2010 06
16
--

Beköszönés és miheztartás végett

Szerintem én még nem tudom, hogy mire vállalkozom. Vannak terveim, sejtem, hogy az itt majd megjelenő írások milyen reakciókat váltanak ki az olvasókből, de biztosat nem tudok. A keresztyénség nagyon összetett műfaj önmagán belül is, pláne összetett - vagy éppen végtelenül leegyszerűsített - azoknak, akik nem élnek benne.

Hiszen már maga a szóválasztás is generál vitákat: keresztyénség, vagy kereszténység. Én gyerekkorom óta az előbbit használom, evangélikus családunkban évszázadok óta mindenki ezt használta. Manapság azonban már sok protestáns is a kereszténység szót használja, a katolikusok pedig mindannyian. De a másik "népszerű" különbség a Szentlélek vs. Szent Szellem kifejezések használata. A történelminek nevezett felekezetek az előbbit, a napjainkban erősödő karizmatikusok inkább az utóbbit használják. Szó fog még erről esni. A blog url-jében az egyház szót haszáljuk, de kevesen tudják, hogy ez a kifejezés mit takar. Ma a magyar köznyelv az egyház/egyházak kifejezéssel illeti az összes vallásos szervezetet, a történelmi egyházak közé sorolja az izraelitákat, de az iszlám közösségeket is egyháznak nevezi. A szó azonban csak a Krisztus-követők közösségeit jeleni. Talán még ennek okáról is szó fog esni.

És akkor még arról, hogy miért gondolom érdekesnek a témát, ti. hogy az egyházakkal foglalkozzunk.

A magyar társadalomban teljes a káosz az egyházak, a keresztyének megítélésével kapcsolatban. Dúl az ideológiai harc, különböző politikai oldalak mondják el, hogy szerintük hol az egyház helye, felhasználnak az ezzel kapcsolatos kommunikációjukban számos populáris szólamot. Jellemzően a baloldaliak támadják az egyházakat, az egyházak társadalmi szerepvállalását, a jobboldaliak pedig fontosnak gondolják hangsúlyozását az egyházi szerepvállalás társadalmi hasznosságának. Én majd teszek jónéhány kísérletet arra, hogy bebizonyítsam: a társadalom lehet politikus, kezelheti a hitéletet politikai szándékai szerint, az egyház azonban lényegét tekintve apolitikus. Apolitikus még akkor is, ha elkerülhetetlen a kapcsolat az egyház és a politikum között.

Szeretnék eloszlatni számtalan, az emberekben élő előítéletet is, bár félek, nem fog sikerülni. 2010-ben sokan értenek ahhoz, hogy mi a dolga az egyháznak, sokuknak pedig fogalmuk sincs. A probléma az, hogy ha az érintetteket kérdezzük, akkor ők maguk ezt nem tudják eldönteni. Semmi baj nincs persze ezzel, ebből érdekes beszélgetések kerekedhetnek.

Kicsit félek a kommentelésektől, de bátor vagyok és bevállalom a lehetőséget. Kommentekre csak akkor válaszolok, ha azokat konstruktívaknak érzem, vagy súlyos tévedést (tárgyit) találok bennük. Trolloknak, kényszeres kommentelőknek, első-, második- stb. hozzászólásokra nem válaszolok. Kommentet általában véve nem törlök és nem cenzúrázok. Akkor azonban, ha egy hozzászólás mások becsületét, emberi méltóságát sérti, ha rasszista, a hozzászólást felszőlítás nélkül törlöm.

A keresztyénség Krisztus egyháza, ahol a legfontosabb parancsolat a szeretet. Igyekszem magamat is ehhez tartani, még akkor is, ha egyszer-egyszer bizonyárak megbicsaklom. Eért előre is bocsánatot kérek és erre kérek mást is. Lehet egyet nem érteni, de utálkozni kéretik másholsem.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: egyház iszlám zsidó keresztény keresztyén
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr432085523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás