2012 09
14
--

Történelmi pillanat jött el a Közel-Kelet népei életében - Bisár Butrosz Raï levele

Bisár Butrosz Raï, Antióchia maronita pátriárkája felhívást intézett a Közel-Kelet népeihez és a világhoz a pápalátogatás kapcsán. Levelét teljes terjedelmében közöljük.

Urunk azt mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49) A pápa libanoni utazása válasz az Úrnak erre a szándékára. Látogatásával XVI. Benedek újjáéleszti a hit, a remény, a szeretet tüzét Libanonban és a Közel-Keleten. A Szentlélek vezet minket, hogy ez a látogatás felélessze szívünkben a keresztények keleti jelenlétének evangéliumi értelmét: arra kaptunk meghívást, hogy a közösséget és az egységet segítsük elő, tanúságot tegyünk az igazságról (vö: Jn 18,37), elősegítsük az emberi méltóság tiszteletét és a béke alkotómesterei legyünk. Annak a békének az építői, amely Istentől jön, és amelyet a szeretetre, az igazságosságra, az igazságra és a szabadságra tudunk felépíteni.

buroszrai.jpgA Közel-Kelet népei történelmi pillanatot élnek meg ezekben a napokban, amelytől reméljük, hogy nagyobb békét, igazságosságot, egységet hoz magával. Imádkozunk, hogy fiataljaink elkötelezetten munkálkodjanak annak érdekében, hogy az embert, minden embert értéknek tekintsék, a szabadság és az emberi méltóság elsődleges jog legyen.

A jelenlegi gazdasági és politikai rendszer, az egyre általánosabbá váló elszegényedés, amelyet a Közel-Kelet népei immár fél évszada kénytelenek elviselni, tönkreteszi a családokat, megrendíti az országok stabilitását és akadályozza a fejlődést. A fegyveres összetűzések irányvesztetté teszik a fiatalokat, akik nyugodt jövőt szeretnének biztosítani maguknak. A palesztin nép – amely emberi, földrajzi és politikai értelemben is szétszóródott – a békét áthítja, amely azonban bizonytalan és távoli marad számára.

A népeinket bizonytalanságban tartó felfordulásban az Úr vezet, „aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott” (2Kor 5,18). Ez a hívás a szívünkhöz szól és bátor tettekre ösztönöz a közösségek és a népek közötti kiengesztelődés érdekében. „Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot” (Mt 12,7) – figyelmeztet az Úr, és az irgalmasság sürgető szükségszerűség ma a térségben élő népek számára.

Itt Libanonban, a szép cédrusok országában keresztények és muzulmánok együtt munkálkodunk, nem csak az egymás közötti párbeszédért, hanem a szolidaritásban és a kölcsönös tiszteletben megvalósuló valódi együttélésért, hogy közösen építsük fel „az emberek városát”.

Ebben a szellemben várjuk XVI. Benedek látogatását. II. János Pál felhívást intézett az egyetemes Egyházhoz, arra hívta, hogy hirdesse a világnak: „Libanon több, mint egy ország: a szabadság üzenete és a pluralizmus modellje kelet és nyugat számára". (Apostoli levél a libanoni helyzetről a Katolikus Egyház minden püspökének, 1989. szeptember 7.)

A Szentatya látogatásával ez az üzenet felhívássá válik a Közel-Kelet minden országa számára. Szent olaj, amely Libanonból indulva kiárad, és amelyet mi a megosztás és az együttműködés szellemében tovább éltetünk azért, hogy végül a kelet népei – megszabadulva fejlődésüket gátló igáiktól – képesek legyenek rátalálni a fényre és a békére, képesek legyenek megteremteni az igazságosságot.

Bisár Butrosz Raï, Antióchia maronita pátriárkája

Forrás: Magyar Kurír

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr544777360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás