2012 12
06
--

Gyertyagyújtás a veszprémi székesegyházban

Harmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat – csendült a zsoltár advent első vasárnapján a sötétbe burkolózott veszprémi Szent Mihály-székesegyházban. Majd meggyújtották az adventi koszorún az első gyertyát, és fényességbe öltözött a bazilika. Márfi…

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: advent katolikus Márfi Gyula
| |
2012 12
03
--

Ne rontsuk el a jó étvágyukat!

A napokban nagy vihart kavart a médiában Győrffy László „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című, a szegedi REÖK-palotában kiállított installációja. Egyesek a vallásos érzület elleni provokációnak, mások egyszerűen tudatlanságról beszélnek.…

2012 09
04

Keresztyén, vagy keresztény

Alig készült néhány poszt a blogon, már nehezményezte kommentelő, hogy a keresztyén szót használom. Tájékoztatott, hogy a katolikus az keresztény, a református pedig keresztyén. Szerintem meg a katolikus és református, sőt még az olyan evangélikus is mint én keresztény. Meg…

2010 06
19
--

Részrehajló a katolikus egyház?

Ravaszul rosszindulatú írás jelent meg az (olasz) katolikus egyház áldozással kapcsolatos gyakorlatáról a 168 Óra Online-on. Az írás úgy próbálja becstelennek és részrehajlónak beállítani a katolikus gyakorlatot, hogy elfelejt tisztázni néhány fogalmat, illetve csak azokat…

2010 06
16
--

Pedofil a katolikus egyház, vagy sem?

A komment.hu két írást közölt nemrég a katolikus pedofíliáról. Az egyikben Sinéad O'Connor énekesnő eredetileg a Washington Post-ban megjelent írását közik, a másikban Szilvay Gergely ír a jelenlegi pápa szerepéről. Két írás, két különböző vélemény Joseph Ratzinger /…

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: pedofília katolikus ratzinger xvi benedek
| |
2010 06
16
--

Papok is zsákoltak a gátakon

Nyolc fős, evangélikus és református lelkészekből, teológusokból és egyházi munkatársakból álló társaság kerekedett fel és érkezett június 7-én az árvíztől leginkább veszélyeztetett borsodi falvakba. Nem a szentségek kiszolgáltatása volt a feladatuk - két kezük erejét…

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás