2012 09
14
--

Történelmi pillanat jött el a Közel-Kelet népei életében - Bisár Butrosz Raï levele

Bisár Butrosz Raï, Antióchia maronita pátriárkája felhívást intézett a Közel-Kelet népeihez és a világhoz a pápalátogatás kapcsán. Levelét teljes terjedelmében közöljük.

Urunk azt mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49) A pápa libanoni utazása válasz az Úrnak erre a szándékára. Látogatásával XVI. Benedek újjáéleszti a hit, a remény, a szeretet tüzét Libanonban és a Közel-Keleten. A Szentlélek vezet minket, hogy ez a látogatás felélessze szívünkben a keresztények keleti jelenlétének evangéliumi értelmét: arra kaptunk meghívást, hogy a közösséget és az egységet segítsük elő, tanúságot tegyünk az igazságról (vö: Jn 18,37), elősegítsük az emberi méltóság tiszteletét és a béke alkotómesterei legyünk. Annak a békének az építői, amely Istentől jön, és amelyet a szeretetre, az igazságosságra, az igazságra és a szabadságra tudunk felépíteni.

buroszrai.jpg

2012 09
14

Hittan helyett szexuális felvilágosítást az óvodákban!

Érdekes hír olvasható a hiradó.hu-n. Egy lengyel baloldali párt vitatja, hogy az erkölcsösség összefügg a vallásossággal és szexuális felvilágosítással cserélné fel az iskolákban a hittant.

Mindig elönt kissé az ingerültség, amikor egy politikai alakulat a vallásossághoz, az egyházakhoz méri politikai identitását. Nálunk is rendszeresen előbukik a baloldali pártokból a böffenet és politikai haszonszerzés okán kritizálják az egyházakat. Persze a politikai küzdőtér jobb oldalán is elő-előjön a szavazatszerző szándék, amikor egy politikus fotósok hadától kísérve végez vallásos tevékenységet. Gondoljunk csak a Gyurcsány Ferencre, aki elmondta egy interjúban: évekig bérmálkozott (sic). De a Szent Jobb-körmenet élén haladó politikusok többsége sem heti templomba járó egyháztag. Gyakran kerül elő politikai fórumokon az egyik oldalról az, hogy csökkenteni kell az egyházak anyagi támogatását, másrészről, hogy növelni kell az egyházak szerepét a társadalom életében. Politikusok, így kell ezt érteni.

 

ruchpalikota.jpg

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: politika lengyel erkölcs Ruch Palikota
| |
2012 09
13

Kinek kínos a muszlim-gyalázó film?

Már megint előkerült egy olyan alkotás, ami a keresztyén világban jelent meg és sérti a muszlimok vallási érzékenységét. Még emlékezhetünk a dániai esetre, amikor Mohamed prófétáról jelentek meg gúnyos karikatúrák. A muszlim világban az is viharos felháborodáshoz vezetett. Éppen így járt a napokban bemutatott film trailere.

Sajnos azt kell higgyem, hogy a film alkotói kifejezetten erre számítottak, ezt akarták.

Az mno.hu-n ma délután megjelent írás szerint a filmet egy Nakoula Basseley nevű amerikai kopt keresztyén rendezte, a producer pedig egy Steve Klein nevű radikális kaliforniai keresztyén, aki fia iraki sebesülése óta foglalkozik az iszlámmal kritikusan. Utóbbi büszke az eredményre, szerinte a reakciók világosan igazolják, hogy igaza van: a muszlimok erőszakos népség. És épp ez az ami az ördögi a történetben!

muszlimgyalazas.jpg

2012 09
13
--

Öko-igazságosság, növekedés és remény

Huszonkét országból – protestáns, ortodox és római katolikus egyházak képviselőiként – kilencvennyolcan érkeztek a hollandiai Mennorode Konferenciaközpotba, Elspeetbe, hogy 2012. augusztus 29. és szeptember 2. között megtartsák az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat 9. Közgyűlését. A közgyűlés témája az öko-igazságosság, növekedés és remény volt.

Az Európai Keresztény Környezetvédelmi Hálózat(ECEN) célja a teremtésvédelem előmozdítása. Egyik fő törekvése, hogy a természettel és a környezettel való kapcsolatról beszéljen a keresztény teológia és a keresztény életvitel perspektívájából.

 teremtesunnep.jpg

2012 09
13

Ars Sacra Fesztivál 2012 - A Szent Művészet Ünnepe

Budapestről indították, országos rendezvényként folytatták a programsorozatot, majd Kárpát-medence szerte szerveztek eseményeket, és további céljuk: határok nélkül továbbadni a Hit által ihletett művészetekben rejlő Remény örömét.

 

arssacra.jpg

2012 09
12

Vannak-e még samaritánusok?

Az Újszövetség egyik legszebb példázata az irgalmas samaritánus története (Lk 10,30-37). A történetben Jézus arról beszél, hogy az út szélén fekvő, rablók által kifosztott és megvert ember mellett mindenki segítségnyújtás nélkül elmegy, csak egy samáriai áll meg és segít rajta. Egy olyan nép fia, akitől épp nem várta volna senki. A keresztyénség egyik legfontosabb feladata a segítségnyújtás a bajbajutottakon. Nézzük, korunk egyházának életében miként van jelen az irgalom és a segítségnyújtás.

samaritanus.jpg

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: segítség szeretet diakónia samaritánus
| |
2012 09
12
--

Miért is menjek misére?

Nem csak lágy lelkek, hanem vagány keményfiúk is járnak misére

Ugyanakkor a képmutatókat, a tökéletleneket, a szorongókat, a kétkedőket is várja a Katolikus Egyház – az Any Given Sunday projekt videójában erre hívja fel figyelmet.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: videó római katolikus
| |
2012 09
08
--

Jelent-e valamit az egyházban Krisztus? – személyes vallomás az örmény-magyar konfliktus kapcsán

Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára 2012. augusztus 28. és szeptember 5. között az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottsága ülésén vett részt Krétán. Az ülést nagyban felkavarta a Magyarország és Örményország között kirobbant konfliktus, amelyről dr. Fischl Vilmos személyes gondolatait osztotta meg az evangelikus.hu olvasóival.

leadImage.jpg

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: református evangélikus örmény
| |
2012 09
07
--

Két olimpiai bajnok a Károlin (videó melléklettel)

Ezernyolcszáz új hallgató, tizenhat százalékkal több jeletnkező, változások a Hittudományi Karon. A Parókia Portál tudósítása a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitójáról.

Több mint ezernyolcszáz új hallgatója lesz idén a református egyetemnek, köztük két olimpiai bajnok sportoló is tanul: Szabó Gabriella kajakozó és Szilágyi Áron kardvívó.

karolievnyito.jpg

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: református évnyitó Károli Egyetem
| |
2012 09
07
--

Pályázat katolikus fiatalok számára

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.

2012 09
07
--

Vandál támadás a szentföldi Latroun-monostor ellen

Felgyújtottak az ajtót és héber nyelvű, istenkáromló feliratokat fújtak a Jeruzsálem közelében található Latroun-monostor falára szeptember 4-én, írja a CNA. 

A szerzetesek arra ébredtek kora reggel, hogy ég az ajtó, és hogy az van a kolostor falára írva: „Jézus egy majom”, valamint: „Ramat Migron” – ami az illegális palesztínai zsidó telepekre való utalás.

latroun.jpg

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: zsidó palesztin kolostor vandalizmus Latroun
| |
2012 09
05
--

Erdő Péter: a Genfest a nyitottság, a népek közötti kiengesztelődés jele

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a CCEE elnöke a Genfest alkalmából interjút adott a Città Nuova folyóiratnak.

Erdő Péter bíboros kijelentette: a keresztények nemes feladata, hogy munkálkodjanak az emberiségért. A Genfest mottója -  Építsünk hidakat! - mindenekelőtt azt jelenti, hogy meg kell ismernünk egymást, tudnunk kell, honnan indul a híd és hová vezet. Az emberiségért való hiteles munkálkodás nem az, ha az egyik kultúra elnyomja a másikat. Igazi egység akkor épül fel, ha erőfeszítéseket teszünk a szeretet valódi kultúrája érdekében. A globalizáció nélkülünk is halad előre – nekünk viszont emberségessé kell tennünk a globalizációt, fel kell fedeznünk Isten akaratát a történések közepette. A kérdés tehát az: hogyan építjük ezeket a hidakat, hogyan munkálkodunk az emberiség egységéért.

erdopeter.jpg

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: római katolikus Erdő Péter Genfest
| |
2012 09
04
--

Közös jogunk megsértése

„Most elsősorban azokért imádkozunk, azok mellé állunk, akiket a jogtalanság sújt. Szeretnénk, ha tudnák és éreznék, hogy  nincsenek egyedül" – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök. Az MRE zsinatának lelkészi elnöke Fabiny Tamás evangélikus és Kis-Rigó László római-katolikus püspökkel közösen imádkozott az erdélyi református Székely Mikó Kollégiumért.

mikoszeged.jpg

2012 09
04

Keresztyén, vagy keresztény

Alig készült néhány poszt a blogon, már nehezményezte kommentelő, hogy a keresztyén szót használom. Tájékoztatott, hogy a katolikus az keresztény, a református pedig keresztyén. Szerintem meg a katolikus és református, sőt még az olyan evangélikus is mint én keresztény. Meg keresztyén.

2012 09
03

Karabahi székelyek?

Az elmúlt napok gumicsontja kétségkívül a baltás azeri katonatiszt kiadatása és felmentése volt. Politikai szekértáborok feszülnek egymásnak, pro és kontra ontják a blogok az érveket (megjegyzem az Index címlapon kizárólag örménypárti és Orbán ellenes posztok jelennek meg). Az óvatlan olvasóban az a kép alakulhatott mára ki, hogy szegény örményeket erkölcs és tapintat nélkül feláldozta a gaz Orbán homályos gazdasági érdekek miatt.

Odáig persze mindenki eljutott, hogy a kegyetlen gyilkosság összefügg az örmény-azeri háborúval, de mert a fejsze áldozata egy örmény volt, úgy látszik, mintha Azerbajdzsán lett volna az agresszor már a háborúban is. Az külön pikáns vonulata az érveléseknek, amikor az örmények keresztyén, az azeriek muszlim vallását emlegetik fel. Mintha csupán ebből le lehetne vezetni a bűnös – nem bűnös kérdés megoldását.

karabah.jpg

2012 09
03
--

A református és evangélikus egyházi vezetők szolidáritási nyilatkozata az örmény egyház felé

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke levélben fordult II. Karekin pátriárkához, az Örmény Orthodox Egyház Katholikoszához. A levélben együttérzésükről biztosították az egyházi vezetőt amiatt, hogy az azeri elnök kegyelemben részesítette és szabadon bocsátotta a Magyarországon törvényesen börtönbüntetésre ítélt azeri gyilkost, akit néhány nappal ezelőtt adtak ki hazájának. Az egyházi vezetők nem kételkednek a magyar hatóságok intézkedésének törvényességében, de annak következményeit elítélik.

2012 08
28
--

Az evangélikus és református egyház közleménye

Az evangélikus és a református egyházvezetők közös nyilatkozatot adtak ki az augusztus 23-ai  totalitárius rendszerek emléknapja alkalmából.

2012 08
28
--

Ima és tüntetés a kollégiumért

Ökumenikus imádságot tartanak szeptember elsején a szegedi dómban. Magyarországi evangélikusok, katolikusok és reformátusok csatlakoznak ezzel a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása elleni tiltakozáshoz.

szekelymikokollegium_2.jpg

2010 06
20
--

Száműzték a vallási szimbólumokat a vb-ről

A FIFA megtiltotta a játékosoknak a vallási és politikai szimbólumok használatát a focipályákon, és nem engedélyezi a hitet kifejező gesztusokat sem.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: vallás kaká labdarúgás
| |
2010 06
20
--

Felsőzsolcai gyerekek üdülnek a pestszentlőrinci evangélikusoknál

A pestszentlőrinci evangélikus gyülekezet szervezésében tizenöt felsőzsolcai árvízkárosult gyermek és két felnőtt kísérőjük tölthet egy hetet Budapesten a fertőtlenítési munkák kezdetén. A kezdeményezés Bóna Zoltán helyi vállalkozótól és családjától érkezett, akik szállást és ellátást ajánlottak fel a rászorulóknak.

2010 06
19
--

Az új alkotmány aláírásával megszületett a Református Egyházak Világközössége

Magyar idő szerint hajnali egy órakor ért véget a Református Egyházak Világközössége első plenáris ülése, amelyen elfogadták az új világszervezet alkotmányát.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: református
| |
2010 06
19
--

Részrehajló a katolikus egyház?

Ravaszul rosszindulatú írás jelent meg az (olasz) katolikus egyház áldozással kapcsolatos gyakorlatáról a 168 Óra Online-on. Az írás úgy próbálja becstelennek és részrehajlónak beállítani a katolikus gyakorlatot, hogy elfelejt tisztázni néhány fogalmat, illetve csak azokat említi, amelyek a koncepciójába beleillenek.

2010 06
16
--

Pedofil a katolikus egyház, vagy sem?

A komment.hu két írást közölt nemrég a katolikus pedofíliáról. Az egyikben Sinéad O'Connor énekesnő eredetileg a Washington Post-ban megjelent írását közik, a másikban Szilvay Gergely ír a jelenlegi pápa szerepéről. Két írás, két különböző vélemény Joseph Ratzinger / XVI. Benedek szerepéről.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: pedofília katolikus ratzinger xvi benedek
| |
2010 06
16
--

Papok is zsákoltak a gátakon

Nyolc fős, evangélikus és református lelkészekből, teológusokból és egyházi munkatársakból álló társaság kerekedett fel és érkezett június 7-én az árvíztől leginkább veszélyeztetett borsodi falvakba. Nem a szentségek kiszolgáltatása volt a feladatuk - két kezük erejét kínálták fel a bajbajutott lakosságnak.

2010 06
16
--

Példázatok novellaíró-pályázat

Az Evangélikus Élet szerkesztősége novellaíró-pályázatot hirdet Példázatok címmel. A pályaművek tematikailag Jézus bármely példázatához kapcsolódhatnak. Egy pályázó legfeljebb három írást küldhet be, amelyek terjedelme egyenként maximum 4500 karakter lehet szóközökkel együtt.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: pályázat evangélikus példázatok
| |

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás