2012 09
17

Keresztény Európa?

A múlt héten négy brit jelent meg a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán. Strasbourgba minden évben szinte az összes európai ország több ezer állampolgára elzarándokol, igazságot keresve olyan ügyekben, amelyekre a hazai joggyakorlatban nem találtak kielégítő orvoslást.

Meglepő azonban a négyek keresetének jellege: ők a szabad vallásgyakorlásnak jogát érzik korlátozva. A felperesek nem muszlim bevándorlók vagy valamelyik kisebbségi szekta tagjai, hanem anglikán és katolikus keresztények.

ShirleyChaplin.jpg Shirley Chaplin (a kép forrása: Christian Voice)


Shirley Chaplin 56 éves devoni ápolónő. Több mint 30 éven keresztül kis ezüstkeresztet hordott a nyakában, míg egy napon, 2009-ben hirtelen megtudta, hogy "higiéniai okok miatt" ez nemkívánatos. Többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó levenni nyakláncát, aminek az lett a következménye, hogy elbocsátották. Egy másik nő, Nadia Eweida hasonló okok miatt a British Airwaysnél veszítette el állását. Az ő kis keresztje állítólag nem felelt meg a cégnél előírt öltözködési előírásnak. Mindkét nő bírósághoz fordult, és minden fokon elvesztették a pert.

Más jellegű azonban Lillian Ladele panasza. Őt akkor bocsátották el, amikor a londoni anyakönyvi hivatal dolgozójaként nem volt hajlandó részt venni homoszexuális polgári esküvőn. Csakúgy, mint Gary McFarlane, aki a házasulandó párok tanácsadója volt, de az egyneműekkel nem szándékozott találkozni. Ők azzal indokolták panaszukat, hogy ez a fajta munkavégzés ütközne vallási és világnézeti értékeikkel.

Részletek: HetiVálasz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr504781773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Annyira már nem is meglepő.

kozbenjaro.blog.hu/2012/07/27/eroszakos_keresztenyuldozes_is_fenyegethet_a_nyugati_vilagban

Erőszakos keresztényüldözés is fenyegethet a nyugati világban
-

Az Osservatorio della Libertà Religiosa elnöke szerint az egyesült államokbeli diszkriminatív törvénykezés akár a keresztények elleni erőszakos cselekményekhez is vezethet Amerikában és Európában.

A Róma városa és az olasz külügyminisztérium által közösen felállított, a vallásszabadságot világszerte figyelemmel kísérő szervezet nyitóülésén, június 28-án Baltimore érseke, William E. Lori kijelentette: az Egyesült Államokban jelenleg az uralkodó kultúra mellett immár a törvénykezés (ti. az Obama-kormány által a közelmúltban bevezetett egészségügyi szabályozás) is veszélyezteti a vallásszabadságot.

A szervezet vezetője, Massimo Introvigne professzor leszögezte: „A diszkrimináció légkörében bizony lehetséges, hogy valaki tettlegességhez, erőszakhoz folyamodik, mondván: a törvények nem elégségesek. Az ilyesmi pedig már a gyűlölet-bűncselekmények körébe tartozik.”

Introvigne hangsúlyozta: nem szeretné azt a téves benyomást kelteni, mintha egyenlőségjelet tenne az egyes afrikai és ázsiai országokban folyó „véres keresztényüldözés és az Amerikai Egyesült Államok vagy Európa diszkriminatív törvénykezése között.” (kiemelés: közbenjárö)Ám ha nem történnek megfelelő lépések a vallásszabadság védelmében, akkor egy háromlépcsős folyamat eredményeként a helyzet a nyugati világban is keresztényellenes erőszakhoz vezethet – figyelmeztetett.

„Intoleranciával kezdődik, ami kulturális jelenség; amikor azután az intolerancia elterjed és bevetté válik, egyes politikusok erre hivatkozva diszkriminatív törvényeket hoznak; a diszkrimináció eme légkörében pedig előfordulhat, hogy egyesek önbíráskodó módon erőszakhoz folyamodnak, hogy még inkább háttérbe szorítsák a kereszténységet” – idézi Introvigne professzort a CNA.

A fentiekkel egybecsengenek Francis George bíboros, chicagói érsek szavai, aki az amerikai államnak a lelkiismereti ügyekbe történő beavatkozásai kapcsán 2010-ben azt mondta: „Én ágyban fogok meghalni, az utódom börtönben, az ő utódja pedig köztéren, vértanúként”.

Magyar Kurír (mk)

www.magyarkurir.hu/hirek/eroszakos-keresztenyuldozes-fenyegethet-nyugati-vilagban
az a kérdés, hogy hordhat-e a marseillesi arab kislány fejkendőt?
ha igen, akkor az ápolónő is a keresztet.
:(
Az USA,
Szíriában,
a katolikus papokat lefejező terroristákat támogatja..!

Miközben a világ államait, a terrorizmus elleni harcra buzdítja..!

Az Egyesült Államok,
a Gonosz Birodalma..!
@krepler: De nem a keresztviselést tiltották be, hanem csak ott ahol a munka elvégzését ez valamiért akadályozta. Legalábbis így ítélték meg. Marhára nem az volt a lényeg, hogy kereszt vagy félhold vagy horoszkóp. Ha elment volna könyvelőnek, nyugodtan hordhatná. Ezt keresztényüldözésként beállítani egyszerűen hazugság. Milliók hordanak keresztet a nyakukban Európában minden gond nélkül. Ez olyan, mintha valaki éjjeliőrként beperelné a munkaadóját, hogy nem hagyja pihenni, mert éjjel dolgoztatja.
@Mandyner Archer: Hát persze, mert a szíriai rezsim meg olyan emberbarát, éppen csak iparszerűen kínoz embereket, meg vegyifegyvereket vet be a saját lakossága ellen. De az Usa a gonosz, hát persze.
Az ápolónő meg a stewardess panaszát elutasítanám, hiszen a vallásának amúgysincs olyan előírása, hgy a keresztet állandóan hordania kellene, egy csomó keresztény ezt nem iylen szektásan fogja fel, mert tudja, hogy a hitének sokkal inkább lényege az, hogy segítsen és pont úgy, hogy betartja a higiéniás előírásokat.

A másik két esetnél azonban jogosnak érzem azt az érvet, hogy ellenkezik a vallási meggyőződésükkel az ilyen párokkal való foglalkozás. Ettől még a munkájukat el tudják látni és a munkáltató megszervezheti más dolgozókkal az ilyen eseteket.
@Bogyó 2: Az ezüst felülete antiszeptikus hatású. Higiénés okkal tudománytalan megtiltani, kivéve, ha mentálhigiénés okkal indokolják. Bár akkor sem könnyű, mert nagyon kevés a bigott antikrisztiánus betegek száma, a hívők meg pszichésen is jobban elfogadják az ápolást. A többinek meg mindegy.
A 70-es években az egyik ismerősöm (középiskolás fiú) egy ezüstkeresztnek (korpusznak) látszó medált hordott. A hülye kommunista igazgató behívatta, és leordította a (hosszú) haját. A srác erre nyugisan levette és a diri orra elé tartotta. Az akkor látta meg csak, hogy a kereszt valójában egy kitárt kezű emberalak, azaz korpusz, viszont a megszokottól eltérően egy meztelen nőt ábrázoló kisplasztika. Na azt szabad volt viselnie...
@Bogyó 2: A vegyi fegyverek eredetéről és bevetéséről meglehetősen ellentmondóak az információk...
Ha valaki a szívében hordja a keresztet az nem fog senkit zavarni. Ez elég.
Nem más részére kell kereszténynek lenni.
A homoszexuális esküvőn való részvétel kérdése nehezebb ügy.
Ebben neki kell döntenie, hogy a meggyőződése fontosabb-e, mint a munkahelye. A munkahely kötelezően előírhat dolgokat és azok megszegését szankcionálhatja, ez ellen nincs mit felháborodni.
gyébként talán meg lehett volna oldani a dolgot jóindulattal, hogy másvalaki vállalja el ezt az esküvőt.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.) | Partnerünk: Erdélyi Károly - honlapkészítés és keresőoptimalizálás