az emberek valódi munka nélkül kapnak pénzt, a pénzük tehát nem reprezentál semmiféle teremtett értéket, így aztán a nekik odaadott pénzzel egyenértékű mértékben ugrana az adott pénznem inflációja - tehát megintcsak ott tartunk, hogy nem lehet megenni a notre damet. az egyházi iskolában nem igazán lehet repülőgépgyárat sem nyitni, a legyártott dvd lejátszókat sem ildomos ott tárolni, mert a lépcsőn nagyon nehezen megy fel a rakodójármű, meg be se férne, le kellene bontani a
termek közötti falakat, amitől persze összedőlne az egész a francba. szóval ott tartunk, hogy a szerzetesházat, ovodát, paplakot, meg a többi hülyeséget hiába veszed el az egyháztól, attól még mi nem fogunk tudni mérhetően jobb minőségűt/mennyiségűt enni.

[troll]ugye, milyen a gondolatmeneted szerint milyen sok egyházi ingatlan van, meg mekkora hatalmas izébizék, mégis csak néha erőszakolnak meg nőket és gyerekeket?
akkor ezekszerint azok, akik nem papok, veszélyesebbek, és többet erőszakolnak, még arányaiban véve is? ;Đ[/troll]
kiskutyauto, kezdem azt hinni, hogy egyre inkább igazad van. az egyház tele van férgekkel - mindegyik. az utóbbi időben szántam rá némi időt, hogy komolyabban tanulmányozzam őket.

az evangélikusok pl attól sem riadnak vissza, hogy undorító fehérgyűlölő népírtó majmokat (mandela) reklámozzanak, és amikor az erről szóló bizonyítékokat beszúrták linkbe, kitiltották az embereket az oldalukról.

nevetséges, szánalmas, birka bagázs. persze a katkók és refik sem jobbak.

megkérném a blog tulajdonosát, hogy amit az egyházak ,,védelmében'' ebben a topikban leírtam, azt tekintse semmisnek, és ha úgy gondolja, akkor legyen szíves letörölni, mert utólagosan elhatárolódásomat vagyok kénytelen közvetíteni!

ez amúgy már a sokadik húzásuk volt (bőven volt más saruk is). a legjobb lenne, ha az összes állami pénzből kapott forintot, amit kaptak, visszainkasszálnák utólag tőlük.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás