Egy a ház

Várallyai Pál magyar nemzetiségű felügyelő Reményik Sándor sorait idézte a hálaadó istentiszteletet követő közgyűlésen: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!”. Egy német nemzetiségű település német ajkú gyülekezete ünnepelt vasárnap.

Ágfalva látképe az evangélikus templommal

Bár a felügyelő magyar, aki ötszáz évre tudja visszanézni családfáját, amelyben kizárólag magyarok szerepelnek, az ágfalvi evangélikusok mindig németek voltak. Mint németek, a fajtájukra kirótt sorsot élték meg ők is az elmúlt évszázadban. Ágfalva jelentős német gyülekezet volt a Trianon előtti Magyarországon. Sopron hátsó udvarában Bánfalva (ma Sopronbánfalva és Sopron része), Ágfalva (mert mindig Ágfalvát mondjuk középen, via Bőhm András) és Lépesfalva (ma Ausztriában Loipersdorf) 5 ezres egyházközség volt. Trianon után Lépesfalva átkerült a határ túlsó oldalára. Onnan még egy ideig Ágfalvára jártak át az '56-ban híressé vált hídon át, de a harmincas években aztán felépítették templomukat. A második háborút követő kitelepítés aztán kivégezte az ágfalvi egyházközséghez tartozó településeket. Bánfalváról és Ágfalváról a gyülekezeti tagok túlnyomó többsége távozni kényszerült. Az egyházakat a kommunista Magyarországon ellehetetlenítő gyakorlatot aztán az '56-os forradalom időszaka még megfejelte, 120 fő „disszidált” 1956-ban.

Ágfalva község persze élt tovább, maradt néhány német család is. A suttogók szerint közülük többen is profitáltak abból, hogy jól ismerték a falu mögött húzódó határt. Mert meg kellett élni valahogy. A faluba magyar nemzetiségűek költöztek és bár megszenvedték a határsávi létet, a falu megmaradt. Elérkeztünk a szögesdrót lebontásához.

1990 után az ágfalviak számára kinyílott a világ. Szinte minden régi családnak van rokona a közeli ausztriai településeken, Lépesfalván (Loipersdorf) és Somfalván (Schattendorf). A családok újra egyesülhettek. A szétszakított kapcsolatok elevenebbé válhattak. Egyre többen vállaltak munkát a határ túlsó oldalán. A szorgalmas német atyafiak újra építették anyagi és nemzetiségi létüket.

Most ugorjunk egy nagyot! A felidézett kép: 2008 februárjában néhány ember ül az ágfalvi gyülekezet épp lelkész nélküli parókiáján. Hideg van és az épület felújítás alatt. Polgármester, kisebbségi vezető, soproni esperes, pályázatíró és mások. Terveznek. Mernek nagyot álmodni. 50 milliós felújításban reménykednek. Mindent sikerült megbeszélni, lázas tervezések időszaka következik. Kiderül, legfeljebb 10 millióra lehet pályázni, ez az összeg még a legkisebb feladatcsoportra sem biztosan elég. Aztán beadják a pályázatot, de nem kapnak annyit, mint ami kellene. Segít az evangélikus egyház. Segít a falu, segít a németországi testvérgyülekezet. Segítenek családok. A tervek újra egyre nagyobbak lesznek. Aztán építkeznek. Tárgyalnak pályázatíróval, kivitelezővel, támogatókkal. Sikerül 30 millióból felújítani a templom jelentős részét.

Eközben új, német-magyar vegyes lelkészházaspár is érkezik a faluba. Új lelkész jól söpör? Elindul az élet. Egyre szorosabb a kapcsolat a néhai leánygyülekezettel, Lépesfalvával. Újra összenő, ami összetartozott. Közös táborozások, közös programok. A berlini születésű német lelkész Németországra is koncentrál, a helyi németek Berlinbe járnak, a német fiatalok Ágfalvára. Angol nyelvű istentisztelet a soproni angol nyelvűeknek, délutáni és hétvégi foglalkozások az ágfalviaknak és bánfalviaknak. Ágfalva életének centrumáva az evangélikus gyülekezet temploma és gyülekezeti háza válik.

Tegnap, szeptember 30-án Ágfalván, a búcsúi istentiszteletet tartottak. A hatalmas, vaskos falakkal óvott, erős oszlopokkal megtartott templomban németül és/vagy magyarul diskuráló emberek. Német és magyar imádságok, német és magyar igehirdetés, majd a dunántúli püspök Szemerei János áldást mondott a templomra. Mint minden templom, az ágfalvi is közös pont Isten és ember között. Mint minden templom, az ágfalvi is idézi régi ősök emlékét. Tegnap az ágfalvi templom a jövő nemzedékeit is megidézte. A templom állni fog évszázak múlva is. Magyarnak, németnek, keresztyénnek.