2012 12
06
--

Gyertyagyújtás a veszprémi székesegyházban

marfigy.jpgHarmatozzatok, magasságos egek, s a felhők hozzák az Igazat – csendült a zsoltár advent első vasárnapján a sötétbe burkolózott veszprémi Szent Mihály-székesegyházban. Majd meggyújtották az adventi koszorún az első gyertyát, és fényességbe öltözött a bazilika.

Márfi Gyula érsek szentbeszédében a második eljövetelről és a várakozásban való hűségről fejtette ki gondolatait. A második eljövetelt, miként a Szentírásban olvassuk, különleges, mai szemmel nézve szinte ijesztő természeti jelenségek fogják kísérni. A történelem során sokszor tapasztaltak az emberek olyan égi fényjelenségeket, melyeket a tudomány sem tudott máig megmagyarázni. Elmondható, hogy ezek a jelek, valamint a természeti csapások (földrengések, szökőár) mind arra figyelmeztetnek bennünket, hogy egyszer elmúlik ez a világ, s át kell adnia majd a helyét egy másiknak.

Az iskolában azt tanultuk, hogy az anyag elpusztíthatatlan, de az igazság az, már a tudomány mai állása szerint is, hogy világunk éppen csak lebeg a lét és nemlét határvidékén – emlékeztetett. A másodperc törtrésze alatt megsemmisül, meg létrejön újra, s ezek a történések olyan gyorsan következnek egymás után, hogy mi azt folyamatos létezésnek érzékeljük. Világunknak mai állapotában egyszer majd el kell pusztulnia, de nem véglegesen – mutatott rá. Isten ebből a világból ugyanis új földet és új eget teremt.

A főpásztor felidézte: amikor Jézus először eljött közénk, a betlehemi csillag jelezte, hogy a Király, a Mindenség Ura megérkezett közénk. Amikor pedig meghalt, földrengés volt, és napfogyatkozás. A földrengés olyan erős volt, hogy a jeruzsálemi templom függönye is kettéhasadt. Jelezték a természet erői, hogy Királyukat ölték meg a kereszten. Amikor pedig Jézus másodszor is közénk jön majd testben, mint az evangéliumban olvassuk, a világot összetartó erők megrendülnek majd, a Hold elveszíti fényét. Ez azonban nem jelenti a világ végleges elmúlását, hanem az átalakulását.

 

Szent Pál a tesszalonikaiakhoz írott levelében kéri, hogy tegyük állhatatossá szíveinket, feddhetetlen szentségben álljunk az újra érkező Krisztus elé. Ezzel kapcsolatban a hűségre intett az érsek, felidézve Tihany védőszentjének, Szent Ányosnak életét, munkásságát, aki 65 éven át állt egyháza élén, és 93 éves korában még kiment a hunok elé, hogy arra kérje Attilát, kímélje meg Orléans városát a pusztítástól, így mentve meg a várost.

Sokszor érzékeljük, hogy a hűség szinte kikopott a mai világból. Mi keresztények, hitünk megvallásával, tanúságtevő életünkkel állítsunk példát hitetlen környezetünkben is! – biztatta az egybegyűlteket. Ez is Advent üzenete, ránk bízott feladat – zárta gondolatait.

Az ünnepet a Csermák Antal Zeneiskola növendékeinek kórusa és hangszeres játéka köszöntötte. A fiatalok Erdélyi Ágnes karnagy vezetésével a szentáldozatban énekeikkel szolgáltak. Advent vasárnapjain minden héten egy-egy veszprémi kórus szolgál majd az ünnepi szentmiséken a székesegyházban.

Toldi Éva / Magyar Kurír

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: advent katolikus Márfi Gyula
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr324950365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás