2012 09
20
--

Mégis várni kell a da Vinci-kód bizonyítására!

karenking.jpgHát lehet, hogy mégsem úgy igaz a tegnapi hír a szenzációs papiruszról. Arról, amelyik elfér egy tenyérben, de ha igaz lenne a tartalma, akkor minden dőlne, amit ma keresztyénségnek hívunk. Arról, amelyiken az áll két helyen is, hogy Jézusnak felesége volt.

Dr. Karen King, a Harvard Egyetem korai keresztyénséget kutató (ezt tegnap még nem tudtam) professzora úgy tűnik elhamarkodottan hozta nyilvánosságra az általa csak „Jézus feleségének evangéliumaként” emlegetett papirusztöredéket. A Rómában a napokban zajló 10. kopt tanulmányok konferenciájának résztvevői ízekre szedték a bizonyításul elővezetett hipotéziseket, és úgy vélik, a papiruszdarab hamisítvány!

Tegnap én is fanyalogva fogadtam a hírt, ma már olyan hírek érkeztek, hogy a római konferencia tudós résztvevői is kételkednek. Van, aki a küllemére és a helyesírására mutat, van aki úgy véli, hogy ha valóban Egyiptomból jutott volna ki a töredék, akkor arról ott már előzőleg hallani kellett volna. mert tegyük hozzá, a most ismertetett „bizonyíték” egy gyűjtő birtokában van, aki egy éve mutatta meg a professzornőnek.

Dr. King most azt mondja, hogy vannak még kérdések a lelettel kapcsolatban, például a tinta elemzését is csak azután fogják elvégezni. Az tehát mindenképpen biztos, hogy a nagyot durrant bejelentést nem előzte meg mindenre kiterjedő vizsgálat. Ha így volt, akkor csak az a kérdés, miért volt a hirtelen bejelentés?

Arra gondolni sem merek, hogy a Harvard egy kutatója szakmailag alkalmatlan a feladatra. Már oka lehet a szenzációs bejelentésnek. Az egyik ok lehet az, hogy újabb érvet adjon azok szájába, akik a biblikus iratok manipulálásával vádolják évek óta elsősorban a Vatikánt, másodsorban az egész keresztyénséget. A másik pedig végtelenül egyszerű, a szakmai hiúság. Szembejött egy a „lelet” szempontjából releváns konferencia és ott igazán nagyot szólhatott a hír. Hát szólt is nagyot.

Írta: erdelyik | Tags: Címkék: Jézus Karen King
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr644790920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás